December első napjait írjuk. Reggel hat óra van, felkelek, de még erősen dörzsölöm a szemem, nehéz volt az éjszaka. Keresem a szemüvegemet, de ha már úgyis az ablak mellett állok, hunyorítva fürkészem a számokat a kinti hőmérőn. Mínusz öt. Végre megvan a szemüveg, most már látok is, nemcsak nézek: itt vannak az első fecskék!
Nem, egyáltalán nem a költözőmadarak őrültek meg, vagy nyomták félre a GPS-t, hogy Dél-Afrika helyett végül Nyugat-Borsodba jussanak. Bár való igaz, madár az is, aki úgy indul útnak ilyenkor, hogy a befagyott szélvédőn csak lőrésnyi lyukat takarít le. Vajon miért érzi úgy, hogy ez így jó lesz, hogy biztonságosan ér célba? Mi lesz az első kereszteződésnél? Orosz rulett vagy tippmix? Milyen szorzóval adják, hogy jönnek-e majd a jobbkezesben?
Az van ugyanis, hogy bár az utóbbi években nem voltak igazán zord teleink, azért a szabad ég alatt parkoló autók szélvédői, oldalablakai csak be tudnak fagyni reggelre. Ilyenkor az lenne az elvárható – és amúgy a KRESZ által is előírt – viselkedés, ha elindulás előtt normálisan letakarítanánk. Értsd: úgy, hogy ne csak nyílegyenesen előre lássunk, hanem ha a tekintetünket vagy a fejünket elfordítjuk, akkor se egy szép, egybefüggő fehér felületet vizslassunk, hanem rendesen tudjuk észlelni a körülöttünk lévőket. És igen, elindulás előtt, tehát nem úgy, hogy majd úgyis leolvad, ha fűtök.
Ez azért lenne őrülten fontos, mert amúgy is van ilyenkor elég faktor, ami nehezíti a közlekedést: rossz látási viszonyok, lefagyások. Aztán az autónknak eleve vannak holtterei, nem kell ezt még azzal is fokozni, hogy szinte bedeszkázzuk az üvegeinket.
A takarításnak annyi módja van, hogy mindenki találhat egyet, amibe nem szakad bele. Én a jégkaparót annyira nem csípem, mert könnyű vele összebarmolni a szélvédőt, főleg azokkal, amelyeknek nincs gumis éle. Jobb lehet a jégoldó szpré, azt ellenben kevésbé ajánlanám, hogy addig járassuk egy helyben az autót, amíg le nem olvad: a benzin is drága, a környezetnek is rossz lesz, és az autó se fogja meghálálni. Ha valaki olyan szerencsés, hogy van első szélvédőfűtése is, akkor meg szinte nyert ügy, csak a szándék a lényeg. Az sem rossz ötlet, ha letakarjuk valamivel a szélvédőt – igaz, ha tényleg nagyon hideg van, ráfagyhat az is, ami bosszúság. Azt viszont el kell felejteni, hogy egy pokrócot az ajtóval bezárva rögzítünk a szélvédőn, mert ha esik, simán bevezeti a vizet az utastérbe.
Ja, és előre szólok: a hó letakarítása sem annyiból áll, hogy bekapcsolom az ablaktörlőt, és mindenki bekaphatja. Az üvegekről értelemszerűen ugyanúgy le kellene tolni, mint ahogy a jeget eltüntetni, de itt már olyan is lehet, hogy megáll a lökhárítón, eltakarja a lámpákat. Előre nem fogunk látni velük, hátulról meg minket nem látnak, ez mindenképpen rossz. Ráadásul a tetőn hagyott öt centi vastag hórétegtől is meg kellene szabadulni, mert azt meg a menetszél fogja a mögöttünk haladóra átruházni. Szerencsés esetben finom porként fújja elé, akkor csak kicsit zavaró. A rosszabb forgatókönyv, ha fagyott darabokban kopog majd a kocsiján.
Most nyilván sokan azt gondolják, miről beszélünk, ezek természetes dolgok. Aztán mégis az van, hogy egy-egy mínuszos éjszaka után elég körülnézni, az első öt autó közül, ami szembejön, legalább egy úgyis szerencsejátékos lesz, még jó, ha nemcsak szemgolyónyi területeket vakar le maga előtt. Aztán jön a kifogás, hogy sietni kellett, elaludtam, késésben voltam. Akkor inkább késsünk öt percet, mint hogy kivasaljunk egy óvodáscsoportot, cekkerrel sétáló nénit, bánatos tekintetű kiskutyát. Vagy ha tudjuk, hogy mire számíthatunk, keljünk fel öt perccel hamarabb. Nem hal bele senki. Abba nem.
