A vizsgarendszer rossz, de mi még rosszabbak vagyunk

A minap beszélgettem autók műszaki vizsgáztatásával foglalkozó barátommal, aki elpöttyentette, hogy komoly gond lehet majd, amikor a moratórium véget ér. És most nem a hírekben sokat emlegetett hitelmoratóriumról van szó, hanem arról, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a lejárt műszaki vizsgát nem kötelező megújítani, közlekedhet anélkül a kocsi. Belsős pletykák szerint azonban annyi autó tulajdonosa él a lehetőséggel, hogy ha majd egyszer megszűnik a veszélyhelyzet, és elkezd ketyegni a moratórium alatt lejárt okmányok frissítésére rendelkezésre álló 60 nap, sokan nem fognak időben szabad vizsgaidőpontot találni. És ez még csak a kisebbik baj.

Emlékeztetőül: a 2020 tavaszán, azaz már másfél éve kihirdetett veszélyhelyzeti szabályozást nyáron felfüggesztették, majd a következő hullám érkezése miatt még ugyanaz év november 4-én újra kihirdették. Azóta is érvényben van, aktuálisan úgy néz ki a dolog, hogy 2022. január 1-én lesz majd vége, bár persze korábban is megszüntethető, ha hirtelen abbamaradna a világjárvány. Erre kicsi az esély, arra nagyobb, hogy januárban újra meghosszabbítják, de most nem is ez a lényeg. Hanem hogy amíg tart a veszélyhelyzet, nem zárható ki a közlekedésből lejárt forgalmi engedély miatt autó, és úgy tűnik itt él a mondás: amíg a macska távol, az egér viháncol.

Ha egy kocsinak tavaly november elején kellett volna vizsgáznia, az most már több mint egy éve járhat enélkül. A rendőr nem bünteti meg, sőt ha rendezett a kötelező biztosítás (KGFB), akkor elvileg a biztosító sem tagadhatja meg a fizetést, baleset esetén, az érvénytelen forgalmira hivatkozva. Vírusvédelmi oldalról nézve van logika ebben a lehetőségben, hiszen a vizsga folyamatában olyan emberek találkoznak, gyakran zárt légtérben, akik amúgy nem futnának össze. A gond az, hogy sokaknál a vizsga-előkészítés az egyetlen alkalom, amikor elviszik szerelőhöz az autót. Hogy nincs vizsgadrukk, így sok autótulajdonos elhanyagolja még ezt a minimumot is. És ez szabad szemmel látható hatással van az állományra.

Hogy hány ilyen rom van az utakon, arról nincs hivatalos nyilvántartás, hogy is lenne, amikor pont az erre szolgáló esemény, a vizsga marad ki. De talán nem csak nekem tűnt fel, hogy az elmúlt időben radikálisan megnőtt az út szélén álló lerobbant kocsik száma? Hiába lakom Pest megyében, ami az ország egyik leggazdagabb régiója, mégsem tudok úgy elindulni itthonról, hogy ne regisztráljak akár napi három-négy esetet. Tegnap csak Vecsésig mentem Gödöllőről, mégis volt találat, és nem defektről volt szó. Vizsgáztató cimborám pedig már kontráz is, hogy még azok a kocsik is rosszabb állapotban vannak, amik eljutnak a vizsgáig: jóval több a problémás eset meg a bukás, mint akár egy-két éve volt.

Biztos, hogy nem a moratórium az egyetlen játékos ezen a küzdőtéren, tuti más hatások is szerepet kapnak. Ha rendesen le lenne kutatva, bőven adna munkát szociológiai és gazdasági elemzésekhez a hazai autópark állapota, mint indikátor. De nem kell ahhoz közgázos diploma, hogy értsem: minden egyre drágább, autózni mégis kell, hát megpróbáljuk halogatni a költséges eseményeket, mint amilyen a szerviz látogatás.

Normál esetben a vizsga véget vet ennek a halogatásnak, elviszi az egyszer tulaj a kocsit szerelőhöz, kér egy átvizsgálást és felkészítést. Aztán jön a hüledezés és sápítozás az árajánlat láttán, mennyi mindent kellene cserélni, hogy tényleg patent maradjon a műszaki állapot, de végül vagy mégis megkerül valahonnan a szükséges pénzmag, vagy jönnek az okos megoldások, és a legszükségesebb javítások, esetleg bontott alkatrészekkel.

