Opel Astra Sport Tourer 1.7 CDTi Cosmo

Hosszú folyamat, valamikor tán a kacsaseggű Mégane idején döbbentünk rá, milyen súlyos kómában vergődött a Golf kategória a nyolcvanas-kilencvenes években. Mintha törvényszerű lett volna az unalom és ötlettelenség, mindenki a biztonságra utazott, senki nem kockáztatta, hogy vásárlókat veszítsen egy-egy balul sikerült ötlet miatt.

Szerencsére idővel ez a kategória is felértékelődött és az egyre nagyobb, bonyolultabb és komfortosabb kompaktok ára is elindult felfelé, ez pedig magával hozta a vásárlói öntudat ébredését. Ezáltal új elemmel bővült az addigi legyen olcsó, nagy és ne fogyasszon sokat – követelményrendszer. Az ennyi pénzért már nézzen ki valahogy érv egyre sűrűbben hangzott el. És a gyártók reagáltak. Eleinte óvatosan ugyan, de megpróbáltak elszakadni a konzervatív vonaltól, ezt ma már jóformán csak a Golf-Octavia, a Corolla és a Cee'd - i30 követik. Köszönik, jól vannak.

De jól vannak a szakadárok is, hiszen megtalálták a saját vevőkörüket és tulajdonképpen mindenki boldog, az utcakép pedig lassan megint változatos lesz. Ott van az érdekes Focus, az új C4 és a Giulietta, az új űr-Civic is érkezik lassan és persze ne hagyjuk ki a Mégane-t és a 308-ast sem. Már csak a színekkel kéne kezdeni valamit.

Hiszen látják, mai tesztautónk, ez az Astra Sports Tourer is láthatatlan. Az Opel szerint ez a metál-mica, 118 ezer forintos feláras fényezés, de én szívem szerint csak Sunnyogó Szürkének nevezném, ami kicsit jellegtelenné teszi ezt az egész pofás autót.

A szépség szubjektív, de szerintem az Astra formájának kevés kritikusa lehet. Már a múltkor próbált ötajtóssal sem volt semmi gond, de ha lehet, ez a kombi – elnézést Sports Tourer – még szebb, elegánsabb. A hosszú tengelytávnak (2685 mm) jót tesz, ha a hátsó kerekek mögött nem csapkodják meg péklapáttal a formát, hanem szépen, lejtősen elnyúlva ér véget. Így a szem végigfut rajta, mint egy lankás domboldalon, nincs hirtelen filmszakadás. Lehet, hogy a hiba bennem van, de nekem már a Méganeból is szebbnek tűnt a kombi, mint az ötajtós.

Az Insignia után az új Astra külseje már nem üt akkorát, de még így is modern és dinamikus, kivételesen alátámasztva azt, amit oly szeretettel szajkóznak manapság még egy Iveco-sajtótájékoztatón is. Jók a trükkös, LED-soros fényszórók, a hátsó lámpák sem torzulnak széttaposott vizespiskóta-formára, mint a Focusnál.

Persze azonnal látszik, miért hagyott fel az Opel azzal, hogy Caravan névvel illesse a kombikat, a gigantikus csomagteret feláldozták a forma oltárán, de az alapban 500 literes, jól pakolható, kampókkal, csúszkákkal és álpadlóval megspékelt tér szemre még tán az Insigniáénál is nagyobb. Pedig nem, hiszen az 540 literes, ám ha síkba döntjük a hátsó üléseket, akkor 20 literrel (1550) több teret kapunk a nagy testvérétől (1530). A csomagtérajtó pedig jó magasra nyílik.

Lehet, nevetségesnek tűnik az összehasonlítás, de nem tudunk tőle elvonatkoztatni akkor sem, ha beülünk. A beltér a nagy Opel tökéletes mása, márpedig abban volt szerencsém több ezer kilométert eltölteni, így egyrészt azonnal eligazodtam a középkonzol gomberdejében, másrészt meggyőződésemmé vált, hogy legalább annyi helyünk van odabent.

Ezt nem gondoltam volna, hiszen az ötajtós Astra fekete belseje kifejezetten klausztrofób és szűk érzést keltett, de a Sports Tourer Mondial-Cocoa névre hallgató barna bőrkárpitja (plusz 300 ezer forint), kombinálva a tejeskávé-színű betétekkel és tetőablakkal nagyon jót tesznek a közérzetnek. Merjenek színekkel variálni, elhihetik, sokkal kellemesebb lesz odabent az élet.

Ma már ebben a kategóriában is cikinek számít, ha nincs hátul legalább két felnőttnek való elég hely. Ha nem lenne a zárható rekeszes könyöklő kemény fedele, akkor akár hárman is elférnek itt közepes távon. A háttámlák dőlésszöge ugyan nem változtatható, de enélkül is kényelmesen elvagyunk, fejnek, térdnek egyaránt marad helye.

Nagy formai bravúrokat ugyan nem, ellenben jól megválasztott, puha anyagokat annál inkább találunk odabent. Számomra helyenként túl sok a krómdísz, a rejtett vörös világítás helyett is inkább választottam volna valami kellemesebb színt, de kifejezett túlkapásokról szó sincs, a műszeregység pl. kifejezetten szép, bár plexije néha zavaróan tükröz.

Örülök neki, hogy elmaradt az idióta zongoralakk-imitáció és különdíjat adnék annak a beltéri dizájnernek, aki újra felfedezte a perforált bőrkárpitot. Csak az tudja díjazni, akinek rohadt már bőre alá ing egy Insignia Indian Summer-bőrülésében. Erről itt szó sincs, köszönöm.

És még nem is tudják, mi a jó benne...