Stop! Eleget viccelődtünk a néven, hiszen a Karllal korántsem komolytalanok az Opel szándékai. Mert láttak-e már fűtött üléseket miniautóban, például? Ugye, nem? És ez még csak a kezdet.
Az óriás nyögve mozdult. Régóta ült egy helyben, lábát maga alá húzva. Ideje volt már menni, nagyon is, a többiek messze elléptek a távolba. De azok a fránya végtagok... nem szabad ennyi ideig mozdulatlanul kuporogni. Főleg a jobb lába, amit soká behajlított, na az nem akarta a mozgást. Először olybá tűnt, mintha nem is a sajátja lenne, csak egy nehéz műláb, aztán elkezdett zubogni bele a vér, s akkor hirtelen megjött az éles, szúró fájdalom. Lassan, nagyon lassan ránehezedett, minden pillanatban attól tartva, hogy összecsuklik. Ám lépésről-lépésre javult a helyzet, s egyszer csak nem fájt többé. Vad futásnak eredt.
Az óriás a GM, a zsibbadó láb az Opel, amely úgy tűnik, itt tart éppen. Fut a többiek után, végre meghallotta az idők szavát. Hosszú évek hibernációja után most lett egy csomó új, jó és szuper-korszerű motor, egy rakás új váltó, s megtörtént a hihetetlen: az új Astrával drasztikus tömegcsökkentési akció is beindult. És az Opel ha akar, nagyon tud, pontosabban fogalmazva: ha az amerikai anyakonszern Általános Motorok komolyan veszi, hogy Európában is van élet, és ad pénzt, s némi szabadságot nekik, a rüsselsheimi konstruktőrökön nem múlik, hogy ismét élvonalba kerüljön a márka.
Miközben a fenti vonalak mentén zajlik az izgalomgyártás az Opelnél, csendben megjelent egy új modell is, lefelé tágítva a kínálatot. A Karl miniautó. Ha kezdő vezető lennék, nem is néznék másra, ezt venném. Ha bizonytalan vezető lennék, akkor sem. De a Karl abszolút ideális azoknak, akik rég letették a jogsijukat, ám most mégis vissza kell ülniük autóba, és igazából az idősek is imádnák.
Miért mondom ezt? Mert annak ellenére, hogy pici, 3,7 méternél is rövidebb, telis-tele van extrákkal, köztük ízes biztonsági felszerelésekkel is. Annyira kitömték, hogy csodának tűnik, hogy maradt benne hely utasoknak. Olyan cuccokat tettek bele kazalszám, amilyenek sok más márkánál két kategóriával feljebb is csodaszámba mennek. Lám-lám, nem is olyan zsibbadt az az Opel-láb.
Tényleg csak felsorolásképpen ideteszem a javát, hogy hüledezzenek, én, a mai kínálatot ismerő újságíró létemre bevallom – nagyon meglepődtem egyes tételeken. Pedig a Karl tényleg pici, olcsó autó. Igaz, amikor kitömi az ember, már nyilván nem az.
Fűthető kormány és első ülések. Kamerával működő sávelhagyás-figyelő. Digitális adások (DAB) vételéhez való rádió. Sebességtartó automatika, magyarán tempomat, előre beállítható sebességkorlátozó funkcióval a figyelmetleneknek. Elektromos üvegtető, hővédő üvegezés, bőrkormány, kanyarfény, hőfokszabályzós klímaberendezés, embeeeer, ez már tényleg overkill.
Mi több, a Karlban is bevezetik majd az On-Star fedélzeti rendszert, amely nagyjából olyan, mint a tudakozóval kombinált segélyhívó, amit megszórtak egy kis Google search-csel, és assistance-szolgálattal. Mindez egyetlen gombnyomásra működik, autóban. A lényeg, hogy a kocsi folyamatos kapcsolatban áll egy távoli központtal, ahol élő emberek állnak készenlétben, hogy intézkedjenek. Lehet tanácsot kérni eltévedéskor, balesetet bejelenteni, de ha például ellopják az autót, az On-Star segítségével a gyújtást is le lehet tiltatni, illetve az ajtókat bezáratni. A rendszer még azt is megmondja nekünk, mikor esedékes a következő olajcsere. Csakhogy nálunk még nem működik az On-Star, ez van.
De Karl sincs. A hivatalos indok szerint nem lehetne elég versenyképes áron adni, mert az alapmodell közel annyiba kerülne mint a jóval nagyobb Corsa, ezért senki nem venné. Külföldön, ahol az emberek megfizetik az extrákat az autókban, s a Corsát nyilván jobban kistafírozzák, ha már nagyobb, úgy megéri alája pozicionálni egy Karlt, de nálunk nem. Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy a Karl indulóára 9500 euró Németországban, ami ugye hárommillió forintnak felel meg – ki venne egy ilyet, kopáran, ha ezért a pénzért már Dustert kap?
Azok után, hogy kipróbáltam az idei Tannistesten, azt kell mondanom, kár érte, ezt a kocsit szeretné mindaz, aki megveszi. A Karl nem cuki, nem trendi, nem nyersen célszerű, mint a többi mini – a gyávának tűnő középső utat választja, de ez nem is akkora baj, mert arrafelé nagyobb az űr a kínálatban. Kellemes pofája van, aranyos feneke, középen meg dobozszerű, de milyen is legyen egy majdnem 1,5 méter magas, és csupán 1,7 széles csomag? Nyúlánkan elegáns? De legalább van ott néhány hajlítás, végül is, oldalról sem vészes.
