Használtteszt – Opel Astra 1.6i (1992)

Gábor az Astrát egy tiszai evezőstúra végén látta meg először, szülei oda már az új családtaggal jöttek érte, sőt, onnan ő vezette haza. „A hasonlóképpen 75 lóerős ezerötös Lada után sokkal erősebbnek tűnt, a komfortról nem is beszélve, könnyű volt a kormány, a kuplung, fogott a fék, a rugózás puhábbnak érződött, zajt pedig alig hallottam” – emlékszik vissza arra az első alkalomra.

Szegény Astrának nem osztott könnyű első éveket a sors. Dr. Kiss a kezdeti hetvenezer kilométer java részét úgy rakta bele, hogy reggel az egy kilométerre levő kórházhoz hajtott, majd délben hazaugrott ebédelni és vissza, s végül este megint egy kilométernyit hazaautózott. Az álmoskönyv szerint ennél cudarabb használatnak nem is lehet kitenni autót, hiszen egyfolytában dúsított keverékkel megy a motor, a kenőolajat mossa le a benzin, nincsenek meg az illesztési hézagok, a savas lé gyűlik a hideg kipufogódobokban, a váltó fogaskerekei, csapágyai, szinkrongyűrűi nem megfelelő viszkozitású olajban mozognak, fém ér a fémhez, minden fokozottan kopik.

Aztán még ott volt Gábor is, mint eróziós tényező, ne becsüljük alá a munkásságát. Gyakran kölcsönkérte az autót, és olyankor kiderült, hogy egy Astra 1.6i egészen jó sportkocsi-imitátor. "Volt ott minden, leszabályzásig forgatás, üveghangon gyorsítás, kézifékes fordulók, 71 ezer kilométernél egy sportdob is felkerült hátra" – nevet a mai tulajdonos az akkori huligánkodásokon.

Az Astra talán akkor érezte csak magát jól, amikor évente párszor hosszabb külföldi túrára indultak vele. Az autó nagyon hamar megismerte a szlovák, ausztriai síelőhelyek havas-latyakos útjait, nyaranta pedig kerekei Spanyolország, Horvátország, Franciaország, Olaszország aszfaltját tapodták – még Szicíliáét is párszor, pedig az elég messze van. Egy időben a vonóhorgon Skif utánfutó is lógott utána. Az a mai napig megvan, bár inkább csak emlék.

„Rögtön az első héten megtörtem az elejét, ötcentis horpadás lett a motorháztetőn, ki kellett cserélni a fényszóróüvegeket, aztán nem sokkal később anyukám is beleszaladt egy kisteherautóba. Majd pár évvel ezelőtt egy kutyát is elütöttünk vele éjjel, mert az Astra fényszórója nem terít elég szélesen. Akkor a hűtőt kellett kicserélni, mert letörtek a rögzítőfülek. Azóta van a két plusz lámpa a maszkban, úgy hívom őket, kutyariasztók" – ismerem meg Gábor közvetítésében az Astra húsz évének viharosabb epizódjait.

Bár az Astrába a kórházi bejárást leszámítva Gábor tette bele szinte az összes kilométert, az autó csak 2004-ben, dr. Kiss G Astra vásárlásakor lett hivatalosan az övé. Akkortól nem napi csupán négyszer egy, hanem kicsit hosszabb távokat is letudott a kocsi. De kijelenthetjük: abban az első 14 évben – bár éjszakánként garázsban lakott – az Astra igazi, latyakjáró, napon sülő, galamb leszarta, keményen használt kocsi volt, mégse panaszkodott soha. 2006 óta azonban Gábor külföldön dolgozik, kint pedig egy C osztályos Mercedest használ. A külföldi rendszámos autókkal való jogszabályi és hatósági averziók – no meg a nagy távolság – miatt azonban a Merci ritkán jön Magyarországra. Hiszen itt az Astra, amibe mindig öröm beleülni.

Persze, közelről már nem olyan szép, hiába van kvázi tökéletes műszaki állapotban. A tankbeöntő nyílása körül erősen csipás már a festék, a hátsó sárvédők szélét is rágja már a Mindenség nagy, piros derelyeszaggatója. A lengőkarokon is látni felületi korróziót, de a helyzet nem rosszabb, mint egy hétéves Volvo XC90-nél, tehát felesleges panaszkodni. A motorházfedél első élén pedig apró golyózápor-nyomokat látunk: itt igazolva látjuk, hogy a korai vizes bázisú festékek rosszul tűrték a felverődő kavicsok támadását.

De belül szinte tökéletes. Az ülések nincsenek kiülve, az ajtónyitók nem lógnak, szép a kárpit, hibátlan a szőnyeg, tükörsima a műszerfal, még az Astra-illat is megvan, csak a kormányt kellett az évek múlásával átbőrözni, és a váltószoknya műbőrjéről jött le a festék. És hogy mi lesz vele mostantól?

Mi lenne? Marad. Az árára – szerencsére – nincs szükség, egy olyan garázsban lakik, amibe nagyobb autóval beállni igen nehéz, mellesleg, úgy tűnik, egy húszast még simán bírni fog ezután is.