Aki most látta először, és nem olvasta a hátulján a feliratot, legtöbbször nem ismerte fel. Pedig az ötajtós már itt van köztünk legalább másfél éve, de ehhez a típusjelzéshez még mindig egész más kapcsolódik az emberek fejében. Nem is csoda, húsz évig közepes méretű, kicsit unalmas, itt-ott igénytelen, de praktikus és megfizethető átlagautó volt az Astra. Az új viszont egyáltalán nem ilyen.
Különösen a kombi esetében szembetűnő a változás. Közel 4,7 méteres hosszával alig tűnik kisebbnek, mint egy Insignia – a különbség nem is nagy, mindössze tizenhárom centi –, és az elődjeihez képest meglepően dinamikus karakter. Ez leginkább a hátsó rész kialakításának köszönhető. A tervezők ezúttal nem intézték el annyival a feladatukat, hogy a célszerűség nevében függőlegesen levágták a meghosszabbított karosszéria végét, inkább arra törekedtek, hogy a Sports Tourer stílusa egységes maradjon. Így az oldalablakok tovább szűkülnek, az övvonal tovább emelkedik hátrafelé, és az ötödik ajtó is erősen döntött ablakot kapott. Alighanem elveszítettek közben néhány litert a csomagtérből, de így is maradt elég.
Általában határozott véleményem van az autók külsejéről, de a kombi Astra elbizonytalanított. Hiányzik belőle az ötajtós könnyedsége, alighanem a hosszú hátsó túlnyúlás miatt, de élőben egész impozáns. Egyszerre masszív és lendületes, de ebből a fényképek keveset mutatnak. Talán mert az autó fizikai mérete is fontos része az összhatásnak, amit a fotók nem igazán mutatnak meg. Annál inkább óvakodnék a határozott állásfoglalástól, mert képtelenség felmérni, hogy ez a forma meddig tűnik majd frissnek. Eddig minden Astrával ugyanaz történt: a bemutatásuk pillanatában divatos, érdekes külsejű autóknak látszottak, de elképesztően gyorsan szürkültek bele a tömegbe, két-három év után észrevétlenné válva.
Ha a siker a külsején múlna, nem is jósolnék nagy jövőt a típusnak, de az Astra belül is rengeteget fejlődött. A belső tér minőségi hatást kelt, ami elsősorban a felhasznált anyagoknak köszönhető. Nem a bőrkormányra és váltószoknyára gondolok, ezeket bármilyen autóhoz meg lehet rendelni, hanem az ajtók és a műszerfal burkolataira, amelyeket nem cserélgetnek változatról változatra. Végre ellesték a trükköt a Volkswagentől: minden gyakran tapogatott felület kellemesen puha és jó tapintású, a feltűnő helyeken minden illesztés pontos, minden gomb, kar és kapcsoló biztosan kattan. Bizalomgerjesztő érzés, ami néhány éve még a drágább Opelekre sem volt igazán jellemző.
Ami különösen tetszett az Astrában, hogy több, luxusautókból ismert megoldás egyszerűsítve itt is megvan. Ilyen az első ülések állítható combtámasza, amely ugyan nem motoros mozgatású, mint a prémiumkategóriában szokás, de használat közben ugyanolyan kényelmes. Ugyanígy kézzel állítható mindenfelé az ülőlap és a fejtámla párnája az első üléseknél, a hátsó üléssor pedig a csomagtérből egy kis kapcsolóval, rugós mechanizmuson keresztül dönthető le. Csupa olyan kényelmes részlet, amelyhez másutt drága és komplikált villanymotoros mozgatórendszert építenek, lényegében feleslegesen. Ezek a megoldások jórészt felárért rendelhetők, az azonban végképp nem kerül semmibe, hogy az ajtózsebekbe simán beférjen a literes üdítőspalack, pedig ezt sokszor jóval nagyobb és drágább autók sem tudják.
Vannak kevésbé átgondolt részletek is. A kormányon és körülötte elrendezett kezelőszervekkel szerencsére nincsen nagyobb probléma, de a középkonzol tervezőit páros lábbal rúgnám ki az Opeltől, ha rajtam múlna. Itt teljes káosz uralkodik: negyvenkét gombot számoltam – ebből kettő vak, funkció vagy felirat nélkül – és négy forgókapcsolót, mindez egymás hegyén-hátán, teljesen átláthatatlanul. A navigáció bekapcsolásakor megjelenő figyelmeztető üzenetből viszont a középső forgókapcsoló karimájának lenyomásával lehet továbblépni, amire semmilyen jel nem utal, így csak hosszas keresgélés után találtam meg a módját. Egy háztartási készülék esetében csak dühítő lenne az ilyen ergonómiai bakiparádé, egy autóban viszont veszélyes is lehet, ha valaki a gombok között keresgél ahelyett, hogy az utat figyelné.
Egy kombinál, még ha Sports Tourernek hívják is, a jól használható csomagtér legalább olyan lényeges, mint a kellemes utastér, és ezt láthatóan az Opelnél is tudják. Az Astra helykihasználása láthatóan messze nem optimális, viszont a csomagtartó így is elég nagy, hibátlan hasábforma, és számtalan trükk javítja a pakolhatóságot. Itt is megtaláljuk a 2:3 arányban dönthető hátsó üléstámlákat és a kivehető csomagtérrolót, ahogy a műfajban szokásos. Viszont itt az ablakok alatti, sínen mozgó akasztók és az alsó sarkokban elhelyezett masszív, kihajtható fémfülek révén nem csak a csomagok elhelyezése megoldott, de a rögzítésük is egyszerű. A tesztautóhoz még csomagtérhálót is adtak, így tetőig is pakolható az alaphelyzetben fél köbméteres, 1550 literig bővíthető csomagtartó, anélkül, hogy a motyó fékezéskor a nyakunkban landolna.
Hogy megy az Astra turbómotorral, aktív futóművel és hatfokozatú automatával? Lapozzon, kiderül.
