Ez egy nő, tényleg, egyszerre gyűlölöd és imádod. Amikor túljutsz azon, hogy gyönyörű, intelligens, jól főz, az ágyban pedig egy vulkán - tehát totál belezúgsz -, akkor kiderül: napi három órát brazil sorozatokat néz és a hatféle imádott telefoncsörgése közül mind agyzsibbasztó.
„Apa, apa, egy Lamborghini!” – sikoltotta Norbi, amikor egy reggel feltárult az emeleti ablak, és megpillantotta az utcán ácsorgó Laguna Coupét. E felismerés mellé annyit érdemes talán még tudni, hogy Norbi a kisebbik fiam, nemsokára hatéves lesz, és imádja az autókat, általában fel is ismeri őket. Ja, és van többféle Lamborghini mecsije, tehát nem sötétben vagdalkozott, amikor beazonosította az általam az előző este a ház elé leparkolt Renault-t.
Kicsit tényleg olyan, mint egy Lambó, sőt, íves formái miatt talán jobban hasonlít valamilyen, még meg nem született Ferrarihoz. Hátulról pedig tiszta Aston Martin. Talán nem véletlen, hogy az Aston Martinok formavilágát még a DB7-es megrajzolásakor megteremtő Ian Callum is elismerően nyilatkozott róla – egyenesen azt állította, hogy a Laguna Coupé a legszenzációsabb kinézetű kocsi volt a 2008-as Párizsi Autószalonon. Ez az autó nem szép. Ennek láttán áhítatot érez az emberfia.
Az eleje a gyorsabban emészthető rész, az arányos, harmonikus, nem felejtjük, akárcsak valami operettdallamot. Tökéletesen kivitelezett feladat, nem vitás. Szerintem a sziluettje sokkal érdekesebb. Alul már-már szögletes a test, fönt meg egy nagy, íves lendület, közte az izgalom földje. Az üveg/fém arány ennél jobb nem is lehetne, díszítés nincs, pontosabban csak minimálisan van jelen, egyszerű, hibátlan arányérzékkel alkotott vonalak adják el a formát.
Mégis, bár ez talán nem egyértelmű, a legjobb a hátulja. Az íves tetővonal, ahogy élet képezve belefut a csomagtartó fedelébe, no meg a légterelőben végződő, hirtelen lecsapott far, mintha az eredetileg cseppformának indult cuccot szivarvágóval nyesték volna le, na ezek a szenzációs elemek. Meg a helyüket kereső, abszolút lagunátlan jellegű lámpák, amelyeket minél többször látunk, annál jobban megkedveljük őket. És ha világítanak, az az igazi: a két vékony LED-csík, mint gengszterbajusz, úgy rajzolódik ki a kocsi farán, az ember szinte hallja a Keresztapa fáradtan suttogó hangját – „ne szarozz Luigi, csináld ki őket.”
Hull a hó, de jó!
Egy hétig dekkolt nálam a kocsi, én meg egy hét alatt nem tudtam betelni a látványával. Minden közeledés, minden hósöprés, minden jégvakarás öröm volt. Pedig elég sokat vakarásztam. Közben rájöttem, hogy a Laguna Coupé félig szereti a telet, félig meg nem. Például nem ússzuk meg, hogy az ülés közepét telidöntse hóval – a tető kicsi, a kilincs érintésére lejjebb csusszan az ablak, hopp, már be is esett egy adag, az ajtó feltárására aztán a maradék is utána hull a lavinából. Tehát az ember vagy eleve seprűvel esik neki a kocsinak, vagy – ha az eszköz bent lakik a kocsiban - úgy kezdi a műveletet, hogy nyitás után instant letakarítja az ülést, mert ha megolvad a hókupac, ülhet tócsában. A benti söpréstől persze a kocsi padlója lesz teli hóval, reménykedhetünk, hogy kiszárad, és nem a padlót rohasztja majd.
Motor indít, szélvédők fűtése rátesz. Mire az oldalüvegeket levakartuk, hátul már le is olvadt a jég, a szélvédőn pedig finom tolásra lecsusszan – a fűtés hatásos, gyors, átgondolt. Szintén pillanatok alatt működik az ülésfűtés is – nemrég szereztem tapasztalatot Ford Kugával, Nissan Qashqai-jal, azóta pedig egy Volvóval is – a Laguna villámgyors hozzájuk képest. Viszont az ablakmosója és a jobb ablaktörlője szinte reménytelen. Először azt hittem, be tudom állítani a spricnit, mert nagyon a szélvédő tövébe nyomta a levet, de nem, hiszen a fúvókák a motorházfedél belsejére rögzített csatornákon át nyomják a vizet – öntött a cucc, nem sokat lehet rajta állítgatni –, egyébként is, szinte vadonatúj volt az autó, gyárilag miért nem jó? Az ablaktörlőlapáttal pedig az a probléma, hogy az üveg fűtött része alatt pihen, ezért mindig rajta marad a jég. Ha pedig leverjük róla (nem könnyű, mert nem lehet rendesen felemelni), előbb-utóbb megint összegyűjt valamennyit, és csíkot húz, vagyis inkább nem dolgozik. Egy jobb mosóval, ügyesebben fűtött szélvédővel, valami hóbeesés-védelemmel szuper lenne, de így félmunka.
Egyébként a kupéságtól nem kell félni, ami az ilyen GT-k ismeretében nagy szó. Ültünk benne négyen, felnőttek, elfértünk, ráadásul nekem, a vezetőnek sem kellett nyomorognom a kormány mögött, részemről maximum leheletnyi, empatikus moccantás és döntés volt szükséges az ülésen. Aki kétméteres, az persze semmiképpen ne üljön hátra, de egy átlagos feleség és egy valamivel átlag alatti termetű barát jól elvoltak hátul, nem panaszkodtak.
Csomagtartó is akad. A felébe belefért két nagyobb sportszatyor, pár bakancs, pár ködlámpa, egy kisebb táska, a másikba a Ponton szélvédőgumijait, fényszóróit, futóműalkatrészeit, kormánylengés-csillapítóját, kőfelverődés-védő lemezeit tartalmazó két doboz. Bő négyszáz liter, ráadásul az ülések döntésével bővíthető is – ez nem kevés, ilyen autótól.
Mivel a Laguna Coupé prémiumterméknek számít a Renault-nál, ezért már a 9,6 milliós alapáron benne van egy csomó minden, mi szem-szájnak ingere. Oldalanként szabályozható, sőt, még a bemelegítés-lehűtés sebességét is variálni tudó klímaberendezés, automatikus eső-fény-vakításérzékelős minden, tolatóradar, kanyarfényszóró, kulcsnélküli nyitás – hosszú a lista. Nálunk ráadásul a félmillióval drágább Monaco GP-kivitel járt, a csomaghoz tartozó gyöngyházfehér fényezéssel, selyemfekete tetővel, tükrökkel és 18-as felnikkel, fehér cérnával varrott, monogramos fekete bőr-műbőr, motoros ülésekkel, alu váltógombbal, fehér belső dekorbetétekkel. Ehhez jött még egy csomó egyéb cucc a csomaggal: egy egészen kiváló navi, térbeli képpel, DVD, USB-s Bose hifi, előremeneti parkolóradar a már meglevő tolatós mellé. És higgyék el, ez a Monaco GP életben tényleg sokkal jobban néz ki az alapverziónál.
