Svéd autó, de nem Volvo és nem Saab, mi az?
Olyan ritkaságról koppant sajtóközlemény a szerkesztőségi fiókban, hogy még Csikós is csak tanácstalanul igyekezett felidézni, hogy honnan is olyan ismerős ez a Vabis márkanév. Egy kis segítséggel azért sikerült előkotornia valami emlékfoszlányt, a Vabis ugyanis teherautógyártóként kezdte, majd 1911-ben összeolvadt a Scaniával. Most pedig hosszú évek alatt restauráltak egy több, mint 115 éves versenygépet. Részletek alább.
Egy 100 éves Vabis autó még mindig versenyez
Svédországban a Västerås városában működő, autók restaurálásával elhivatottan foglalkozó Aros Motorveteraner cég 2015 óta kemény munkával állított helyre egy Vabis 1903-ast.
Legfőbb céljukat akkor érték el, amikor befutottak a célba a Bonhams Veteran Car Run autóversenyen. A Vabis 1903-as az 1940-es évektől egy múzeumban állt, amíg meg nem született az ötlet, hogy elinduljanak vele a versenyen. A közel száz kilométer hosszú verseny mezőnye a londoni Hyde Parkban egy novemberi reggelen 6:59-kor rajtolt el, és az autó délután 4:30-kor futott be a célba Brightonban a 431 jármű egyikeként.
Ezt az autót 1903-ban gyártotta a Vabis vállalat – a név a Vagnfabriks Aktiebolaget i Södertelge rövidítése, ami lefordítva Södertäljei Vagongyár Részvénytársaságot jelent –, amelyet 1891-ben alapítottak eredetileg vasúti kocsik gyártására. A svéd iparvárosban, Södertäljében alapított és a Surahammars Bruk AB tulajdonában álló Vabis vállalat azonban más megnyíló piacokra is belépett, például a tehergépkocsik, a hajómotorok és a személyautók piacára, majd 1911-ben összeolvadt a Maskinfabriks-aktiebolaget Scania vállalattal, és így létrejött a Scania-Vabis, amely később Scania néven vált ismertté.
Jobb sors, mint a többi Vabis autóé
A Scania történelmének döntő fontosságú mérföldkövét jelentő Vabis 1903-asból a negyedik legyártott példány teljesítette a versenyt – jelenleg ez a legidősebb működő jármű, amelyet Gustaf Erikson tervezett, akit széles körben a svéd autóipar atyjának tartanak. A másik három járműnek egészen más sors jutott. Kettő közülük leégett, a harmadik pedig a Nemzeti Tudományos és Műszaki Múzeum tulajdona, azonban az a gépkocsi nem működőképes.
A Vabis 1903-ast az Exposition Internationale de l’Automobile, du Cycle et de Sport nevű kiállításon láthatta először a nagyközönség Párizsban a gyártásának évében. Majd főként reprezentációs célokra használták egészen addig, amíg tíz évvel később kivonták a forgalomból. Még a koronaherceget, a későbbi V. Gusztáv királyt is fotózták az így már királyi légkörrel átjárt autóban.
Többéves kemény munka
A lelkes restaurátoroknak közel négy évébe telt, hogy a Vabis 1903-ast ismét üzemképessé tegyék. Az alkatrészek összevadászása aprólékos kutatómunkát jelentett az Aros Motorveteraner munkatársainak, akiknek mindig is az volt a céljuk, hogy az autó részt vegyen a London és Brighton közötti Veteran Car Run versenyen. Bo Söderberg, a csapat egyik tagja így nyilatkozott: „Ez egy rendkívül rangos esemény, és nagyon büszke vagyok arra, hogy kemény munkával sikerült üzemképessé tennünk ezt az autót.” Bo Söderberg végtelenül hálás a Surahammars Bruk és a Scania vállalatnak, a svéd nagykövetségnek, valamint a közösségnek, amelyek segítettek nekik valóra váltani ezt az álmot.
A rendezvény előtt a Vabis 1903-ast kiállították a Regent Street Motor Show-n, Anglia legnagyobb ingyenesen látogatható autókiállításán. A Vabis elnyerte a Zsűri Tengerentúli Díját a Concours d’Elegance díjkiosztóján, habár a szervezők még csak nem is hallottak a Vabis márkáról a nevezési formanyomtatvány kitöltése előtt.
A csapat a legjobb restaurálási, illetve örökségmegőrzési projektért járó Harrods Heritage díjat is bezsebelte ugyanezen a rendezvényen. Bo Söderberg így folytatta: „Szinte hihetetlen, hogy mekkora figyelem övezte az autót a rendezvényen. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk ennek, és nagy örömmel tölt el bennünket, hogy megnyertük a restaurálási díjat is, miután tökéletesen restaurált autók százait láttuk a futamon.”
Az első svéd versenyautó
Nem a London és Brighton közötti futamon való részvétel volt az első alkalom, hogy a Vabis 1903-as célba ért egy versenyen. Már 1904-ben is rajthoz állt Svédország legelső versenyén, amelyen a Stockholm Olympic Stadium, vagyis a stockholmi olimpiai stadion adott otthont a rendezvény központjának. Sajnos az autó akkorát ugratott egy hídon, hogy a torziós rugó beleakadt a kardántengelyfékbe. Az autót el kellett vontatni Södertäljébe. Az 1904-es rendezvényről egyedül a Vabis 1903-as maradt fenn, így ez a legidősebb svéd versenyautó.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
