Nagyon jól sikerült az új Opel Meriva hazai bemutatója. Már a meghívóban is az állt, hogy kérj kölcsön gyereket, ha nincs. Nekem van, engem küldtek. A gyerek persze lebetegedett, nem mentünk hajókázni meg golfozni a Balatonra, viszont egy napra megkaparintottuk a kocsit. Hááát…
Csikóssal sokat beszélgettünk a Meriváról. Már magunkhoz képest sokat, úgy 4 percet a liftre várva, meg fel az elsőig. Ott a székénél megvártam, míg befejezi a mondatot, és kész. Közös álláspontot sikerült kialakítani, megosztom önökkel.
A Meriva úgy készült, hogy a tervező megnézte, mi a baj egy autóval úgy általában. Csomó zavaró dolog akad, ami elvonja a figyelmet, vagy csak egyszerűen kompromisszumot követel. Ezeket szépen kiirtották belőle. Melyek ezek a zavaró dolgok? Például a gyerek nehézkes bepakolása. Meg hová tegyük a bringát? Miért nem fér el sehol semmi kacat? Miért zajos? Miért nincs elég hely? Ki kíváncsi a kormányon az út visszajelzésére? És arra, hol az autó eleje? Meg a hátulja? Meg hogy kint hány fok van? Ezek nem érdekes dolgok.
Ebben a felfogásban nekiálltak reszelni. Először is jól megnőtt és meghízott a Meriva, üresen 1400 kiló, telerakva két tonna. Aztán lehalkították, de nagyon. A hellyel jött a hátsó lábtér is, meg az ülésekkel trükközés. De ha már itt voltak, az autó megkapta az Új Opel Orrot. Ez szépen jön lefelé az Insigniából az Astrába, onnan meg a Merivába. Ezen is jól néz ki, mitagadás. Ha új orr, a műszerfal is legyen trendi, megkapta az Új Opel Műszerfalat is. Kormányostul. Ezt is szeretem.
Az 1,4-es turbómotor jutott a tesztautóba 140 lóerővel, de nem voltam elájulva tőle. A gázpedállal nagyjából azt mondhatjuk meg, hogy a következő ötéves tervben szándékunkban áll-e gyorsítani, és ha következetesen kitartunk emellett, a végén akár hagyja is levegőhöz jutni a motort. Ez az Opel is tudja, amit a többi, nagyjából a G Astrától kezdve: úgy lehet tövig nyomni és felengedni a gázpedált, hogy az égvilágon semmi se történik. Járó motorral, akár menet közben is. Álló motorral persze semelyik autóban sem okozna gondot a mutatvány. Menni megy, egész emberes tempót lehet utazni vele, a sztrádán az óra szerint 130-as tempónál 3200 körül forog hatodikban, tehát bőven van tartalék.
A váltóval pontosan az van, amit Csikós is megírt a nemzetközi bemutatón, hogy annyira nem jó, mint pl. az Insignia vagy az Astra hatfokozatú váltója. Én az Astrát vezettem kézivel, azt is csak egy napot, és tényleg kicsit más a megvezetése. Régóta tudjuk, a váltási érzetnek és a váltónak lényegében semmi köze egymáshoz, a kulisszát érezzük, amikor kapcsolunk. Nem egyebet. Gumipogácsát, ellensúlyt, műanyag gömbcsuklót, rugót. Hogy a váltó maga milyen, 10 év múlva derül ki, a bontók udvarán.
A futómű – mint arra számítani lehetett – a 18-as kerekekkel rendesen dobál. De pontosan úgy, ahogy annyira nem szerettem az előző Mazda6-ban meg Accordban. Lágyan indul, aztán a rugóút végén, a csillapító végállásához közel egyszer csak hirtelen bekeményedik, és amikor valóban szükség volna a kényelemre, csak az aggódó vállalati jogász felemelt mutatóujját látjuk, hogy őbelőle egy huncut fillért sem fognak kiperelni az anyukák, ha ezzel valaki leesik az útról, tessék csak rajta tartani valahogy azt a terméket, mérnökkém. Ennek ez az ára. 17-es kerékkel biztosan jobb lenne.
Na ennyit arról, hogy autónak milyen a Meriva. Mert a kutya nem itt van elásva. De nem ám.
