Előre is elnézést a nem budapesti olvasóinktól a téma miatt, de ez a véleménycikk most őket nem valószínű, hogy lázba hozza. Sőt, talán a budapestiek közül is csak azokat, akik rendszeresen közlekednek a belső kerületekben. A közösségi rollermegosztót szokás utálni vagy rajongani érte, de az biztos, hogy kár lenne szó nélkül elmenni a jelenség mellett.
Kezdjük a bajaimmal.
1. Bárhol ott hagyják
Ez a legtöbbször felmerülő kritika a Lime-mal kapcsolatban: borzasztó idegesítő, hogy tényleg bárhol otthagyják, például a járda közepén, de zebrán hagyott rollerrel is találkoztam már. További probléma ezzel kapcsolatban, hogy a szelet mint tényezőt kevesen veszik számításba a letámasztásnál, így egy nagyobb lökés hatására összeborult Lime-rollerekből álló szigetek, dombok alakulnak ki a legváratlanabb helyeken.
2. Nem egyértelmű, hol kéne vele menni
Mint motoros jármű értelemszerűen jó lenne vele az autók mellett menni a sáv szélén, akár egy robogóval, de a roller, mint műfaj, erre nem alkalmas a kis kerekeivel és gyenge stabilitásával. A gyalogosok között cikázni 20-25 kilométer/órával szintén nem túl jó ötlet, így marad a bringaút, ahova viszont szintén szükséges némi közlekedési ismeret és kultúra.
3. Relatív drága
Az utazás alap díja 250 forint, utána percenként további 50 forint, ha semmilyen kedvezményes konstrukciót nem veszünk igénybe. Ez rövid utaknál kb. 500 - 1000 forintra jön ki tapasztalataim szerint, ami talán nem tűnik soknak, de a Blinkee robogók percdíja csak 58 forint percenként, nincs alapdíj és sokszor gyorsabban is lehet vele haladni - igaz, ahhoz már kell jogosítvány. Az újrainduló Bubi havi bérlete 500 forint lesz, amivel az első 30 perc használat ingyenes, utána percenként 20 forint.
Van pár bajom a közösségi robogózással
A robogósharing rendszerek nem oldják meg a város problémáit, inkább csak továbbiakat generálnak.
És amiért mégis inkább szeretem:
1) Tényleg egyszerű használni
Nem csak a rollert, de a kapcsolódó appot is olyan hülyebiztosra tervezték, hogy tényleg szinte bárki tudja használni. Ráadásul annyi roller van a belvárosi részen, hogy szinte mindig találunk szabad példányt a közelünkben.
2) Igazi háztól-házig
Pont abból a fentiekben negatívumként felrótt tulajdonságából fakadóan, hogy bárhol le lehet tenni, ezzel tényleg háztól-házig mehetünk, nem kell parkolóhelyet vagy dokkolót keresni hozzá. Ezzel pedig sokszor rengeteg időt spórolhatunk.
3) Jól lehet kombinálni
Többször kerültem már olyan élethelyzetbe, hogy a Lime jelentett optimális megoldást, mert például váratlanul leállt az 1-es villamos, a tervezettnél kevesebb idő alatt kellett volna elérnem egy csak gyalogosan megközelíthető helyre vagy a célhelyemtől viszonylag messze tudtam csak parkolóhelyet találni. Ezt pedig más közösségi közlekedési megoldások jelenleg nem tudják megadni.
+1) Hello Tourist!
Tök jó lehetőség a turistáknak a belvárosi közlekedésre, a látványosságok közötti jövés-menésre.
A mérleg nyelve nekem egyértelműen az inkább legyen, mint ne felé hajlik, sőt! És ha a parkolással kapcsolatban lenne rá valami értelmes és könnyen betartható szabályrendszer (hova, hogyan lehet letenni úgy, hogy ne legyen útban másoknak), azzal szerintem az ellenzők száma is drasztikusan lecsökkenne.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

