Mitsubishi ASX 1.8 DI-D Intense (2011)

Hosszú utat jártunk be ahhoz, hogy felismerjük: minden hisztéria ellenére nincs is szükségünk terepjáróra. Csak valamire, ami úgy néz ki. Mert szeretünk magasan ülni, hogy messze lássunk. Mert szeretünk nagynak és erősnek kinézni. Mert kényelmesebb becsusszanni az ülésbe, mint behuppanni. Mert a nagy autótesten jobban elférnek a karakteres domborítások. És mert egy ilyenben van levegő az utastérben.

De nem szeretjük a számlákat, amelyeket a szervizben az orrunk alá tolnak, amikor bedöglik az osztóműben a diffizár. Nem szeretjük a tizenkét literes fogyasztást. Országúton. Mert városban több. Nem igazán élvezzük, hogy minden nagyobb – természetesen városi – gödör után páros lábbal hátba rúg a túlsúlyos futómű. Az igazi terepjáró hangulatos ugyan, de felettébb nyűgös jószág. És a 4x4-es SUV takarékosabb, komfortosabb, de csak valamivel.

Persze vannak, akiknek vontatni kell ilyen autó, mert jachtjuk van, lakókocsijuk, vagy éppenséggel autót mentenek. Olyanok is akadnak, akik kizárólag négykézláb megközelíthető helyen laknak, viszont mégsem akarnak lesüllyedni a lyukas, fűtetlen, állandó matatást igénylő parancsnoki UAZ szintjére autóválasztáskor. Nekik tényleg kell a 4x4-es, a mindenhol elmenő testes autó, aláírom. Fenti személyek a jelenlegi terepjáró- és SUV-használók nagyjából öt százalékát teszik ki. Oké, legyen tíz, és haverok vagyunk.

A többieknek bőven elég lenne a látszat, a méret, a stílus. Az evolúció nem hülye, előbb-utóbb kiköpi a jó megoldást. A kétkerék-hajtásos álterepjáró, azaz a divat-SUV mára beérett, elfogadott lett, s ez így van jól. Mert az autós örül, hiszen mégiscsak kényelmes, egyedi, ugyanakkor szerfelett divatos kocsival járkál. A gyártó pedig szintén pezsgőt bont, mert egy ilyen kocsit alig kerül többe előállítani, mint valami általános családi kompaktot – műszakilag szinte azonos a kettő –, viszont sokkal drágábban lehet adni a boltban, mert mégiscsak milyen divatos, nagy, masszív jószág, ugye.

Ha azt hiszik, a kétkerék-hajtásos SUV csak szórványos jelenség, vessenek egy tekintetet erre a listára. Valamennyi kocsi megvehető 4x2-es hajtásképlettel. Nissan Qashqai, Renault Koleos, Ford Kuga, Volkswagen Tiguan, Skoda Yeti, Opel Antara, Chevrolet Captiva, BMW X1, Citroen C-Crosser, Dacia Duster, Daihatsu Terios, Hyundai ix35, Kia Sportage, Mazda CX-7, Toyota FJ Cruiser, no meg a Mitsubishi saját Outlandere és – minő szörnyűség – a Jeep Compass is. Már várom, mikor lesz elsőkerekes Land Rover és Subaru Forester is, hadd dőljenek porba az utolsó bástyák is.

Ebbe a népes mezőnybe toppant most be a Mitsubishi ASX. Közvetlen Nissan Qashqai-konkurens, árban, méretben, motorizáltságban egyaránt. Csak a Qashqai óta eltelt pár év. És ez látszik. Mindkettőn, utóbbi előnyére. No meg időközben a Mitsubishi bemutatott egy bitang állat Lancert, aminek olyan pofája van, hogy az ember elájul.

Ezt a pofát kapta meg az ASX. Ami különben egy Mitsubishi Outlander, egyszerűbb hátsó futóművel, szerényebb alsó védelemmel, kisebb kerekekkel. Hinnye, vegyes egy felvágott.

Elölről jól néz ki. Majdnem olyan jól, mint a Lancer, s ez helyből garantálja az ASX-nek, hogy kiemelkedjen a kéttucatnyi egyéb SUV közül. Arca van. Hátulról már nem annyira ügyes. Valahogy az a kicsi kerék nagyon egyedül érzi magát a terjengős lemezsivatagban, és hiába jó a hátsó lámpa formája, az sem találja a hangot a karosszéria többi részével. Elöl jó, hátul rossz, ez van, legalább a félsiker zajos.

Ilyen felemás az egész ASX, úgy, ahogy van.

Például a motorja, amely egyfelől az egyik legjobb dízel, amihez az utóbbi időben szerencsém volt, másfelől a legrosszabb is. Csak 1,8 literes, de 150 lóerős, és giga 300 newtonméteres nyomatékkal csavarintja meg az útjába eső első nyelestengelyt. 9,5 alatt van a kocsi százon, megfutja a 200-at, tehát van benne bika rendesen. De nem az abszolút számok miatt jó ez a motor, hanem mert elképesztően megengedő. Ha valaki úgy érzi, alapjárat alatt, 900-as fordulaton akar vele tötymörögni harmadikban, parkolóhelyet keresve, hát tegye, mert innen is összeszedi magát remegés és bukdácsolás nélkül, bármikor. És ha előzés közben nincs idő kapcsolgatni, és a fordulatszámmérő véletlenül belenyal a 4000-es fölötti tartományba, az sem baj, zokszó nélkül tűri, nem fullad ki, tép tovább. Közben pedig – 900-tól 4500-ig – mindenütt ott van mögöttünk a nagy, biztonságosan toló, gázolajszagú óriástenyér.

Amennyire lenyűgöző a motor lehengerlő kedvessége, nyugalma és tudása, annyira szörnyű a hangja. Ez a négyhengeres minden hőmérsékleten és fordulaton kerreg. Még ott is, ahol más modern dízeleknek teljesen eltűnik a hangjuk, tehát a 80–140 km/h-s tartományban. És még vibrál is, finoman, de a kormányon mindig érezhetően. Erősebb gyorsításnál pedig dugaszolja be fülünket húsos ujjaival a Szent Kéz, mert ilyenkor aztán eléri a betont a vídiabetétes Hilti, és a gyilkos zúgás leküzdéséhez még az empéháromban ordító legkeményebb deathmetal is kevésnek bizonyul. Szerencsére csak padlógázon erőltetve van ez, de mindig meglep.

Innen csodás a motor, onnan szörnyű, a mérleg nyelve nullán áll. Van azonban még kártya a 1,8 literes dízel kezében. A fogyasztás. Elképesztő, hogy milyen keveset eszik. Néha már bizakodni kezdett bennem az őscinikus, amikor megláttam felvillanni a kilences fölötti értéket a fedélzeti számítógépen, aztán a lelkesedésem gyorsan lelohadt, mert rövid melegedés után az értékek szánkázni kezdtek lefelé. Városban rendre 7,1–7,5 között jártam, pályán sem ment feljebb az érték, az M0 enyhén szabálytalan 100-as tempója pedig szinte földbe állította a mérőt, amely ilyenkor 5,1–5,4 közötti számokat regisztrált. Ezek nem csak egy SUV-tól, de még egy kompakt, dízel, családi ferdehátútól is kiváló értékek. A kedves olvasó, aki most ágálni kezd, hogy a C5 HDi-je ennél kevesebbet fogyaszt, nem árt, ha tudja, hogy az ön vezetési stílusában az ASX feltehetőleg három literrel járna.

Ötlettelenség harcol az ügyes ötletekkel, az árhirdetésnél pedig szánk halk imára fakad.