Megvolt: Opel Vauxhall Astra J 1.6 Ecotec

Ezt az ezerötszáz mérföldet az angliai túránk keretében tettük meg, az ebből készült cikkeinket ezen a linken találja. Elég érdekes túra volt.

Mindenképp középkategóriás autót szerettünk volna bérelni, nemcsak a kényelem miatt, de ezek a városi izék, mint az Aygo, Up, Citigo és társaik nem alkalmasak a tartós 120-as tempó tartására. A kölcsönzővel némi harc után megállapodtunk ebben az Astrában. Örültem is, mert jó régen írtunk róla. Lehetett volna esetleg Ford Focus helyette, valamiért Golfjuk nem volt, csak kombiban, de az drágább volt.

Kellett a középkategória a nagyszámú csomag, az esetenként felbukkanó plusz útitársak miatt is. Meg amúgy se szeretünk szorongani. Így választottuk minden országok alap kompaktját, az Astrát, ami most épp a J betűt viseli magán, a designja általánosan elfogadott Opel standard, amit mindenki szeret. A belső anyagok minősége, a belső megjelenés is jóval feljebb van már, mint akár az eggyel de még inkább kettővel ezelőtti generációban. A hárommal ezelőtti – valaha volt rendőrautók - F-Astra esetében a laikusok szerintem arra se tennének, hogy ugyanaz a két kocsi gyártója.

Már amikor beleültünk, kiderült, hogy olyasvalaki kaphatta meg előttünk a kölcsönzőből, aki épp ismerkedett a jobbos balos közlekedéssel, ugyanis a felnijét leverték, a futóműve jobbra balra húzott. Ez a tulajdonsága különösen autópályán volt idegesítő, amikor pár másodpercenként bele kellett korrigálni, hogy ki ne menjen a leállósávba. De ez nem az autó, hanem a kölcsönző sara.

Egy dolog zavart benne baromira, a zaj. Elolvastam amiket írtunk róla korábban, konkrétan ez a verzió is volt nálunk, ezzel a motorral és kasznival, ott épp a csendességét dicsérte Csikós Zsolt Év Autója Zsűritag. Nem értem. Talán a brit beton, ami tényleg kövesebb, érdesebb a hazainál. Vagy az, hogy mégiscsak létezik a kölcsönző edition, amiből kihagynak némi hangszigetelést, kicsit vékonyabbak az üvegei is talán, meg az alap textilen kívül egy gumiszőnyeg se jutott bele. Hangos volt, baromira. Egy London - New Castle távolság ijesztőnek tűnt vele, pedig kétszer is megtettük.

Élhető, ugyanis két ilyen sertés - mint mi voltunk a csumpi szállásokon töltött féléjszakák után zombi módba süppedve-, módszeres pusztítását is kibírta. Legfőképp az elektromos rendszert terheltük, mert a magunkkal hozott európai elosztó beadta a kulcsot, így a szállásokon csak a legfontosabbakat tudtuk tölteni a fürdőben elhelyezett borotválkozó konnektorban. A fedélzeti Wifit dugtuk a hifi USB-jébe, amivel időnként helyet cseréltek a telefonok, vagy az Ipad. A szivargyújtóba ment az inverter, abba az elosztó, innen töltődött a kamera, a notebook, és minden, ami 230 Voltól üzemel és európai csatlakozós. Kibírta, semmiféle meglepetés nem volt, ezért örökké hálás leszek az Astrának, mert soha nem merült le semmink.

Ahhoz képest, hogy a teljes napközbeni étkezésünket az Astrában bonyolítottuk, maradandó sérülést nem okoztunk, mindössze egy tízóraira, a Marks and Spencerben megvett, amúgy nagyon finom étcsokiba mártott csokis keksz olvadt bele a szőnyeg nélküli gyári kárpitba, amit vizes mikroszálas kendővel pucoltunk ki a visszavitel előtt.

A kesztyűtartója és egyéb tárolórekeszei gond nélkül nyelték el a dolgainkat: az invertert, az elosztót, a fedélzeti wifiroutert, a notebook töltőt, kamera töltőt, akkutöltőt ilyesmiket. A csomagtere is elégnek bizonyult a a Wizzair összes kritériumát feszegető kétfőnyi csomagmennyiségnek. Egy rohadt nagy gurulős bőrönd, egy Audi sporttáska, két hátizsák, némi övtáskák és a váratlan meleg, illetve várható elázás esetére bekészített, a bőröndökből kivett csereruhadarabok. Volt egy meghatározott bepakolási sorrend, de így patentül befért minden.

A hátsó ülésen azok a töltendők, innivalók és ételek laktak, amikre éppen nem volt elöl szükségünk, de őszintén szólva egyetlen alkalomra sem emlékszem, amikor bármelyikünk is beült volna oda. De korábbi tesztjeinkben ezt a részt nem érte kritika, így elhiszem a kollégáknak, hogy ott kielégítő a hely.

Felváltva vezettük, amíg a másik dolgozott, és nagyon hasonló tapasztalatokat gyűjtöttünk. Azt hiszed, hogy ez az az egyhatos motor megindul, de nem. Közepes fordulaton, mintha volna valami kis szándék a csinálás akarására, de végül mindez szabotálásba fullad, és inkább felváltasz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az első tíz másodperces próba után összesen egy alkalommal lendült a fordulatszámmérő háromezer fölé, amikor nagyon rövid volt a gyorsítósáv egy benzinkút után Derbynél. Arrafelé van Robin Hood erdeje is, de sajnos visszafelé már nem találtuk meg.

A dinamikus autózásra vágyók ne az egyhatos benzinessel válasszák az Astrát, és annyira lenevel mindenféle gyors döntésekről, ugrándozásról a sávok között, hogy inkább beállsz hetven mérföldre, és szépen mész a sorral, végestelen végig, amíg a szem ellát, a Nissan gyárig, meg vissza. És közben azért imádkozunk, hogy végre jöjjön egy kicsit halkabb aszfalttal burkolt szakasz, vagy legalább valami jó szám a pendriveon, hogy felhangosíthassuk. Fárasztóan hangos volt.

Alapfelszereltség része a 17-es kerék, megfelelően széles gumival, viszont feláras a navi, ami nélkül meg se kíséreljünk autót bérelni ott, ahol a SL4 1NJ egy konkrét épületet jelöl, mégpedig nem is akármelyiket. A navi elég értelmes, mindenhová elvitt, még oda is, ahol el se hittük, hogy ott vagyunk. Rugalmasan kezelte a lezárásokat, tereléseket, amiből bőven van arrafelé. Egyből átlátta a szitut, és alkalmazkodott hozzá.

Viszont ha odaértünk, egy másodperc alatt kiugrottunk az ülésekből, hogy ne zsibbasszuk tovább az ülepünket. Az ülés az sajna nem túl jó. Túl puha, nem lehet rendesen beállítani. Ha egy módja is van rá, ne akarjon Astrát alap székkel venni, mert az örök kárhozat, az aranyér és a porckorongsérv lesz a jutalma.

7,3-at evett a teljes útra vetítve, ami több tankoláson átívelő átlag. Ez viszont nagyon jó. Ezzel mindennél jobban elégedett voltam, hiszen a londoni dugó és autópálya nem a legfogyasztásbarátabb felhasználási mód. Úgyhogy ezen a ponton minősítettem ténylegesen élhetőnek az J-Astrát, minden hibájával együtt.