Az egyterűekkel kapcsolatos legfontosabb hazugság, hogy célszerű autók. Ergo nem kell annyira rugózni a formájukon, mert a funkció határozza meg a formát. De akkor miért szépek mégis a katonai járművek és a munkagépek, és miért ilyen otromba, krumpliszerű izék az egyterűek?
Megszenvedtek a BMW-nél, nem kétséges. A Mercedes B osztálytól például sikerült valamennyire megkülönböztetni, mert oldalnézetből a hátsó tetőoszlopnál nincs csücsök, hanem inkább valami Hofmeister-Knick-féleség, a Merci oldalsó domborulata pedig direkt érdekes, úgyhogy ha nem csinálnak érdekeset, az már eleve más, tehát jó. Kicsit más lett az orra is, bár az íratlan egyterű-alapszabály kimondja, hogy az óriási szélvédőnek nagyjából a géptető vonalát kell folytatnia, minél kisebb töréssel. Ugyanakkor – nem tudom, miért – a B Merci orra valahogy jobban tetszik, mintha kicsit teherautósabban sikerült volna, és ez szerintem erény.
Az igazi iparági humor, hogy mindenre és mindenkire azért tényleg nem lehet odafigyelni. Biztos vagyok benne, hogy az Active Tourert nem a Kia Carensről koppintották, egyszerűen csak nem csinálták másra. Miért is csinálták volna, amikor a Carens jóval nagyobb autó, a húsz centivel nagyobb tengelytáv bőven kitesz egy kategóriaugrást. Így aztán amikor az okos keresővel kilistáztatták a kis egyterűeket, a Carens kimaradt. Mindegy: a BMW újkori lényege nem annyira a vezetési élmény, hanem a minél több új kategória. Hogy a B osztály pontosan mi az ördög is, kis-kompakt egyterű, barnamoszat vagy nyitvatermő, nem egészen vágom, de a lényeg, hogy a BMW ha késve is, de bepréselte a lábát az ajtórésbe. Ahhoz képest, hogy ellenkező esetben volna egy lyuk a palettán, ez nem is igazán kínos, főleg amikor a részvényesi kérdésekre kerül a sor a közgyűlésen.
Más dolog, hogy ez az ajtórés már nem igazán létezik. A Mercedes tökéletes időben hozta ki a B osztályt (2005), sőt: nemhogy időben voltak vele, de tökéletesen lovagolták meg a hullámot. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adataiból szépen látszik, hogy az egyterűek aránya 1995-ben 1,7%-ról indult, és 2004-ben érte el a 19%-os csúcsot, ami tényleg döbbenetes arány. A BMW-nél nyilván nézegették a számokat, és hosszasan őrlődtek, mi legyen, mert akkor még ott tartottak, hogy jaj, nem csak hátsókerekes autókat gyártanak, nyomni kell az xDrive-ot. Egészen 2006-ig 18% felett volt az egyterűek aránya, akkor indult el durván lefelé, 2013-ra már 12,6%-ra csökkent, de már bőven késő, hiszen elkészült az Active Tourer.
Az egyterű, mint kategória, hülyeség. Egyre kevesebb család akar családi autónak egyterűt, mert egyre kevesebb az olyan család, amelyik még nem látott egyterűt. Aki látott, óhatatlanul feltette a kérdést, amit én is felteszek magamnak minden egyes egyterűben: mi a nyavalyára is jó ez? Gondolom, valamikor 8-10 éve kezdték fejleszteni, azon a piackutatásos alapon, és akkor még volt is piaci létjogosultsága az egyterűeknek, Amerikában, meg Európában is. Ma a családok nagy része kamuterepjárót akar, személyautós vezetési élménnyel. Igazuk van: egy Qashqai semmivel sem kevésbé praktikus, mint az Active Tourer: az is csak egy kombi, csak nem a tetejét emelték meg, hanem az alját.
