A motorja például fergeteges. Egyenletes tempóval haladva manapság már minden dízel csendes az utastérből nézve, pontosabban hallgatva. Gyorsításkor azonban a legtöbb kerreg, mint éhező harkálysereg a téli fagyban, csak a prémiummárkáknál tompul ez finom, távoli csapágygolyó-turmixolássá.
Az ix35 tudja ezt a turmixolást – hallani ugyan, hogy működik, de a motorja semmilyen körülmények között nem zavarja az utasok nyugalmát. És hiába a gyengébbik (lesz 184 lóerős is), sosem érezni kevésnek. Lent, fent, középen, gázt elvéve, majd hirtelen rányomva, autópályán felfelé, vagy piros lámpától kilőve mindig lelkes, ügyes, erős. És tud valamit, amit dízelek ritkán – lehet pörgetni, mert még 4500 fölött is van benne érezhetően kraft. Ennél az autónál ritkán adódik olyan, hogy elfogy a motor kamion előzése közben.
Több tesztelő szidta a túlságosan előrenyúló fejtámlákat, de nekem az üléssel speciel nem volt semmi bajom. Úgy gondolom, hogy egy ülés általában akkor igazán jó, ha az ember kevés tekergetés, tologatás után jól érzi magát. Itt a beállítás kerek tíz másodpercig tartott, és közben még bambultam is. És utána sem tekergettem, egyszerűen jó maradt. Nagyok a tükrök is, a klímaberendezés pedig mindenképpen a legjobbak közé tartozik, Chet Baker nem fújta olyan érzéssel a trombitát, mint amilyen szeretettel az ix35 leheli ránk a hűvöset. Elnézést a hasonlatért, csak a Winkler megint vuvuzelázik a hátam mögött.
És jó beszállni a magas ülések, nagy ajtók miatt. Bőven van hely, s ami ritkaság: a hátsó pad három személy szállítására is alkalmas, elsősorban, mert az ülőlapon és a háttámlán a középső púp viszonylag lapos. Egy mozdulattal síkba hajthatók a háttámlák, nincs birkózás az ülőlappal, a fejtámla-visszatologatással.
Ahelyett, hogy követné a mai trendet, és több szintbe helyezhető padlóval, csomagtér-elválasztó hálóval, kivehető, és zseblámpaként használható világítással kápráztatná el a koreai autókra épp áttérni készülő SUV-rajongót, az ix35 még a Tucsonhoz képest is butult egy keveset. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk az olvasókkal, hogy az ötödik ajtó már csak egyben nyílik, az üvege külön nem hajtható fel. De legalább van csomagrögzító hálónak kampó, kis oldalsó rekesz, masszív fapadló, igaz, manapság ez a minimum.
Továbbá hatalmasak a rekeszek az ajtókban, és mindegyikbe lehet családi üdítős palackot tenni, öblös a kartámasz alatti doboz is, zörejek nincsenek, az autó összeszerelése meggyőző. Az ix35 még jól is néz ki, legalábbis az orra meg a fara – oldalnézetben azonban a kerékjárati ívek kicsik, ettől konténerszerű a megjelenése.
Fene tudja. Talán az a baj, hogy az utóbbi években nagyon megszoktam a koreai gyártóknál, hogy minden alkalommal minőségi ugrást produkálnak, amikor bemutatnak egy új modellt. Ez most elmaradt, tisztességes reszelgetésnek vagyunk csupán tanúi. Az ix35 olcsóbb ugyan a többieknél, de nem annyival, amennyiszer az ember felvonja a szemöldökét, ha kipróbálja.
Terepen talán kicsit ügyesebb a tipikus SUV-oknál, országúton viszont ügyetlenebb, jó a minősége, de azért akadnak tervezési bakik. Ennyi pénzért viszont kicsi a választék, hiszen ami még eszembe jut ezen a szinten, az a Nissan Qashqai, ami kisebb, és ööö, ööö… szóval, ööö… hát akkor kisebb, maradjunk ennyiben. Na de tényleg kell nekünk az a sok centiméter? – érdemes ezen elgondolkozni.