Persze a vizsgabiztosok sem hülyék (tisztelet a kivételnek), általában látják, mi a gép valós állapota, ám ők – akármilyen hihetetlen – a törvényt kell képviseljék. Tökéletes példa a fékrendszer, melynek egyrészt megmérik padon a hatását, másrészt ellenőrzik szemrevételezéssel az állapotát. Azért kell a második lépés, mert egy autó még a fékbetét kopórétegének utolsó millimétereivel is tudhatja az előírt fékhatást, de ha ez a helyzet, akkor szemrevételezés után a biztosnak jogában áll kicseréltetni a kopott alkatrészt. Hiszen már csak nagyon kevés idő van hátra a végső elkopásig. Ám ha a fékbetét nem papírvékony, csak mondjuk az élettartam felénél jár, akkor a kocsi megkapja a két éves bizalmat annak ellenére, hogy átlagos használat esetén minden bizonnyal nem fogja két évig fékbetétcsere nélkül bírni.

A MűhelyPRN-ben többször futottunk már bele vizsgás, mégis borzalmas állapotban támolygó roncsba, és egyáltalán nem biztos, hogy minden esetben kenőpénzt kell a háttérben sejteni. Ugyanis a hazai átlagnak megfelelő, 14 év körüli autó életében két év nagy idő. Volt többször ilyen korú autóm, meg öregebb is, a tapasztalatom szerint egy ilyen intervallumra akár három-négy szerelési esemény is jut, hogy mindig menetkész és biztonságos állapotban tudhassam. Büszkeség, hogy út szélén műszaki mentésre várnom csak egyszer kellett saját autóval, de nem az a lényeg, hogy kinek hosszabb, hanem hogy ennyi lerobbant gép azt sejteti: nagyon sokan járnak egyre rosszabb állapotú kocsikkal, mint amilyen a hókocsinak vett, tákolt és toldozott-foltozott, 1986-os Peugeot-m volt.

Belegondolni is rossz, hogy azok az autók, amik két vizsga között simán elfáradnak, milyen állapotban lehetnek három évvel a legutóbbi esemény után. Egy kissé rügyező ajtó, egy enyhén barnulgató küszöb ementálivá rohad ennyi idő alatt, ha nincs aki megálljt parancsoljon neki, ezt konkrétan személyesen átéltem. Féktárcsák kopnak el, kipufogók lukadnak át, Check Engine lámpák fénye ragyogja be az éjszakát, mert valahol rossz egy jeladó, így lassan a katalizátornak is annyi. A fékfolyadék kétéves csereperiódusa sem az olajlobbi ötlete, tényleg romlanak a tulajdonságai idővel. És ez csak pár példa. Néhány éve dolgoztam röviden egy éjjeli sofőrsegély csapatban, láttunk csodát eleget. Olyan emberek alatt, akik elég biztosnak érezték a saját anyagi helyzetüket ahhoz, hogy minket hívjanak a buli végén, buszozás helyett. Azóta látványosan romlott a helyzet.

Öreg igazság, hogy kis gond elhanyagolásából lesz a nagy baj, és egy olyan bonyolult rendszer, mint az autó, illetve egy olyan veszélyes üzem, mint a közlekedés esetében nagyon erős ez az összefüggés. Egyszerre két szakadék felé rohannak a halogató autósok. Egyrészt a hiányos, vagy teljesen elmaradó karbantartás menthetetlenül meghibásodáshoz vezet, ami szerencsés esetben útszéli ácsorgást jelent, de akár balesetet is okozhat – érdekes kérdés, vizsgálja-e ezt a biztosító, ha azt látja, lejárt a forgalmi a moratórium alatt. De ha szerencsénk van, és kibírja a kocsi meghibásodás nélkül, a vészhelyzet, és vele a moratórium egyszer akkor is véget fog érni. Az holtbiztos, hogy három évvel a legutóbbi felkészítés után több dologgal kell majd foglalkozni, mint két év után kellett volna, tehát drágább lesz a szervizlátogatás.

És az is benne van a levegőben, hogy hiába lenne meg a pénz, a korlátozottan elérhető vizsgaidőpontok úgy betelnek, ahogy ma már megszokott kórházi vizsgálatoknál. Sokan megírták már, és személyesen is tapasztaltam, hogy simán előfordul, hogy mondjuk csak három hónap múlva van szabad hely az endoszkópián. Minden jel arra utal, ez vár majd az autót vizsgáztatni vágyókra is. Csak az a bökkenő, hogy ez bizony hosszabb idő, mint a törvényben megadott 60 nap, tehát még akkor is előfordulhat, hogy le kell tenni az autót egy időre, ha amúgy óriási szerencséje volt minden másban a halogatónak. Ha én lennék, inkább nekilátnék már most.