Menetpróba: Ford Puma, 2019. – Mortefontaine, Év Autója-tesztelés

A hetvenes évek elejétől vagy harminc éven át jellemzően olyan autók nyerték az Év Autója-díjat – leszámítva a Mercedes 450 SE-vel, Citroën CX-szel, Rover SD1 3500-tel és Porsche 928-assal tett véletlen kitérőket –, mint a Puma. Kicsi, vagy kisebb családi méretű, praktikus, jól kitalált, felismerhető járművek, valami egyedi kellemességgel. Ilyen volt a maga idejében a Fiat 127, a Ford Escort, a Renault 9, a Fiat Uno, az Opel Kadett, a Fiat Tipo, a Nissan Micra, vagy a Fiat Punto is. Pedig akkor is léteztek nagy, komplikált, elegáns és gyors autók a fent említettek árának öt-tízszereséért, csak hát... Más szelek fújtak.

Egy ilyen autóra, mint a Puma, Év Autója-zsűrorként jó érzés szavazni. Kellemes a szemnek, jól használható, a motorjai nagy része kifejezetten emisszióbarát (angol-németből egyenesen átvéve!), tömve van ötletekkel. Jól kitalálták.

Pofára olyan, mint egy Porsche Macan az elvarázsolt kastély görbe tükre előtt, de érdekes, az arányok torzulása nem bénává, hanem inkább cukivá tette. Biztos vagyok benne, hogy bejön majd az embereknek, sőt, ami a legfontosabb, a nőknek. Belül a szokásos Ford-feketeség, ami nekem kissé szomorú, de az anyagok, főleg az üléseken levők jópofák, ötletesek, igaz, a burkolatok szokásosan fordos módon túl fényesek, ami az embernek mindig azt ordítja – olcsó!

Az Év Autója döntőseinek nagy tesztjén, a Párizs melletti Mortefontaine-ben egy csúcsfelszereltségű, ST Line-kivitelű, a legerősebb, 155 lóerős, egyliteres háromhengeressel szerelt változatot vittem el egy nagyobb körre, mert itthon csak egy gyengébbet próbáltam még eddig. Az ST Line-ban szériafelszerelés a masszírozós vezetőülés, a fizikai órákat helyettesítő, programozható, 12,3 colos LCD, az indukciós telefontöltő, a keresztforgalom-figyelő és -vészfékező rendszer, a sávtartó (ez elég jól felismeri a festetlen útszegélyt is), a teljes megállásig működő, onnan önműködően elinduló, távolságtartós sebességtartó is, például. Mindez egy Fiesta-méretű, annál nem jelentősen drágább autóból. Az ár-érték arány – bár tény, hogy 2020-ra minden autó nagyon megdrágult – itt még mindig eléggé rendben van.

Nem sima Fiesta ez, mert az egész futóművét átdolgozták, szélesebben taposnak a kerekei, ezért hiába magas, vezetni rendes, fordos élmény, amiről mindannyian tudjuk, hogy jó. A 155 lóerős motor háromhengeresen brümmög ugyan, de szinte már jó a hangja így is, ereje pedig bőven, bőven van, amit az is mutat, hogy még a Tesla Model 3 Performance vezetése után is egészen vidámnak éreztem, pedig az után tényleg minden kispolszki. Vagy gördeszka. Emelkedőn rugdalva.

Elöl keskeny (milyen is lenne), de hosszában, magasságban el lehet férni, amit külön szerettem pedig, hogy az ülései nagyok. Nem nagyon nézelődsz, épp nem ütődik a vállad a melletted ülőnek, és szinte nagy kocsiban érzed magadat. Hátra is be lehet kászálódni úgy, hogy térd, fej elfér, ami kisautó-világban nagy dobás.

Amit igazából szerettem azonban, hogy mennyit foglalkoztak a csomagtartóval, s hogy valami igazán újat tudtak alkotni itt, ami még hasznos is. A Honda Jazz és a korábbi Civicek felhajthatós hátsó ülőlapja óta nem emlékszem a piacon olyan megoldásra, amiben el lehetett volna szállítani egy magas, kénsavval teli kémcsövet. Tudom, szobapálmával illusztrálták mindig a trükköt, de az olyan unalmas. A Ford most nem az autó közepén, hanem a jobban hozzáférhető csomagtartóban alakította ki a magas helyet, méghozzá a hajdani pótkerék-öböl újrafelfedezésével.

Ez az üreg a mai autókban, a mai kerékméretek mellett már úgyse használható semmire, így lassanként kimondhatjuk, hogy az emberiség leszokott a pótkerék intézményéről, mert az autógyártók eldöntötték – szükségkerék helyett defektjavító habot és kompresszort csomagolnak nekünk tízóraira. Ha viszont már ott az a bazi nagy nagy hely, miért ne lehetne majdnem egészen a földig lemerészkedni az aljával? Így született a Megabox, ez a kútszerűen mély, süllyesztett rekesz, amelynek millióféle felhasználási lehetőségét még csak most fogja megszülni a pihent agyúak végtelen serege. Az biztos, hogy rém praktikus, mert a gödör vízhatlan műanyagból készül, ezért bátran össze lehet koszolni, s ha az alján, a falán összegyűlik a kosz, egyszerűen ki lehet slagozni, mert az alján bajonettel zárható, konyhaimosogató-jellegű dugó van.

Használaton kívül – mert nem jó kizárólag ide pakolni, ugyanis mélyre kell hajolgatni bármiért, amit beteszünk – a kút lefedhető egy merev csomagtérpadlóval, amit ráadásul kétféle magasságban lehet rögzíteni (egy mozdulattal átalakíthatóan), illetve a panel felbillentve be is kattan a majdnem függőleges helyzetbe. Akinek pedig mindez nem elég, az élvezheti a motoros csomagtérajtó (ez láblengetéssel is nyílik) és a 456 liternyi cókmók-elnyelési képesség előnyeit. Mindezt egy 418 centis autótól kapja, nem rossz.

A romániai Craiovában készülő, minőségre elég meggyőző Puma ezernyi fajta motorral vehető 100 és 155 lóerő közötti színpalettán, ezek között van dízel, benzines, illetve 48 voltos elektromos rendszerrel, nagy generátorral és az autót hajtani is tudó önindítóval szerelt mild hibrid. Utóbbi a 125 lóerős benzineshez választható, a 155 lóerősnél pedig alap.

Kerek és jól kitalált autó, enyhén környezetkímélő beütéssel, néhány zseniális ötlettel. 1995-ben, de tíz évvel később is simán elég lett volna az Év Autója díj elnyeréséhez. Hogy ma, 2020-ban mire lesz jó ez a csomag, megtudjuk majd március másodikán, egyenesen a genfi átadóról közvetítve.