Menetpróba: Opel Adam 1.4i - 2012.

Magyarországon manapság nem divat Európához húzni. Hát legyen. Volt már így ez az ötvenes években is, emlékeznek még a dekadens kapitalizmus italára (kóla), zenéire (Elvis és Bill Haley), öltözködésére (lengő nadrág, dupla talpú cipő, jampi séró)? Persze nyilván nem, ahhoz nagyon vénnek kell lenni. Akkor Kalmár Pál, Vámosi János, Korda György volt az engedélyezett és javasolt, ma meg szabályozva van, hogy a rádiók műsoraiban mennyi magyar tartalomnak kell lennie. Úgy tűnik, ez a külföld-utálat (majd az azt mindig követő imádat) hullámokban jön minálunk, hol intenzíven csatlakozni akarunk, hol intenzíven elszakadni.

Most, a recesszió idején illik még komolyabban vennünk magunkat, ilyenkor nem a divat, hanem a praktikum számít. A Nyugatot sem szeretjük túlságosan, veszünk inkább Daciát, és nagy-Magyarországot ragasztunk a hátuljára, ami önmagában is abszurdum, lássuk be. Ettől még persze a Dacia kirívóan jó autó az áráért, okos, aki ilyen mellett teszi le a voksát, de a nagy matricát azért inkább tegye Mercedesre, Volkswagenre, úgy stílusosabb. Vissza a divatautókhoz: a Mini fogy, a Fiat 500 is valamennyire – főleg a hegyen, értik –, mert azok még időben beették magukat a plázás, fitnesztermes kollektív tudatba. De hogy egy újabb pályázó lyukat üssön a divatra még áldozni tudó autóvásárlói körbe? Most, nálunk nem lesz könnyű.

Az Opel nem is nekünk, magyaroknak szánja azt az autót, szerintem az Adam-eladások tervszámaiban Magyarország a hibahatár és a statisztikai kerekítés mezsgyéjébe esik. Pedig fontos autó, tőlünk nyugatabbra sokan költenek effélére, s az Opelnek, ha nem is a jövője, de a nyugalma egész biztosan függ tőle. És ne feledjük – használtan ugyan, de azokért az Adamokért, amelyeket most megvesznek a tehetős Lajtán túliak, mi is kicsengetjük majd a sok eurót a müncheni és stuttgarti használtautó-kereskedések murvás placcain.

Egy alig 3,7 méter hosszú, viszont 1,7-nél is szélesebb miniről van szó, amelynek legnagyobb különlegessége a kombinációs lehetőség. Nem a raktéré, nem is az üléseké. Raktere ugyanis jószerivel nincs (mellé tettünk egy kútnál épp tankoló 500-as Fiatot, és agorafóbiát kapunk, amikor annak felnyitottuk a csomagtér-ajtaját), a hátsó ülését is jobb hanyagolni. Ez is egyike azoknak a kiskocsiknak, amiket mindenki fixen két üléssel, ledöntött hátsó támlákkal használ majd.

De annyiféle általános csomag, azokon belül kerék, színösszetétel, belső díszítőbetét, matrica, ütköző, szőnyeg-, ülés- és tetőkárpit létezik hozzá, amelynek magasságából az Ikea egy vegetáló bútoripari ktsz. Ha kinyomtatnánk valamennyi lehetséges kombinációját, talán nem is lexikonokat, hanem egész könyvtárakat lehetne megtölteni. És hadd tegyem hozzá: az Opel biztosra ment, mert itt sokkal-sokkal több a variáció, mint a Mininél, vagy akár a Fiat 500-nál.

Alapvetően négyféle Opel Adam van, a sima Adam (ez miért nem Wilkinson?). az Adam Jam, az Adam Glam és az Adam Slam. Hogy micsoda újítási pénzek röpködhettek ezért a három felszerelési-csomag névért a GM-nél. Rossz belegondolni... Mellesleg tudják, hogy miért hívják Adamnak ezt az Opelt? Mert egyrészt az első férfi Ádám volt a Biblia szerint, másrészt, mert a cég alapítóját Adam Opelnek hívták. Akárcsak Enzo, Adam is csak posztumusz kapta meg ezt az elismerést, ráadásul jóval többet kellett várnia rá, és még csak nem is a csúcstermékre tették rá a nevét. Hogy ezt az Adam nevet a Vauxhallnál hogyan kommunikálja majd a brit sajtó, még nem tudom.

Az Adam Jam a vagány, az Adam Glam az elegáns, az Adam Slam pedig a sportos széria. A sima Adam? Na, azt veszik a nyugdíjasok. És csak itt szakad át a gát, ezen a ponton szakad az ember nyakába az egész látványtuning-Niagara. Kétszínű fényezés, méghozzá a ma ismert legelegánsabb módon megoldva, a tető és a kaszni színe ugyanis sehol nem találkozik, mert köztük egy alu-díszcsík és egy kis fekete rész képez választóvonalat. Úgy hívják: lebegni látszik a tető, és nahát, tényleg.

A sajtóanyag agytipró, mindenféle filmcímekre hajazó névhalmazt is felsorol a színekre, ezeknek lefordításától inkább eltekintek, nekem ugyanis kedves az olvasóim idegrendszere. De tizenkét féle, nagyon érdekes árnyalat van, egyik sem szabvány szín, nem kell pánikolni, tetőből meg három van. És hogy az igazán trendi lovagok és –inák még lejjebb legyenek nyűgözve: a kulcs is illeszkedik az autó színéhez, yeah. És persze a felnik – nekem a legjobban azok tetszenek, amelyeknél egy szál küllő kap más színű rátétet. Még vannak egyéb dekorcsomagok (ezrével) is, a műszerfalra (zuhanyzómozaik-minta például), ajtókra, szőnyegekre, ember, még a tetőkárpitot is lehet kérni mindenféle elképesztő mintában.

Azt hiszem, aki Adamot megy rendelni, jobb, ha visz magával valami képzett lakberendezőt, különben csak elcseszni tudja majd. De maradjunk a tesztautónál, ami, történetesen egy lilásbarna, fehér tetejű Adam Glam volt, tehát elegáns. Mennyire illően is mutattunk benne Papp Tibivel – két, bélelt, piros, kapucnis széldzsekibe öltözött, fotós cuccokkal teleaggatott, farmeres, polárpulcsis idióta. A szuperízlés netovábbjai.