Télapó ittas, de tényleg csak egy pohárral

Nincs elég bajunk? - jut az embernek csuklóból eszébe, noha nagyon sok érvet fel lehet hozni, hogy miért nem pont ez a legnagyobb probléma. Mégis - az ittas vezetésről valamelyest kezdünk leszokni társadalmi méretekben, általánosan elfogadott lett Magyarországon a 2008-tól érvényben lévő teljes zéró tolerancia, többségében megszoktuk, hogy semmit nem iszunk vezetés előtt. Évről évre javul a statisztika (kivéve az egy szál 2020-at), de mégis csak tavaly 1224 olyan balesetet regisztráltak, amiben szerepet játszott az alkoholfogyasztás. Ez még mindig nem kevés.

"Elszakadunk a nyugati trendektől, a fejlett világtól" - mondja a borász.

Ugyanakkor, ha nem a borfogyasztási, hanem a közlekedésbiztonsági trendeket nézzük, már más a helyzet, az Európai Parlamentben évről évre szóba kerül a vezetés előtti alkoholfogyasztás szigorítása, a 2020-2030-ra elfogadott Közlekedésbiztonsági Stratégia például kiemelten kezeli az ittasan okozott balesetek visszaszorítását. A legtöbb európai országban valóban meg lehet inni egy nagyon kis mennyiséget, mielőtt az ember autóba ül, és engedélyezett a vezetés 0,2-0,5 g/l véralkoholszint között, azonban folyamatosan felmerül ennek nullára csökkentése.

Teljes tiltás csak Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Romániában van érvényben (itt meg lehet nézni, hogy melyik országban pontosan mennyi az engedélyezett).

Persze a világ többi részéhez képest az Unió még mindig világelső a közlekedésbiztonsági kérdésekben, viszont a személyi sérüléssel járó balesetek közel negyedében így is szerepel az alkohol, nem is beszélve a többi drogról, amik a statisztikákban nem szerepelnek egyenként lebontva. Ahogy az sem szerepel, vajon mennyire azok okoztak valóban balesetet, akik elfogyasztották azt a kulturált néhány pohár bort, aminek sokan örülnének, és mennyire inkább azok, akik amúgyis súlyosan túllépték a megengedett határt.

Kérdés, mennyire jó ötlet külön promotálni nemhogy az alkoholfogyasztást, hanem ráadásul a (ha nem is ittas, de némileg befolyásolt) vezetést is ezzel együtt egy olyan országban, ahol fő nemzeti kincsünk nemcsak a bor, hanem a pálinka is, ahol a hétvégi horgászatokon reggel kilenckor már szisszennek az első sörök, ahol nem ritka reggeli egy feles barack, (de ez házi ám, Janikám, nem ilyen bolti szar), ahol az élelmiszerboltok alsó polcain dermesztő műanyag palackos Dínom-dánom Koccintósok sorakoznak (létezik, vidám németalföldi parasztokkal a címkén). Ahol az alkoholizmus népbetegség, és általános része a családok életének. Mindez nyilván nemcsak magyar, hanem össz-kelet-európai kincs.

Persze, a minőségi italt lehet reklámozni, meg is történik. Más sem történik, talán csak gyógyszerreklámból van több. Egyáltalán nem vonatkozik itt semmi olyan drákói szigor az alkohol fogyasztására, árusítására és népszerűsítésére, mint a cigarettáéra vagy más kábítószerekére, kivéve ezt az egy korlátot, az ittas vezetést. A nagyivás bocsánatos, de mit bocsánatos, egyenesen dicső dolog errefelé, aki társaságban nem iszik, az nyomorult lúzer, de férfinak biztosan nem nevezhető. Egyetlen mentség van arra, ha valaki nem kér egy pohárral sem: ha ő vezet. Tényleg eszünkbe jut ezt az egyetlen korlátot is fellazítani?

