Teszt: Mercedes-Benz E 300 e 4matic AMG Line (W213) - 2021.

Épp azért szeretem a Mercedes E osztályt, mert alapvetően én is konzervatívan állok a műfajokhoz. Nem, nem ülök le fényesíteni a csizmámat vasárnapra és sokszor nem is délben ebédelek. Úgy értem, eszembe se jutna kupésággal vádolni egy szabadidőautót, amikor az csak egy lapos kétajtós lehet. Sokáig az volt az elméletem, hogy az E akkor jó, ha indokolatlanul erős V8-assal szórakoztat vagy hathengeres dízel van benne, jó nagy tankkal. Pár éve viszont rájöttem, hogy a zene nem csak akkor lehet élvezhető, ha kizárólag hangszerekkel játsszák, és azóta kabriózáshoz gyakran fogyasztok electro swinget.

Már az E 200-as is megmutatta, hogy igazából az E osztály van annyira jó autó, hogy bármilyen motorral harmonikus legyen, és ezt baromira tudja a plug-in hibrid változat is. Mert az E olyan, mint Bécsben enni Sacher-tortát, ebben van leginkább meg a Mercedes hosszú évtizedek óta, legyen az milliót futott taxi vagy bőrbe kötött luxusautó.

Klasszikus, hátsókerekes szedán arányai vannak, amitől önmagában szép és elegáns az E 300 e. Olyan kis mívesek a részletei, mintha ékszerboltrablás után szórták volna szét. A hátsó lámpa mint egy sor rubin, az első fényszórók is drágakő jellegűek a vetítőlencsék króm keretével.

Komoly show-t nyom a Multibeam LED és nem csak üdvözlésképpen, hanem este is elképesztő, amit művel. Nem simán kapcsolgatja a szegmenseket, hogy ne vakítsa a szembejövőt és még a kanyarba is bevilágítson, hanem nagyon lágy átmenetekben folyatja a lumeneket a térben.

Ha valamitől minden napom egy nyűgös hétfő reggel ezekben a konnektorról tölthető autókban, akkor az a temérdek app az oszlopokhoz, a szüntelen összegabalyodó kábelek és a valósággal fordított arányban álló adatok.

Erre itt van az E 300 e 4matic, ami 7,4 kW-os töltővel 1,5 óra alatt teleszívja a 13,5 kWh-s akkumulátorát (ha a telefonod mellé dugod fel otthon, akkor 4 óra) és aztán a hidegre sikerült tavaszban is elmegy 47 kilométert elektromosan, méghozzá normális tempóban (a katalógus 46-49 km-t ígér). Pedig még csak nem is volt olyan okos, mint gondoltam. Mert hiába pipáltam be a menüben, hogy a füstmentességet tartogassa városban, mégis az M0-son kezdte elpazarolni az elektromos hatótávot.

122 lóerős (90 kW) és 440 Nm nyomatékú villanymotorja a 9 fokozatú automata váltó harangjában van, így akár ebben a módban is működhet az összkerékhajtása. Igaz, ahogyan a 330e-nél, úgy ennél is maradnék a hátsókerekes verziónál. Bőven van kraft benne anélkül, hogy beindulna a benzinmotor, ellép tisztességgel a lámpától és az autópályatempót is tartja gond nélkül, csak gazdálkodni nem tud vele. Töltésmentő módban a legkevésbé takarékos a Mercedes E 300 e, mert ilyenkor tényleg átnéz a hibridségen és a 2,0 literes, négyhengeres turbómotor viszi. 211 lóerő és 400 Nm nyomaték erre fokozottan elég, pedig nem könnyű gép: vezetővel együtt bőven 2,1 tonna felett van. Persze, ilyenkor a fogyasztása simán 8-10 liter körülire ugrik, de még mindig egy nagyon harmonikus, modern benzines autó.

Hibridnek viszont váratlanul jó, és nem a 320 lóerős és 700 Nm nyomatékos rendszerteljesítmény, meg a 6 másodperc alatti 0-100 miatt. Hanem azért, mert a lemerülés után adja meg azt, amitől annyira eszeveszett jó autó egy ilyen E, hogy csak annyit mondjuk elismerően: hát, igen, ez egy Mercedes.

