Használtteszt: Alfa Romeo 166 2.0 Twin Spark - 2000.

Lajos érzi a stílust. Világ életében Alfa-rajongó volt, alfista, akik tudják, mit jelent ez. Tudja, hogy ne tudná, hogy az igazi Alfák hátsókerekesek voltak, de azok ma már veteránok. Azért a 166-os se kutya, ikonná érett már az is. Vagy rommá rohadt, atomjaira hullott, szétmállott és megaláztatott. Mindenesetre ma már olyan csábítóan olcsón mérik a bódító olasz luxust, hogy Lajos is rákívánt.

Luigi mértékletes. Ha hétkor fűtené fel a San Marcót, és sötétedés után is nyitva tartana, kétszer annyit kereshetne. Mégsem teszi, mert többet ér neki, hogy reggel elviheti a srácokat óvodába, és együtt is vacsorázhatnak. Tarthatna cibetmacskaszarból pörkölt kávét, meg aranyszélű csészealjat, de tudja, hol a határ az ízlés és a giccs között. Vehetett volna bőrülést, de nem tette. Térdremegtetően szép a hurkás bőr, viszont finomabb tapintású a plüss. Vehetett volna V6-ost is. Szédületes hangja, ám a kétliteres Twin Spark is jól megy, csak közben nem kell beletankolni a fél napi bevételt.

Amikor Lajos meglátta az ezüst 166-ost a Weltautónál, kicsit visszatántorodott. A hirdetés alapján jobbra számított, főleg 790-ért. Ez már eléggé a teteje a kínálatnak, ehhez képest azonnal arcon csap vagy fél tucat apró hiba. A bal első sárvédő sarkán reped a gitt, gyanús, hogy több elemet is újra fényeztek, sőt, talán az egész autót. Az alufelnin fraktálszerűen burjánzik az oxid, az ablaktörlő alatt gyűlik a lomb. Régóta áll ez itt.

A ripacskodás nem Luigi tempója, semleges ezüst fényezést választott. Ha már kint ezüst, legyen bent is monokróm: szürke kárpit, antracit dekor - a műszerfal úgyis kétszínű, a termetes olasz limuzinhoz meg amúgy sem mennek a rikító színek. A digitklíma tárgyilagos kijelzője harmóniában van a köré szórt kocka gombokkal: ez egy komoly autó. Egyedül az óracsoport fáj neki kicsit, a világos hátterű műszereket mintha a könyvelője tervezte volna Pentium II-esén. De semmi sem tökéletes - már megbánta a krómvázas bárszékeket is a kávézójában. Majd lecseréli a következő felújításnál.

Hínnye, még egy hidrotőke is csattog, amikor beindítják. El van macskásodva szegény 155 lovas Twin Spark, de ha már itt van Lajos, megvárja, míg bemelegszik. Addig is beül, hogy ismerkedjen vágyai tárgyával. Ajtónyitáskor feltűnik, hogy küszöb élét vasig koptatta a rásimuló tömítés, már kiütött rajta a felületi rozsda. Odabent sem áll minden elem tökéletesen, kopottas a kormány, mállik a váltógomb, és az egész beltérnek kicsit állott szaga van. Érdemes egyáltalán kipróbálni?

Egy rendes tespedős limuzin, ezt imádja a 166-osban Luigi. A 156-osában mindig klausztrofóbiája volt, ezért is cserélte le hamar. Ebben az öblös műszerfal ellenére rendesen ki tudja fejezni magát a kezével is, és nem csak a gyerekek lóbálhatják a lábukat, hanem a haverok is gyárigazgatói kényelemben utazhatnak hátul, amikor felugranak Cortinába síelni.

Nyögve indul a vélhetően hónapok óta pihenő Alfa. A rozsdás féktárcsákat karistolják a fékbetétek, a nyomásukat vesztett gumik nyöszörögnek, minden ízülete elgémberedett. A kúton kap egy kis levegőt, a négysávoson egy gázfröccsöt, és Lajos kezdi érezni, ahogy az Alfába lassan visszatér az élet. A hidrotőke elhallgatott, a fék kisimult - hamar elmúltak a hosszú állás tünetei.