A kezed száradna le, amikor eldobod!

Álmos őszi reggel van, éppen dolgozni indulok, nyitom a kaput. A vízelvezető árok zöld fűszálai között már kora reggel szépen nyílik a rikító narancssárga csokipapír, nincs is ennél szebb látvány. Főút mellett lakunk, mindennapos a látvány, gyökerek mindig voltak, lesznek is. A cérna viszont akkor szakadt el igazán, amikor nem egy sima szotyis zacskót, cigis dobozt vagy műsoros zsebkendőt kellett kihalásznom utánad, hanem egy mekdonáccos poharat.

Hogy miért különbözik ez a többi szeméttől? Igazából nem különbözik. Csak jobban mutatja, mekkora tahó vagy, mert a legközelebbi Meki negyven kilométerre van innen. Szóval képes voltál negyven kilométeren át szorongatni a kezedben ezt a nyomorúságos papírpoharat, hogy utána ne egy szemetesbe dobd ki, hanem egy laza mozdulattal kicsűrd az ablakon. Ennyi erővel a sportszeletet is idenyomhatnád az ablakom alá.

Szemetelni alapból bunkó dolog. Nem arról van szó, hogy az erdőben sétálva eldobsz egy almacsutkát, hanem arról, hogy az autódból mindenféle különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül hányod ki, ami éppen a kezed ügyébe kerül. Miért? Nincs elég hely, nem férne el még öt percig? Mitől olyan fene sürgős, hogy megszabadulj tőle? Persze, te úton vagy, az autód legyen tiszta. Hogy aztán másnak meg az otthonát, a környezetét rondítod el, és nap mint nap miattad dolgozhatnak az kit zavar? Téged bizony nem, ahhoz kéne intelligencia is. Vagy otthon is ugyanezt csinálod? Ha igen, az önmagában is elég nagy baj, de nem kéne ezt a viselkedést kiterjeszteni. Bár szerintem az asszony nem hagyja, ezért éled ki magad így. Elárulok egy titkot: nemcsak ronda és undorító az út mellett heverő szemétkupac, hanem roppant egészségtelen is. Az állatok, növények sem köszönik meg, de mond valamit a pestis meg a kolera?

Máskor meg mögötted autózom, ablakod lehúzva, könyököd kint, mint a nagyoknak, fújod ki a füstöt az ablakon. A cigid végére értél, de sebaj, már pöccinted is ki a csikket az ablakon. Hamutartó? Ugyan már, nehogy odabent bűzölögjön tovább. Úgyse lett füstszagú a ruhád, az arcod, a kárpit sem itta magába, csak az a pici csikk lenne olyan elviselhetetlen, amíg haza nem érsz. Mondd csak, miért? Miért nem bírod ki hazáig?

Az autóból kihajigált szemét csak a jéghegy csúcsa, nemcsak az autósok csinálják. Gyalogosnál is gyakran látni, hogy mindenféle hezitálás nélkül elengedi az energiaitalos dobozt, sőt az út szélén, csipeszes bottal hulladékot gyűjtő munkástól is láttam már, hogy nemes egyszerűséggel csak beljebb dobta, a bokor mögé a dzsuvát. És ez az egészen elkeserítő: amikor már beleteszi az energiát, hogy felvegye, de nem a zsákba teszi, csak arébbsöpri a problémát. Vagy amikor nagy zsákban bedobja a csomagtartóba, idejét és drága üzemanyagát nem kímélve kiautózik az erdő szélére, a gyönyörű természetbe, hogy ott szabaduljon meg tőle. Igen: képes megutaztatni, de nem oda, ahova kéne.

Amikor nagyban gondolkodva megváltjuk az univerzumot, kicsiben meg egymás orra alá ontjuk a mocskunkat, már tényleg annak kell örülni, amit pár hónapja láttam? Hogy a szakadt rozsdafészekből kipenderített pillepalack egy civil rendőrautó szélvédőjén koppan? Akkor legalább a rendőr felcsapta a szirénát.

Hahó, ember! Fel kéne, hogy ébredj, mielőtt késő! Fogj meg egy szatyrot, az se baj, ha papírból van. Tartsd a kocsiban, és ha megetted a banánt, mehet bele a héja. A csokipapír is, vagy a csipszes zacskó, a mekdonáccos pohár. A cigidnek ott a hamutartó. Amikor megállsz, szépen bedobod egy kukába. Ha bútort selejteznél, vagy megunt vackokat, a legtöbb helyen évente egyszer ingyen kérhetsz lomtalanítást, de az építési törmelékednek sem az őzek meg a mezei nyulak között van a helye.

Erre a problémára nem az a megoldás, hogy majd más összeszedi, hanem az, hogy te nem dobod el. Nagyon kéne a szemléletformálás, nagyon kéne, hogy szégyelld el magad, ha csak a gondolata felmerül annak, hogy akár autóból, akár gyalog lazán elszórd a mocskodat. Addig kéne, amíg nem késő. Mert járhat majd fél Európa villanyautóval, cserélhetünk minden izzót energiatakarékosra, spórolhatunk a vízzel, kivonhatjuk a forgalomból az egyszer használatos műanyagokat. De egy műanyag szatyor durván 200, a pelenka 500 év alatt bomlik le teljesen. A cigarettacsikk is velünk marad vagy 10-12 évig, és a járdán sem mutat jól az odagyógyult rágógumi. És hiába szedik össze százan, amíg eldobják ezren.