Belül viszont egyértelműen igényesebb, mint a többiek. Rendes műszerfala van, sok benne a Corsa-alkatrész, de maga a tömb teljesen egyedi, szépen tele van, hozzáférésileg kifogástalan. Persze kemény minden, csillogós is, de ez nem egy hatmilliós kocsi, elfér. A kormány viszont túl nagy, a pici belső térben úgy hat, mint valami buszvolán, és sokszor útban is van, főleg gyors manővereknél.
Nem mintha ezzel az autóval gyorsan manőverezne majd bárki is, és nem a billegős karosszéria és a túlszervósított, nagy súlya miatt lendkerékként működő kormány miatt. A motor miatt lehetetlen ez. A gyors szó és a Karl név egy mondatban való emlegetése ugyanolyan lehetetlenség, mint a nullával való osztás, mert ugyan a 75 lóerő és az egy tonna alatti tömeg együttese számszerűen nem tűnik reménytelennek, de a valóságban nagyon is az.
A 2015-ös Tannistesten két kihalóban lévő állatfaj is képviseltette magát. Egyik a szívó V8-as fajta, kézi váltós, bazi nagy, hátsókerekes masztodon, a Ford Mustang, amiért mindenki a nyálán csúszott, annyira szerette. A másik az a fajta szívó benzinmotoros, harmatgyenge autó, amelyben a gázpedál csupán dekoratív szerepet tölt be a lábtérben, hogy ne legyen luk a jobb oldalon. Gyorsítás itt nincs, hosszú várakozásra sem. A sebesség növekedését, pláne ha valamelyik hosszabb fokozatban hagyjuk az ötös váltót, itt földtörténeti korokban mérik, nem másodpercekben. Oké, ki lehet húzatni, kitaposva szegény szívét, és akkor történik... mondjuk valami, de rideg lélekre van szükség az efféle művelethez, és akkor sem felemelő, elhihetik.
Legalább a váltó pontos, és a zajcsillapítás jó. Sőt, utóbbi nem csupán jó, hanem csodás, nem tudom, hogy létezik-e hasonló méretű autó, amelyikben ennyire ne lehetne hallani a motor morgását – ami egyébként ennél a háromhengeres Opel-blokknál kifejezetten kellemes –, a szelet, a gördülést. Csak remélni merem, hogy a tannisi tesztautót nem preparálták halálra, mert ha ez végleges változatban is ilyen halk, akkor még azért a hárommillióért is érdemes megfontolni. Hülye vagyok, hiszen Karl nálunk nincs.
A nagyvonalú extralistán, zajcsillapításon és masszív műszerfalon túl azért ez csak egy mini. A székek inkább magas hokedlik – nem kényelmetlenek, de ha eggyel több rántotthal-szeletet eszem akkor ebédre, már lelógtam volna róla. Hely van is, meg nincs is – alapvetően be tudtam úgy állítani az ülést, hogy jó pózban csücsüljek, de a térdemet ekkor már rettentően nyomta a széles középkonzol – vajon féllábú próbababát használtak? Vagy eszükbe se jutott, hogy 187 centis ember is be fog ülni ide? Ha legalább a kormányt nem csak fel és le, de ki és be is lehetne állítani, akár csak egy centit, máris jobb lenne a helyzet. Így maradt a középkonzol- és farmervarrás-lenyomat a bőrön.
Hátul business as usual. Az ajtó szélesre tárul – annyira szélesre, hogy ezzel a mozdulattal nagyjából el is tűnik a kocsi fara, Vályi Pista hogy röhögött ezen, de hiába tűnik nagynak a kapott nyílás, azért ezt nem nekem szánták. Kötelességtudatból bepasszíroztam magam, s amikor bent ültem, már szinte elviselhető volt a helyzet, de éles helyzetben, napsütéses időben lehet, hogy inkább a BKV-t választanám. A csomagtartó viszont óriási, 1013 literes. Kár, hogy ilyenkor csak ketten ülhetnek az autóban, mert ha fent van a hátsó ülés, már csak nyomorult 215 liter marad, ami épp csak több a semminél, nagyjából a húszezer forintos bevásárlás kategória, de akkor nem vettünk nagyon sok vécépapírt és kéztörlőt. A Karl tágasságban, fürgeségben messze nincs a Suzuki Celerio szintjén, ezt az autót az extrák, a komfortosság miatt szeretjük. Azaz -nénk.
Különleges extrák, csendesség és egy teljesen autószerű test – nagy előny mind a minik világában, s a Karl páratlan ügyességgel kombinálja ezeket. De különösen nem tágas, nem is olcsó – talán rendben van is így, hogy nem kapjuk. Csak azokat a bizonytalan vezetőket sajnálom, akik ezzel elesnek az ideális autótól: a pici, lassú, viszont az összes létező biztonsági extrát adó járműtől, ami meglehetősen csinos és kényelmes is. Marad nekik a busz?
