Menetpróba: Kia Ceed 2012

Azért itt még nem tartunk, hogy valóban generikus autókat használjunk, de már nincs sok hátra. Legalábbis ez volt az első benyomásom a 2012-es Ceed bemutatóján, és a legújabb Kia akár lehetne is a sablonautó. De tényleg, minek 39 féle verzióban legyártani egy terméket ugyanazzal a hatóanyaggal, ha a különbségek minimálisak? A szám nem kamu, a kiások megszámolták a konkurenseket, vagyis ugyanennyi vagy több gyárban fossák a gépsorok a kompaktokat, a motorok száma is ebben a nagyságrendben van, pedig a kiszolgálni kívánt vevő gyakorlatilag ugyanaz. Mi lenne, ha összeülne a három legjobban sikerült tervezőgárdája, és egy sör mellett, egymás vállát veregetve megbeszélnék, milyen elemekből kellene összegyúrni a Tökéletes Kompaktot, aztán mindenki szépen átvenné a licencet?

A kérdés persze költői; bár láttunk már hasonló kezdeményezéseket, például a haszongépjárművek között, még az egységesítés Mozartja, a Konszern is minden erőfeszítéssel igyekszik elkülöníteni a márkái arculatát, sőt, nem rest valódi, érezhető különbségeket becsempészni az egy platformra épülő Audikba, VW-kbe, Škodákba, Seatokba.

De egy kompakt koreai – a legszürkébb kategória találkozása az egyéniséget csak muszájból kereső autógyártóval – bizony egy szép új világot juttat eszünkbe, amelyben az autó nem több, mint eszköz, viszont ijesztően közel van a tökéleteshez, ha a társadalom egy minimálisan csonkított Gauss-harangba begyömöszölhető, tekintélyes hányadának véleményét nézzük. Nem véletlen, hogy a leköszönő, alig ötéves Ceedből több mint 600 ezret sikerült elsózni: közmondásosan jó autó, még ha nem is egy jellegzetes karakter.

A Ce'd -vásárlók elégedettek, így aztán a németországi Kia-fejlesztőközpont döntéshozói is. Meg is tartották a tengelytávot, ami ilyen rövid idő után egy felületes fészliftet sejtetne, de elég ránézni a 2012-es kompakt Kiára, hogy tudjuk: nem erről van szó. Az új Ceed mellett igencsak sápadtan pislog a régi, pedig az sem volt rossz. Na de az új! Elégedetten csettinthetünk, ez bizony telitalálat: fújtató tigrisorr, kellemesen domborodó, telt far, ezzel már lehet szomszédot pukkasztani, és nem csak a hétéves garancia miatt.

Bevallom, amióta megláttam a Kia legújabb tanulmányautóját, nem bírom szétfeszíteni a fejemben létrejött kapcsot a Bangle-BMW-k és a legújabb koreai ötletek között. Így aztán a Ceed fényszórójában is az előző 5-öst látom, a maszkjában pedig két egybeforrt vesét. Ahogy aztán az erőt sugalló, meredeken emelkedő övvonal mentén haladunk hátrafelé, úgy megy át a BMW-orr egy Astra-farba, de Peter Schreyer munkáját dicséri, hogy az egész mégis harmonikus egységet alkot. Nehéz manapság olyat rajzolni, ami nem emlékeztet semmire, még a BMW-nél is becsúsznak olyan bakik, mint a Polo-lámpa az új 1-esen.

És ha ránézünk a Ceedre, nem a koppintás szó jut eszünkbe, inkább a dögös. Okosan rakták össze, éppen annyi karaktert adagolva, amennyi még nem megosztó, nem riaszt el senkit a megbízhatóság imidzsét vasakarattal építő Kiától, de már elég izgalmas ahhoz, hogy átcsábítsa a vevőket a Toyota-szalonból. Dézsávü érzésünk indokolt: pontosan a mostanra kissé elkényelmesedettnek tűnő japán példakép stratégiáját követi a Hyundai-Kia, pár évtized spéttel, de páratlan intenzitással, viharosabb gazdasági környezetben, de nem kisebb sikerrel.

Lemaradásról már nem beszélhetünk. Ahogy a külső dizájnon is legfeljebb az eredetiség hiányát kérhetjük számon, bent is érezhetően a kategória felső régióját lőtték be célpontnak. Nem titkolóznak a Kiánál, szabadszájúan kimondják, mostantól a VW Golfot tekintik fő konkurensüknek, amivel, akár tetszik, akár nem, elég magasra tették a lécet. Dizájnban, ergonómiában meg is ugorják: nincs opelesen ránk boruló műszerfal telefonbillentyűzettel, de a közelmúlt ötlettelen ázsiai paneleit is nagy lendülettel kukázták, helyette a bazáriság határán egyensúlyozó, de mindenképpen minőségi, logikusan rendezett funkciócsoportokat találunk egy utasoknak is helyet hagyó, puha dombságban.

Ahogy kívül is elcsenték a prémiumoktól az ablakok köré futtatott ezüstöt, bent sem spóroltak a krómmal. A csőműszerek köré, az ajtóbehúzókra, de még a levegőbeömlőkre is jutott a csillogásból, így aztán ha alagútba hajtunk, szikrázik a beltér a hátranyúló szélvédőn át beeső fényektől. A kidolgozás minőségét audisnak nevezni talán túlzás lenne, de az átlagosnál kellemesebb tapintású anyagokkal találkozunk még az alapkivitelben is. Szintén az ázsiai hagyományoktól elszakadást jelzi, hogy van némi választási lehetőség, ami a belső színvilágot illeti: bézs műszerfallal, világosszürke ajtópanelekkel, homokszínű ülésekkel és különböző dekortémákkal tupírozhatjuk a belteret, és extrákból sincs hiány.

A nyitható üvegtetőtől a beparkoló automatáig minden csemege kapható a Ceedhez, de itt már érezni egy kis kamuszagot. A gigantikus tetőablakot csak ajánlani tudom, viszont a többi extra némelyikénél olyan érzésem volt, csak azért csinálták meg gyorsba, hogy ne lehessen azt mondani, ez nincs a Kiánál. A sávelhagyás-figyelmeztető működik ugyan, de egyszerű bimbammolással figyelmeztet, néha már a vonal közelében, néha csak akkor, amikor átléptük. Nem mintha sok értelmét látnám ennek az extrának, de a konkurensek itt többet tudnak: kormányt, ülést rezgetnek, sőt, egyesek bele is korrigálnak az irányba. A villanyszervó adta lehetőséggel is éltek, bizonyos felszereltségi változatoknál három kormányrásegítési program közül választhatunk, de bármerre térünk el a normál módtól, az eredmény csak rosszabb lesz. Nem akartak dacolni az elektromos kézifék értelmetlen divatjával sem, de az automatikus kioldást nem sikerült zökkenőmentesre felprogramozni.

Az alap Ceed lenne a legjobb? Lapozzon, megtudja.