Gyakori érv, hogy jó lenne az állampolgárokat felnőttnek nézni, olyan felnőttnek, akik eldönthetik, hogy ők személyesen berúgnak-e egy pohár bortól, nekik pontosan hány decinél húzódik a 0,5 g/l véralkoholszint, és pontosan hol kezd el romlani a reakcióidő.

De honnan tudjuk, mennyit lehet inni pontosan? Ha egy pohár, miért nem inkább kettő? Világosabbnak tűnő határ húzódik a nulla és a bármennyi között.

Én vállalom: fogalmam sincs, hány pohár lenne esetemben a 0,2 vagy a 0,5, de be is állok egy fél korsó sörtől, amit más meg sem érez, és nyugodtan autóba is ülhetnék akár félrészegen, ha ez volna a törvény. Persze, nem ülnék, mondom ezt most, józanul - aztán mit mondanék fáradtan, egy csak-egy-sört-ittam civilizált összejövetel után, amikor úgyis ott a kocsi a sarkon, és úgyse büntetnek meg? Nem lenne jobb, ha inkább félnék a büntetéstől - én is, meg sokan mások is?

Mindazok, akik azt gondolják, hogy nekik ez megy, mint a karikacsapás, és az a kis pia nem árthat. Mindazok, akik azt gondolják, elég tudatosak ahhoz, hogy tökéletesen vezessenek csak egy kicsit rosszabb reakcióidővel is. Pontosan elég az az egészen kicsit romló reakcióidő, megfejelve némi fáradtsággal, a sebességet rosszul felmérni, egy gyalogost a sötétben észre nem venni. Mindez józanul is megtörténhet, meg is történik, így is rengetegen halnak meg az utakon, minek akkor tetézni a kockázatot?

Hány olyan kockázat van, ami bőven veszélyesebb, mint egy pohár bor - érvelnek szintén a zéró tolerancia ellen. Nyugtatók, fájdalomcsillapítók és egyéb legális gyógyszerek, fogfájások, szerelmi bánatok, elbambulások, figyelemelterelő aggodalmak, és főleg általános túlhajszoltságunk, súlyosan elterjedt kialvatlanságunk. Egyik sem mérhető szondával, elvégre nem vagyunk robotok, hogy mindig tökéletes állapotban üljünk autóba, ilyen csak a mesében meg a kezdő vezetők kézikönyvében van - de minek hozzáadni a plusz kockázatot, ha tudjuk, hogy mekkora az a kockázat.

Sokféle érv hangzik el mindkét irányból, persze, hogy a vacsorához fogyasztott egy korsó sör, két deci bor nem egyenlő az üvegből nyakalt sütőrummal, mégis húzódik egy komoly lélektani határ a semmi meg a valamennyi között. Érdekes érvelést találtam még a témában kutakodva itt is, egy 2019-es véleménycikkben: a zéró tolerancia hülyeség, csak bűnbaknak tesszük meg az ittas vezetést ahelyett, hogy valódi stratégia épülne a sokak életét meghatározó alkoholizmus ellen. Ezzel egyet lehetne érteni teljesen, az álszentség mindig baj, de a cikk aztán hamar rátér arra, hogy igazából nem az ittas vezetés a baj, hanem a vezetés mint olyan, mert józanul is rengeteg baleset történik, és valójában egyszerűen nem kéne autózni. Hamar kiderül aztán, hogy maga a szerző is borász.

Nyilván bármely borász részéről ez csak egy vélemény, gondolatkísérlet, nem pedig törvényjavaslat. De azért... Itt vannak az ünnepek, egymást érik a karácsonyi céges bulik, a végeláthatatlan családi pálinkázások, az irdatlan szilveszteri berúgások, nem is beszélve az elő- és pótszilveszterekről, és a legtöbben legalább valamennyire megpróbálják megszervezni, hogy ki vezessen a rokonokhoz, ki ne igyon, ami igazán nem baj. Ha egyet lehet kérni, legalább ne most jöjjön elő az ötlet, hogy még ennyit se kelljen.