Röviden: Pont olyan, mint a Golf, csak jobban néz ki. Hosszabban:
Utoljára a Mercedes E osztály és az E63 AMG bemutatója alkalmából jártam Barcelonában. Annak ellenére, hogy február volt, forrón perzselt a katalán nap a város fölé tornyosuló hegységben. Az ebéd, illetve autócserék helyszínéül kijelölt vendéglátóipari egység udvarán a tűző napsütést figyelmen kívül hagyva elhelyeztek kiállítási tárgyként egy E63-ast, és mellé állítottak egy rokonszenves úriembert. A szemüveges úr a Bang&Olufsentől érkezett. A legtöbben elsétáltak mellette a klimatizált épület felé menve.
Én is, de a délután vége felé, amikor már elégszer kísértettük a sorsot az E63-assal, visszatértem a B&O-s emberhez. Szóba elegyedtünk, megemlítettem neki, hogy van otthon egy Bang&Olufsen rádióerősítőm, és rendkívül elégedett vagyok vele. Legalább harminc éves, a tetején nagy fekete skálával, kezdtem el mondani, de emberünk a szavamba vágott: Beomaster 1001, 1973-as modell. Tartsam meg, mert jó cucc. Innentől nagy barátok lettünk.
Csajkovszkijtól Scissor Sistersig végiglapoztuk a merevlemezt, végigmutogatta az összes beállítást a Mergában, és a 13 hangszórót 13 külön erősítővel vezérlő, 1,3 milliós csúcshifi minden furfangját bemutatta. Színpad előttünk, színpad mögöttünk, vezetőülésre optimalizált beállítás, equalizer-okosságok, miegymás. Lenyűgöző akusztikai élmény volt.
Végül nem bírtam magamban tartani a kérdést, ami már régebben, az Audi Bang&Olufsen rendszere láttán fogalmazódott meg bennem: miért van olyan furcsa formája a csipogóknak? Kiadós előadást kaptam az úgynevezett akusztikai lencse fogalmáról. Röviden annyi a lényeg, hogy a térben jobban szétszórja az emberi fül által igencsak pontosan betájolható magas hangokat, ezért az utastérben nem csak egyetlen ponton tud jól szólni a hifi. No meg - tette hozzá a végén beismerő tekintettel - szépen is mutat. Mert a tárgy élvezeti értékéhez az is sokat ad, ha jó ránézni. Mekkora igazság!
A Leonnak is ez a titka. A lemezek alatt ugyanaz az MQB platform lapul, ugyanazokkal a motorokkal, váltókkal, mint a Golf VII-esnél. De azok a lemezek! Bármennyire elismerem a Golf erényeit, sőt, titokban a legjobb kompaktnak is tartom, a megkívánás csírája sem jelent meg bennem soha, amikor vezettem. A Leon mellett viszont nem lehet úgy elmenni, hogy ne futtassuk végig a tekintetünket kacér vonalain. Vagyis tényleg nem ugyanaz a hatás, ha valami egyszerűen csak jó, mint ha jó és szép.
Barcelonában tartották a Leon SC, azaz sport coupé nemzetközi bemutatóját is, de nem csak a télen is kellemes klimatikus viszonyok miatt, hanem mert a Seat martorelli gyára közvetlenül a katalán főváros mellett van. Itt gyártják a Toledo és a Mii kivételével az összes Seatot, a Leon SC-t is. Ez az első háromajtós Leon, ennek örömére összébb is csúsztatták a platformot, így három és fél centivel lett rövidebb a tengelytáv. Talán ez, talán a pár centivel alacsonyabb tető teszi, mindenesetre sokkal könnyebbnek, lendületesebbnek hat ötajtós testvérénél. Nem beszélve a Golfról, ami mellette egy testes, középkorú porszívóügynöknek hat.
Úgy érzem, ez a Leon, főleg az SC végre megtalálta annak a fonálnak összegombolyodott végét, amit a Seat örökbe fogadása óta a márkának szánt a Volkswagen csoport. Az unásig szajkózott sportos, dinamikus, életstílus-vonalat, ami őszintén szólva nem csak kissé elhalványodott, de talán el is veszett az elmúlt években, évtizedekben. Ebben a kicsit Audi-arcú, de sokkal izgalmasabb, gyűrött oldalú Leonban érezni a spirituszt, van karaktere, mer kicsit más lenni, mint a többiek.
A seatosok kedvence a hátsó lámpa fölött végződő ránc a hátsó sárvédőn, amit állítólag roppant nehéz kisajtolni a lemezből; az enyém pedig a tükör. A buflák, otromba uzsonnás doboz helyett végre volt valakinek bátorsága egy érdekes, sarkos testhez. Ebben is épp eleget látni, de csak úgy ránézni is jó, ami ugye ízfokozóként hat. A gyáriak másik nagy büszkesége az extraként rendelhető, kizárólag LED-ekkel világító első fényszóró. Kétségkívül látványos, bár a nappali menetpróbán nem tudtuk kipróbálni, mennyire jól világít valójában. Úgy látszik, a Volkswagennél erre az extrára böktek rá, amikor azon agyaltak, mi legyen a Leon fő vonzereje a Golffal szemben. Ahhoz ugyanis egyelőre nem rendelhető.
Pedig szerintem nincs rászorulva ilyesféle parasztvakításra. Ahol sok kritika érte elődeit, a beltérben szemmel láthatóan összekapták magukat a seatosok. Nincs akkora vihánc, patakokban folyó Pacharánnal, mint odakint, de érezhetően vagányabb a hangulat, mint egy Volkswagenben. A meghatározó vonalak, formák itt is sarkosak, jópofa a műszeregység köré nőtt levegőbeömlő-érintőképernyő alakzat, egyedül a középkonzolnál fogyott el az ötlet. Ide csak három tekerentyű meg két sor gomb jutott, alatta egy sima fekete műanyaglemezzel. Lehet, hogy erre a jókora helyre még rendelhető valami extra, bár az FR-változat, amit próbáltam, elég fullosnak tűnt. Mindenesetre így elég sivár lett a boksz, feldobhatták volna valamivel.
Az anyagválasztást és az összeszerelés minőségét viszont nem érheti kritika, az simán megüti a konszern veretesebb márkáinál megszokott színvonalat. A remek bajuszkapcsolókat, amelyek átkattintásától azonnal elalél az ember, egy az egyben átvették a Golfból, a gombok, műanyagok is ismerősek. Ami más, viszont legalább olyan jó, mint a kuzinoknál, az az ülés: amit nem kezd el hosszasan tekergetni az ember, és nem tűnik fel két óra utazás után sem, hogy itt nyom vagy ott nem tart, az bizony jó.
Igazából oltári szerencse 2013-ban beleszületni a nagy Volkswagen-családba. Egy kis latin vér anyai ágról, és észbontó csáberőnk tudatában máris gátlástalanul kihasználhatjuk az értékes génállomány adottságait. A túloldalon kiderül, hamis-e a vad ösztönöket sejtető külső ígérete.
