Az első pályanapi szerencsétlenkedés után, a második pályanapra megpróbáltam csinálni valami futóművet az autó alá.
Kérdezősködtem mindenfelé, milyen rugót lehetne belefaragni, de senki nem tudott konkrét példával szolgálni. Vastagabb stabilizátor is kellene, de az új 120 ezer lett volna, az ebay-en is 270-300 euro körül mentek a használtak.
Az egyetlen megoldás a rendes futómű, de arra most nem volt kedvem, így maradt a tákolunk alá valamit - megoldás. Volt otthon egy garnitúra ültetőrugóm a BMW-hez, ezeket bemérettem, és a gyári értékeket tudták, csak rövidebbek voltak. Sipos úrral konzultálva, az ürömi Merci bontó felé vettem az irányt, ahol szert tettem két darab W123 200D első rugóra, 3000ft/darab áron.
Ezek lényegesen vastagabb átmérőjű anyagból készültek, mert a lengőkar közepén támasztják a lengőkarokat nem a csonkállványnál. A hosszuk nem volt jó, és átmérőben is egy kicsit kisebbek voltak, de majd megpróbálok kezdeni velük valamit. A hátsó rugó mérete megegyezett a Vito hátsó rugójával, de azt már nem mertem megvenni, mert annyival keményebb volt, hogy féltem tőle. Hazaérve elkezdtem befaragni a rugókat. Összehasonlítottam a gyári és az ültető rugóval, és arra következtetésre jutottam, hogy óvatosságból az ültető rugó méretére vágom első lépésben, aztán meglátjuk.

A rugó belső átmérője néhány milliméterrel kisebb volt, mint a rugó tányér, ezért azt találtam ki, hogy a rugó első menetéből megpróbálok kiflexelni egy kicsit, hátha úgy kiadja. Kicsit passzosan, de kiadta.
A gólyalábak a sok hójárástól - illetve a sótól - elég rozsdásak voltak, ezért ledrótkorongoztam, majd lefestettem őket, vegyenek már föl valami kincstári formát. Vettem új porvédőket a Bilsteinekre, mert a régiek némi anyagfolytonossági hiányban szenvedtek. Összeraktam a gólyalábakat, beraktam az autóba, leeresztettem, és persze magasak voltak. Gólyalábak ki, rugó le, vágás, összeszerelés, gólyaláb vissza. Megint magas. Ezt összesen három alkalommal megcsináltam, harmadjára, az emelés és a leeresztés között már csak másfél óra telt el. Persze mindezt munka után, szabad ég alatt, éjfélkor. A futómű kiszerelésekor láttam, hogy a féktárcsák is megrozsdásodtak az állástól, ezért
ezeket is ledrótkorongoztam, majd az agyrészt lefestettem cink festékkel, hogy ne legyen olyan rozsdás.
A futómű már megvolt, most következett a koszos tank problémája. Próbáltam szerezni másik tankot, de a szakszerűtlen, szabad ég alatt tárolt tankok sorra olyannak vagy rosszabbnak bizonyultak, mint az enyém. Egyszer csak a BMW-s pajtások szóltak, hogy a város mellett, a régi cselédlakásoknál a helyiek bontanak egy német papíros 320-ast. Felpattantam a motorra, és ott állt egy ugyanolyan színű, alpinweis autó, mint az enyém. Mindenki előtt lestoppoltam a nekem kellő alkatrészeket. Volt alatta egy jónak tűnő tank, üzemanyagpumpával, ráadásul ki tudtam figyelni, hogyan mennek a tank szellőző csövei. Levettem a tankot, belenéztem, mint az új, öröbodottá.
Vettem még komplett első lámpasort, veséket, hátsó lámpákat, szélvédőt, fekete feszítős kédereket, ablak tekerő karokat, karcmentes köténylemezt makulátlan műanyag betétekkel, géptetőt, és egy szatyor apróságot. Mindezt 15 ezerért.
Levettem a tankot, és láttam, hogy a kardán felfüggesztő enyhén romos, azt is kicseréltem.
A kardán szintén rozsdás volt, így hát lefestettem, nézzen már ki valahogy, ha alánéznek, meg már úgy is a kezemben volt. A kipufogó rendszert szintén lefestettem cink festékkel.
Meg kellett még oldani a a géptető lecsukását. Az autóra való 25-ös pillangóm volt, de a rávaló csövek hiányoztak, azokat kaptam kölcsön. Volt a polcon egy szett új versenyautókra való géptető gyorszár, azt a kisfiam felszerelte.
A gyerek egyébként súlyos munkagép mániában szenved két éves kora óta, az autók egyáltalán nem érdeklik, csak a versenyautó. Így már felment a géptető, és le tudtam csukni.
Ákos fiam egész nap azt kérdezgette: Apa mikor megyünk már az autóval? Most! Elmentünk egy félreeső helyre, és elkezdtem próbálgatni az autót. Mintha kicserélték volna, nem dőlt a kanyarban, stabil volt. Elkezdtem rendesen tolni, mentünk keresztben, próbálgattam az autót, most jöjjön ki, ha baja van. Ránézek a gyerekre, falfehér. Megállok, mi baj van? Nem kapok levegőt! Rosszul vagy, hányni kell? Nem, nagyon jó volt, menjünk még! A gyerek annyira élvezte, hogy elfelejtett levegőt venni. Még randalíroztunk egy kicsit, az autó rendesen működött, aztán hazacsurogtunk. Hazafelé megszólalt Ákos: Apa, ez volt életem legjobb napja!