A BMW belsejében érdekesen oldották meg, hogy bár rengeteg a BMW stílusjegy, valahogy mégis inkább érzem magam egyterűben. A világos belső csodálatos, mindenkinek ezt ajánlom, aki csak katalógusban nézegeti az autóját, beleülni soha nem fog. A bézs szőnyegek tágas luxusnappali-hangulatot teremtenek, szigorúan az első beszállásig, hiszen akkor azonnal összemocskolódnak, feltéve, hogy nem használunk külön autós mamuszt. Vagy nem dobjuk be a legidegesítőbb hajós vérszívást, és nem nézünk döbbent borzadállyal mindenkire, aki utcai cipőben akar beszállni. Nálunk persze még ennél is szigorúbb a szerzetesi regula: vagy natúr kendercsuhában lehet beszállni, vagy bikafuttató, hófehér San Fermín-szettben, mert a világos bőrkárpit is döbbenetesen érzékeny.
Az alig hatezer kilométeres tesztautóban már annyira elszíneződtek az ülések, hogy ha el akarnánk adni, csak emiatt simán lealkudnának belőle félmilliót. Még az utasülést is összefogta a farmer. Hány teszthét alatt csúnyulhatott így el? Szerintem egy szűk hónap alatt simán ki lehet végezni egy ilyet. Igen, mindig rinyálunk, hogy unalmasak a fekete és szürke autóbelsők, és igen, továbbra se hallgassanak ránk a tisztelt importőrök. Fürdős kurvák vagyunk, ne törődjenek velünk, világos autóbelsőt tesztre beállítani PR-öngyilkosság: csak annak való, aki pénzt ad érte, és tud rá vigyázni.
Az Active Tourer belsejének azonban sajnos van egy csomó tényleges baja is. A BMW-ben céges szinten cirkulál egy kis ízlésficam, és ha tippelnem kéne, mikor ficamodott ki a corporate ízlés, talán Chris Bangle érkezésének időpontjára, egy jó évtizeddel ezelőttre tennék. A legnagyobb baj talán az organikus formák használatával van. Az organikus forma a fűszer, amivel mindennél óvatosabban kell bánni. Például az autó sziluettjébe csempészünk valami nagymacska-szerűt, és kész, legyen elég ennyi. Kint nincs is baj, sikerült idejében megállni, egy egyterű formáján amúgy sincs sok ficánkolni való. A beltér viszont nem adta ki. Ha egyesével végigmennénk az elemeken, de úgy, hogy a többit kitakarjuk, valószínűleg minden tetszeni fog.
A palatábla duplán indokolhatatlan, amikor itt van egy lakossági, külön plexilapos head up display, ami egy elsüllyedő plexilappal dolgozik. A B Merciben bizonyos szempontból még drámaibb a helyzet, hiszen abban szabályos alakú tablet van odagyógyítva, a BMW-be viszont trapezoidot sodort a műszerfal közepére a legutóbbi árvíz. A síkból kiemelkedő műszeregység viszont nem rossz. A fölötte dudorodó, jelentős térbeli kiterjedésű árnyékoló tök jó. Az oldalsó levegőbeömlő, amit oldalt-alul matt fémcsík zár be, de a fém alatt van még egy rés, érdekes. A szürkés uszadékfa-furnér invenciózus. Az összesen legalább háromtónusú műszerfal lendületes vonalait szépen húzgálták. Az egyenes és ívelt vonalak kevergetése bátor.
Viszont a felsoroltak mindegyikére igaz, hogy már önmagukban is egy-egy határeset, így együtt már egy dizájn-armageddon. Sok, sok, sok. A BMW beltérdizájnja manapság abban különbözik a VW konszernétől, hogy utóbbit minél tovább nézem, annál jobban tetszik, a BMW-nél épp ellenkezőleg. És akkor még itt a fekete zongoralakk, amit biztos kikutattak a panelen, és a tesztalanyoknak tetszett, de nem mindig a nyúlnak kéne vinni a vadászpuskát. Valaki véget vethetne már a tébolynak: emberek, a zongoralakk egy autóban hülyeség! Főleg egy világos belsejűben, ahol a bézs megmutatja az összes piszkot, a fekete zongoralakk pedig a port. Meg az ujjlenyomatokat.
