Opel Insignia Country Tourer 4x4 2.0T Automata - 2014.

 

Nem sikerült elfelejtenem. Minden egyes megtett méter után erősödött bennem az érzés, hogy ez az Opel Insignia Country Tourer a katalógus-ninják nagy ásza lehet csak. Kétliteres, benzines, turbós, kétszázötven lóerővel. Csak úgy hördül fel a tini az autóskártya láttán. Aztán csalódottan veszi tudomásul, ahogy a 7,9 másodperces gyorsulását agyonüti egy dízel BMW 320d, azonos hengerűrtartalommal, hasonló áron. Két tonnával nem lehet csodát művelni. A hatalmas súly szinte mindenütt kiütközik, és nagyjából mindent elront, legyen szó gyorsulásról, lassulásról, kanyarodásról...vagy akár csak az ajtó kinyitásáról.

A Cross kivitelt egy picivel megemelték a Sports Tourerhez képest, ami gondolom rögtön erősebb rugókat is jelent. Elméletileg kellhet is, már csak azért is, mert ahogy az Opel fogalmaz „Menjen, ahová szeretne, és amikor csak szeretne. Ön hátradőlhet, és az új Opel Insignia Country Tourer kényelmében élvezheti az új területek meghódítását”.Kötözködnék. Egyrészt már említettem, hogy sajnos hátradőlni nem tudtam. Másrészt a kényelem is csak bizonyos helyzetekben igaz. Leginkább tükörsima úton, hetvennél.

Szinte minden más helyzetben a futómű betonkemény. A tesztautó tizenkilences, amúgy kifejezetten pofás kerekei sem voltak nagy segítségre. Miért is lettek volna? Az átlagnál csak kicsivel mélyebbre süllyedt csatornafedél már kifejezetten fájdalmas volt. Emellett hangos is. Mégis, ha már ott volt a középkonzol tetején a sport gomb, megnyomtam. Majd három perccel később kikapcsoltam. Abban a három percben, ahogy az elő volt írva, a futómű tovább keményedett, feszesebb lett a kormányzás, magához tért a gázpedál.

Valahol ilyen lehet egy szépen faragott vízköpő futócipőben. Persze, a négyszáz newtonméter érezhető, szépen tol, be is cuppantam végre teljes háttal az ülésbe. De az első jobbkanyar kedvemet szegte, az első balkanyarnál pedig már megijedtem. Jobbra azért nem volt jó, mert bár a kerekek keményen tapadtak, az összkerékhajtás jól teljesített, de érzésre olyan volt, mintha a bódé le akarna csúszni a futóműről. Balra tovább rontotta az élményt, hogy a combvastag tetőoszlop az egész sávot kitakarta. Meg a szomszéd sávot. Talán még egy kombájn is volt még az út szélén. Nem tudom, nem láttam, útban volt a tetőoszlop. A negyedik kanyarnál lemondtam a sportról, és visszaraktam tourba. Ez elméletileg a puha üzemmód. Valóban, a kőbunkónál puhább a fahusáng.

Nagyon kíváncsi voltam a Driver Assistance Pack fantázianevű csomagra, ami gyakorlatilag egy nagy, biztonsági kütyükoktél. Kilencven százalékban jól méri fel a ráfutásérzékelő, mikor kell jeleznie és belefékeznie, mert mondjuk a sofőr elbambult, vagy éppen a Markusovszky teret próbálja a tapipadon megetetni a navigációval. De van az a tíz százalék, amikor vagy nem reagál, vagy bepánikol, mert egy sarokkal arrébb egy buszvezető elvette a gázt. Bár sokszor már-már kontraproduktívnak érzem az ilyen biztonsági extrákat, de az biztos, hogy a harmadik felesleges befékezésnél ki fogja lőni az ember.

Őszinte leszek, kicsit igazságtalannak tűnhet mindez. Ezekkel az apróságokkal mind együtt lehet élni, meg lehet szokni. Sőt, van akinek még tetszik is. Az Insignia Country Tourer nem rossz, de nem tudom elképzelni, ki venne tizennégy és félmillióért egy autót, ami szűk, nehéz, és a méreteihez képest kicsi a csomagtartója. A márkahűség már elég lehet ehhez, ahogy a külső is, a minősége, vagy az esetleges kedvezmények. De van egy vádpont, ami alól még Magyar György sem tudná kihúzni az Insigniát: nagyon sokat fogyaszt.  A háromperces „sportolást” és két padlógázt leszámítva tojásokon lépdeltem, így sikerült 15 litert kihozni.

Még ha ezt le is lehet nyomni mondjuk 13 literre, tolva 12-re, akkor sem látom, ki rendelné meg ebben a kombinációban. Tizenöt litert szívesen locsol az ember egy sportkocsiba. De nem egy családi kombiba, ami erejéhez képest nem fickós, és cseppet sem élmény vele igazán gyorsan menni. Nem látom, miben volna jobb ez a benzines, automata Insignia mondjuk egy Octaviánál. A Skoda lényegesen tágasabb, kényelmesebb, és egy összkerekes kombi, DSG-vel és 1,8 TSI-vel, szinte minden extrával megtömve is megáll tizenegy millió alatt. De a közel tizenötből még egy BMW 320d xDrive is kijön, bár kevesebb extrával, ahogy egy Audi A4 Allroad Quattro is. Persze nem muszáj a konkurenciához rohanni. Ha valaki viszont ragaszkodik az Insigniához, a Cross Tourer rendelhető 163 és 195 lovas, kétliteres dízellel is, melyek a mindenképpen jobb választásnak tűnnek a benzinesnél.