A belsejébe nem is beszáll, hanem besétál az ember, akkorák az ajtók. Az ülések vicces dombornyomású puklikat kapnak, ami irtó jópofa, mivel ezek a bütykök még színesek is. A minőség és a dizájn az új Panda szintjén, nagyon klassz a lekerekített téglalapokra alapozott stílus, és az is, hogy fényezett betétek is kerülhetnek – gondolom a kivitel függvényébe – a műszerfalra. A dizájnerek valamiért újra feltalálták a kézifékkart, nem tudom miért: egy nagy buci markolatot kell felhúzni, és az oldalán kell nyomni a gombot.
Arra, hogy ezt az autót miért akarják Amerikában forgalmazni, végtelenül egyszerű magyarázatot kaptam: jelenleg a sima 500-as az egyetlen Fiat, amit a Chrysler hálózatában árulnak, és abba az amerikai népesség jelentős része nem fér be. Míg tehát nálunk inkább a kis emberek nagy autója lesz az 500L, addig odaát a nagy emberek kicsi autója. Minden csak nézőpont kérdése.
Arrafelé szükség van az automata váltóra is, amit a 165 lóerős 1.4 Multiair motorra akasztottak. Igaz, ez valójában az a duplakuplungos (DDCT) váltó, amit már kipróbáltam a Mitóban. Azóta is azon töröm a fejemet, hogyan lehetett ennyire elcseszni egy duplakuplungos váltót, úgy tűnik, a Fiatnál is elgondolkodtak ezen. Mostanra egész tűrhető lett, igaz, ebben szerepet játszik a stop-start rendszer hiánya is, mert az USA piacán nincs rá szükség. Igaz, a váltót úgy programozták, hogy imitálja az amcsi automaták viselkedését, de még ezzel együtt is elfogadható. A motorról elárulta a mérnök, hogy az amerikai benzinekhez igazították, ezért csak 165 ló (nálunk 170), Európában, ha lesz is turbós motor az 500L-ben, az valószínűleg egy kisebb teljesítményű lesz. Ezzel az erős variánssal viszont 8,6 alatt van százon, ami impresszív teljesítmény, pláne ha tudjuk, hogy közel 1500 kiló.
Ezután jött az 1,6-os Multijet II, 105 lóval – persze ez már Európának készül. Ettől kicsit határozottabb visszajelzést ad a kormány, persze csak mini egyterű szinten. Maga a motor szenzációs, kilencszázas fordulatról húz és lazán pörög ötezer fölé. A 320 newtonméterből szinte mindenre futja az erejéből, hatodikban 120-nál alig 2100-at pörög, tehát hosszú távon is csak kellemes mormogásra számíthatunk tőle, az ilyen dobozoknál kötelező szélzaj mellé. Nem kérdés, hogy változatlanul az 1,6-os dízel a Fiat legjobb motorja, amely egyébként az új befecskendező rendszer tiszteletére kapta a II-es számot, amely már nem öt, hanem nyolc(!) befecskendezésre képes munkaütemenként. Igaz, ezt nem mindig teszi meg, hisz mondjuk ötezernél erre kevés az idő, mindenesetre lenyűgöző, ahogy ez a motor húz bárhonnan, pláne kétezer fölött.
Végül, levezetésnek elkaptuk a hivatalos nevén 0.9 TwinAir Turbo nevű kéthengeres motorkával is. Állítólag a sima ötszázasban aranyos, a Lancia Ypsilonban viszont simán szánalmas volt, igaz, ott az automatizált váló is ludas volt. Erről már kettőnknek két véleménye volt, Csikós szerint elmegy, sőt, jópofa, de tekintsük őt elfogultnak, hisz ő intim viszonyt folytat egy kispolszki-hangú, harmatos erejű járművel. Szerintem a kis kéthengeres az 500L-be sem való. Ne tévesszen meg senkit az sem, hogy 105 ló és 145 Nm, mert a végtelenül hosszú váltótáttételezés és az 1260 kilós tömeg kombinációja mindent agyonver.
Tessenek elképzelni egy motort, amely ugyan leadja kétezernél a csúcsnyomatékát, de itt még vibrál, inkább 2500-től használható enyhe gyorsításra. Valójában a hasznos tartomány négy-hatezer között húzódik, igaz, ez tény, hogy ilyenkor egész jól megy, és közben tényleg olyan a hangja, mintha egy kispolákot rejtettek volna el az orrában gumiágyazásban. Váltó áttételezésére jellemző, kilencven km/óránál még az ötödik fokozat is necces, azaz a láthatatlan emelkedőt is megérzi, a szembeszélről nem is beszélve, ha pedig egy teherautót szeretnénk megelőzni, hármasig kell visszakapcsolni. Egyszerűen ez a karakter nem egy ilyen családi járgányba való, pláne úgy nem, hogy a váltóval felnagyítják a motor fordulatszám-tartományának használhatatlan alsó felét. Az egyetlen enyhítő körülmény az lehetne, ha tudnánk, hogy a gyakorlatban takarékos, de amióta a hasonló vágású Ypszilonban benyelte a 8-9 litert a városban, azóta ebben sem hiszek. Tök felesleges volt kifejleszteni ezt a motort – és most szembeköpöm magam –, de akkor már inkább egy háromhengeres szívó.
Ezt a kéthengeres borzalmat leszámítva, és félretéve a .... mondjuk talán úgy: a forma eredetiségével kapcsolatos kétségeket, az 500L határozottan tetszik. Belül jópofa, tágas, világbajnok módon variálható és szenzációs a formaterv is, ha valamelyik színes belsőt nézzük. Tényleg azt tudja, amitől a Fiat Fiat, látszik, hogy végre összekapták magukat.