És hogy milyen vezetni? Az a legkevésbé érdekes: mint egy egyterűt kétliteres dízellel, automata váltóval. Slussz. Valamennyire nyilván BMW, például voltak olyan hírek, hogy 9 perc alatt van a nürburgringi körideje, ami miatt önmagában is járna egy díj a BMW mérnökeinek. Már nem a köridő miatt, hanem mert egyáltalán foglalkoznak egy ilyen marhasággal az első igazi egyterűjüknél. Az Active Tourer ráz is, mint a fene, pedig a tesztautót szép ballonos gumikkal adták, és az utóbbi években a BMW-nél kötelező defekttűrő abroncsok oldalfala sem olyan merev. De egy B Merci a rossz úton egy Active Tourer után maga a nirvána. És lehet, hogy a köridő jó, meg az egyterű-mezőnyben ez elég sportos, de nem igazán élvezet vele sportolni, nekem legalábbis furcsa volt a futómű-kormány összhang; hirtelen kormánymozdulatnál mintha kelletlenül mozdulna az orra. A jó egy számmal nagyobb Ford Smax-szal sokkal élvezetesebb volt az autózás.
A kétliteres dízel 150 lóerős (@4000), 330 Nm (@1750), 8,9 másodperc a 0-100, fogyasztás 3,6 4,1 5 a kézi, 3,8 4,1 és 4,7 az automata. Városban tehát az automata váltós katalógusautó kevesebbet fogyaszt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy 6,5 literrel tényleg el lehet járni városban. Ami olyan szám, hogy egy teljes félidőn át nyomom a mexikói hullámot tiszteletem jeléül. Még a 7 liter is döbbenet, amennyit akkor fogyaszt, ha nem direkt a fogyasztásra játszunk, hanem csak közlekedünk. És a B Merci azonos dízeléhez képest kifejezetten istenes az orgánuma.
Ez itt egy Luxury Line felszereltség, értelemszerűen a fullos, tízmillió forint. Sátáni kacaj mehet? Mindegy, szerintem megveszik. Mert mondhatnám, hogy a 3-as BMW kombija ugyanezzel a dízellel 9,1 millióról indul, és az egy jó autó, mindenféle de nélkül: kényelmes, praktikus, finom, minőségi, és az is tudja azt, hogy BMW, de még pont nem ciki. A Carens? 1,7d 6 millióról indul, a kisebb BMW 8,7-ről (három hengerrel, mint 216d, 8,2 millióért öné lehet egy elméleti fullfapad).
Nincs ezzel az autóval semmi baj, de meg kell adni, értelme sincs több. A BMW pr-osztálya egyszer régen megragadt a tinédzserkorban: szeretik a markáns megállapításokat. Például számos tinédzser szeret úgy csinálni, mintha fasiszta lenne, mert az olyan szexi, és ha túltolja a markánst, és feltetováltat egy horogkeresztet, mindenki furcsán néz majd rá, amikor tíz év múlva delta bluest játszik, vagy beszáll egy reggae-bandába. Sem a minősége, sem a vezetési élménye, de várhatóan az üzleti sikere sem lesz indok a létezésére. Hát akkor minek? Hülyék vezetik a céget? Távolról sem. Az Active Tourer, mint az első olyan BMW, ami elsőkerék-hajtású, ma inkább már csak szükséges áldozat. A lényeg ugyanis, hogy egyre több összkerekes BMW fogy, és egy keresztmotoros (=fronthajtású) platformra sokkal jobb helykihasználású autókat lehet építeni.