Nyugtatóan csendben suhan és így könnyű túlszaladni a legális tartományon, mert az E-ben egyszerűen nincs erőlködés, sem tolakodó motorhang vagy szüntelen szélzaj. Finoman dolgozik alatta a légrugós, adaptív lengéscsillapítós futómű, mintha lágy marcipángolyókon vinné a szalont. Szürreális kanyarsebesség, végtelennek tűnő tapadás, pontos kormányzás, mintha mi sem volna természetesebb. Pedig nem ez az autó, amivel vicsorogva nézel bele az apexbe. Tetszett benne, hogy milyen klasszul mozog akkor is, ha örömautózok és kanyarodni meg néha tisztességesen fékezni kell. A Mercedes-Benz feliratos, fix nyerges, négydugattyús fékek és a fúrt tárcsák látványától akkor is tűzbe jövök, ha az autó két végén már zöldellik a rendszám.

Zseniális, mennyire jó benne utazni és milyen sok terhet levesz a vezetőről anélkül, hogy azt éreznénk, ennek már magától kéne mennie. Tartja a sávot, szépen dolgozik az adaptív tempomat és az araszoló funkció, a holttérfigyelő pedig éber marad a kiszállásig, nehogy hasba akasszunk egy bringást az ajtóval. Annyira figyelmes autó, hogy a pirosnál elsőként várakozva még a fedélzeti kamera (van dashcam funkció) képét is kiteszi a képernyőre, hogy lássam a lámpát. Itt akkor is látszik, ha zöldre vált a lámpa, amennyiben szembe süt a nap. A sok közül ennek a kamerának a képét használja akkor is, ha a navigációhoz térben berajzolja a nyilakat. Eltévedni sosem volt még ennyire nehéz.

Tölteni egyébként jobb hátul lehet, ami nekem szimpatikus volt, mert általában úgy állok be, hogy könnyebb legyen távozni. Töltőből kettőt adnak a plug-in hibrid E-hez, egy 230 voltosat otthonra és egy Type2-es csatlakozót. A csomagtartó padlója alá némi elszántsággal és tetris-bajnoki múlttal mindkettőt be lehet szorítani.

Nincs ez másképp a táskákkal és a bevásárlással, vagyis a sima csomagokkal sem, mert a hátsó tengely fölé ültetett akkumulátor miatt 370 literesre zsugorodott (170 liternyivel lett kevesebb) a pakolható tér. Ráadásul a rendszerezést megnehezíti, hogy akkora nagyszínpad keletkezett benne, simán kiadná rajta egy szellősebb Parov Stelar koncert.

Fotelszerűen kényelmesek az ülései, mindenütt van benne elég tér, puhák a műanyagok és az utolsó kis mart alumínium Burmester hangszórórácsból is töményen árad a minőség. A Mercedes E 300 e-nek elég csak először becsukni az ajtaját, és érezni rajta, hogy több mint 130 éve gyártanak autót, ez nem kérdés.

Ülésállító gombok az ajtókárpiton, hogy ne kelljen alul kotorászni érte, elegáns zongorabillentyűk a klímának, hogy megszokásból állítható legyen és még a szellőzők kis elzáró gombocskái is olyan ellenállással klattyannak, hogy a Rolls-Royce tolattyúi kalapot emelnek. A panorámatető miatt is világos utastér, a hullámzó formák, a gépháztető dombocskái és polgári pompán innen eső díszítés remek hangulati elemek.

Tarantino-filmekhez mérhetően széles és nagy képernyők vannak a kormány mögött, szerencsére van az a nézet, ahol a műszerfal már kevesebb információt igyekszik átadni, mint egy Bombardier pilótafülkéje. Ezt a kormány egyik kis érintőgombjával lehet személyre szabni. A másikkal pedig az MBUX-ben lehet turkálni zeneszámok vagy más beállítások után. A fedélzeti rendszerhez a könyöklő előtt van touchpad azoknak, akik a kihívásokat szeretik, viszont az ujjlenyomatokat nem, de rendes taperolásra használni a legegyszerűbb. Döbbenetes mélységekig lehet elmerülni a menüjében, a lilára állított hangulatvilágítás után vitalizáló és szundi funkciót is találtam. Biztos jó játékokkal mulatni a töltési időt, de bizonyára a Mercedes a tradicionális alvásban és a pihentető utazásban hisz.

20,95 milliótól indul a benzines plug-in hibrid E 300 e (mert van dízel-hibrid is 21,85 milliótól), ez pedig itt a tengernyi extrával és összkerékhajtással már 29,3 millió. Ennyiért pedig tűpontosan azt adja, amit egy évtizedek óta reszelt Mercedestől várni lehet. Igen, egy dízel lezavar egy tankkal egy fél kontinenst és 5 perc újratölteni. Csak ez meg az első plug-in hibrid, aminek a kábeleit szívesen tekerném fel minden nap, mert itt a világ megmentése (muhaha!) és a temérdek kütyü mellett megvan az autózás gépi bája is.