A Toyota rafináltan adagolja a világnak a benzin-elektromos hibridautóit. Az új Aurist már eleve úgy tervezték, hogy semmiről ne kelljen lemondania annak, aki a legbonyolultabb hajtáslánccal kéri. Van benne tér, van benne erő és nem rossz az ára.
Amikor utoljára szálltam ki a tizenkét millió forintos Prius Plug-in konnektoros hibridből, egyre csak az járt az eszemben, hogy bámulatos ez a mába erőltetett holnap, de bármikor elcserélném egy olyan Toyotára, amelyben több az autó és kevesebb színház. A Prius hagyományos, nem konnektoros verziója milliókkal olcsóbb, de erről majd később. Bár nem volt szerencsém az előző generációs Auris hibridhez, el tudom képzelni, hogy nagyon jó vásárt csinálhat vele, aki ésszerűbb csomagolásban kívánja a benzin-elektromos hajtást. Abból már csak kifutó példányokat lehet venni, mivel közben megtörtént a generációváltás.
Elképesztő mennyiségű pénzt fordított a Toyota az új Auris bevezetésére. Éppen akkor kezdődött a mindent elsöprő reklámnyomulás, amikor megkaptam a tesztautót. Így nem csak minden harmadik belvárosi óriásplakáton és tévéreklámban barátkozhattam a formáival, de én is részt vehettem benne azzal, hogy körbehordoztam a tesztautót az országban. Egyszer kiszúrtam, ahogy a többi autós ráeszmél, a plakátról leugrott Toyota éppen ott kavar előttük a forgalomban. Egy alkalommal én is egy új Auris után eredtem, hogy jól szemügyre vehessem azt a részletét, amelyet összesen 1,3 másodpercig lehet látni a tévéreklámokban, a plakátokon viszont egyáltalán nem. Az autó faráról beszélek, azt valahogy sehol nem mutogatták.
Van ezekben a kuszán cikázó élekben valami hyundai-os, olyannyira, hogy amikor egészen utolértem a másik példányt, kiderült, hogy én is egy új i30-at néztem Aurisnak. Nagyon távol-keleti a látvány, és nem a jó értelemben. Még ha a farformákkal ki is tudunk békülni, fájó, hogy ha így mennek tovább a dolgok, a következő generáción már nem is lesz hátsó ablak. A lemez-üveg arány eltolódása amúgy az egész autón megfigyelhető, de ez most divat.
Óriási szerencse, hogy a minden extrával felszerelt, nyomokban bőrözést is tartalmazó a hibrid változat 6,59 millió forintos alapárnál 750 ezerrel drágább Hybrid Lounge-on volt tolatókamera, így mertem vele parkolni. Két óra autózás után már mindig eleve csak ezt nézegettem, és nem zavart, hogy minden mozdulatomra pittyegés vagy sípolás a válasz.
A kilátási problémáktól eltekintve szép, komoly autó az Auris. Az eleje visszahoz valamit a kilencvenes évek japán kompaktjaiból, határozottabb, mint az előző generáció, és egységes a mostani Avensisével. Azt a kort idézi fel az emberben, amikor a japán kompaktok még nem kezdtek menthetetlenül gömbölyödni és elveszteni jellegzetes karakterüket. Az új Auris összességében megjegyezhető, és ahogy most látom, esélyes, hogy nem öregszik majd olyan szánalmasan a formája, mint a 2004-től gyártott űr-Civicé.
Az utastér már korántsem olyan forradalmi, mint a külső. Szokványos Toyota, vagyis jó minőségű, de kicsit unalmas. A fordulatszámmérő helyén a gazdaságosságmérő mutatója kalimpál, és ezt értsék úgy, hogy mindenféle vezetési stílusban állandóan fel le jár, ahogy ki-be kapcsol a benzinmotor. Amikor visszatermel a rendszer a nikkel-metál hidrid akkumulátorba, a nyugalmi állapotból lefelé lendül a mutató. Hegyi lakosok kedvenc funkciója lehet.
Mivel hibridrendszerből nem készíthetnek minden egyes modellhez teljesen másfajtát a Toyotánál, az Aurisban is ugyanaz az ezernyolcszáz köbcentis, négyhengeres benzines, és az erre rásegítő villanymotor és generátor-villanymotor egység kapcsolódik az e-CVT-nek nevezett fokozatmentes automataváltóhoz, mint a kortárs Priusokban. Az elektromos hajtás teljesítményadata nem azonos, de a 136 lóerős rendszerteljesítmény egyezik, a menetteljesítmények közelítőleg azonosak. Hogy érzésre melyik megy jobban? Ezt nem tudom eldöteni. Az biztos, hogy papíron a hibrid akkorát lép, mint az egyhatos benzines, kéziváltóval, vagyis kevesebb mint 11 másodperc alatt százon van, míg a benzinesnek ehhez két tizeddel több időre van szüksége.