A pályanap reggelén felvettem a Bandit, utána Biatorbágyon találkoztunk a Motordokiékkal. Teletankoltunk, és elkezdett folyni az autóból a benzin. Alánéztünk, és a beöntő cső tövénél folyt a tank. Mindegy, nem tudunk mit csinálni, gyerünk tovább. Elindultunk, adok egy rendesebb gázt, betorpan. Mi a fene, tegnap rendesen működött! Megálltunk, talpszűrő pucolás, elindulunk, megint torpan. Megint megálltunk, nézelődünk, az üzemanyag vezetékbe szerelt kis műanyag szűrő is eltömődött, és fel van fújódva. Szerencsére volt nálam másik, valamint kidobtam a talpszűrőt is, onnantól jó volt.
Megérkeztünk Dióspatonyba, gyors gumicsere, irány a pálya. mintha egy egész más autóval jöttem volna, mint korábban. A kanyarsebesség drasztikusan nőtt, más lett a féktáv. Sajnos a kerékdőlésen nem tudtunk állítani, ezért nem a gumik tapadása határozta meg a kanyarsebességet, hanem az alulkormányozottság. A Bandi és a Karotta tanácsait követve megpróbáltam kicsit játszani a keréknyomással, de csak egy kicsit lett jobb. Igaz, hogy a 325 challenge-s autók és pilóták fényévekre voltak tőlem, de rettenetesen élveztem, alig várom a következő pályanapot. Azóta beszereztem egy állítható toronycsapágyat, amivel kerékdőlést és utánfutást is tudok majd állítani, kíváncsian várom, hogyan befolyásolja az autó viselkedését.
Zárásként következzék egy videó, amelyet azért csináltam, hogy lássam menet közben a kerekek mozgását és az autó dőlését.
Nem tudom, hogy vannak vele önök, de én már rohadtul várom a június 15-öt. Pláne, hogy ilyenkor összeverődik az ember a többiekkel. (Ezekkel a marhákkal :)
Pályanapi update infó: A Prokite Kft., a CamOne Infinity forgalmazója a helyszínen ingyenesen felszereli kameráit az érdeklődők autójára és a felvételeket - természetesen - egy pendrive-ra (vagy DVD-re) feltöltve átadja azoknak, akik igényt tartanak erre és feliratkoznak standjukon a listára. A nap folyamán mindössze 32 autót tudnak így felkamerázni, érdemes lesz sietni, feltéve, ha megnézbéd magad odahaza HD-ben. Természetesen minden regisztrált 25 százalékos kedvezményt is kap az akciókamera árából, ha netán rákíván egyre. Köszönjük!
Kérdés? Ne tartsa vissza!

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Három jármű ütközött az Üllői úton, az utat lezárták
A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket, aki teheti, kerüljön.
- Tesztek
Elém forró aszfaltot öntsetek!Teszt: Kia EV6 e228 RWD GT-Line - 2025.
Ha tetszik az EV6 új arca, és a megnövelt akkukapacitással is elégedett vagy, már csak egyvalamire fogsz vágyni: tükörsima utakra.
- Hírek
Majdnem tömegszerencsétlenségbe torkollott egy idős ember rosszulléte
Csoda, hogy senki sem sérült meg.
- Hírek
A BYD lényegében megoldotta a villanyautózás utolsó problémáját
Öt perc alatt 400 kilométer elég lesz?
- Hírek
Öt új helyszínre telepítenek traffiboxokat Budapesten
Az önkormányzat célja, hogy 2030-rafelére csökkentse a halálos közlekedési balesetek számát
- Hírek
F1 kibeszélő: Piastri egyre jobb, Norris egyre rosszabb, válság a Red Bullnál
Még ha Oscar Piastri győzelme nem is forgott veszélyben, bőséggel akadt érdekes és izgalmas történés a legutóbbi Forma 1-es nagydíjon.
- Hírek
A Ford megkezdte az alkudozást
A Ford egyrészt szereti Trump vámjait, másrészt a pokolba kívánja őket
- Hírek
Kihajítják a négyhengerest a C 63 AMG-ből
Egészen más hajtáslánc várható, de nem biztos, hogy olyan, amire a vevők vágynak.
- Hírek
Ez már az új Hyundai Ioniq modell lehet
Lehet, hogy az Ioniq 4, de lehet, hogy nem.
- Hírek
Menőbb külsővel és sok apró finomítással támad a 2025-ös Toyota GR Yaris
A mérnökök elsősorban az aerodinamikán és a vezethetőségen dolgoztak, de a váltót is finomhangolták.
- Hírek
Egy férfi fűnyíróval, a másik pedig lovaskocsival ment az autópályára
A szomszédban is vannak furcsa sofőrök.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Fontos mérföldkövet ért el a Tesla akkumulátorgyártásban
Sikerült olcsóbbá tenniük az előállítást.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
