Teszt: Ford Kuga Hybrid 2.5 Duratec ST-Line X

Tökéletes kora tavaszi idő volt a kabriózáshoz, mert néha lassan beúsztak a fehér habfelhők a nap elé, a madarak aláfestőt csicseregtek hozzá, az út mellett néhol hajlongtak a kedves kis hóvirágok. A parkolóban álló tesztautó viszont mindig egy kis presszió, mert a hibrid Kugában nem dörmög a sorhat, a teteje sem rongyból van, de azt érezni rajta, hogy a Ford nem bízta a véletlenre. Mindent tud, amit ma egy divatos, modern szabadidőautónak tudnia kell. Legalábbis papíron.

Ott van rögtön a váz (C2-es platformja a Focusszal közös), ami attól tud könnyű lenni, hogy drága, nagy szilárdságú acélból készül. Így aztán még a sok cellával megpakolt plug-in hibrid változat is megáll 1,9 tonna alatt. Ez a sima hibrid - amit nem kell oszlopról vagy konnektorból töltögetni - bő 1,7 tonnás. A hibrid rendszer egyébként már csak azért is nagyon ígéretes, mert Toyota licenc alapján készül, tehát ugyanazon az elven is működik. Nem pakolták bele a RAV4-est, hanem a saját 2,5 literes, Atkinson-ciklusú négyhengeresüket használják, bolygóművel (ezt szokás e-CVT-nek hívni) és 1,1 kWh-s akkumulátorral.

Mint a legtöbb hibriddel, a Kugával is városban lehet igazán nyugisan autózni. Ilyenkor egész sokat használja a villanyos hajtást és, ha olykor be is indítja a benzinmotort, azt nem igazán hallani belül. Kifelé viszont fertelmes hang szól a krómozott dupla kidörgőkből. Az indulás egy indokolatlanul fémes zaj, leállításkor pedig mintha simán csak méltatlanul lefulladna. Cserébe a fogyasztása egész baráti, semmi önmegtartóztatást nem kíván a 6 l/100 km alatti átlag, és közben az egész Kuga olyan, mintha ott sem volna.

Onnantól, hogy D-be fordítjuk a kis májkrémes konzervnyi tekerőkapcsolót, amit váltó helyett kapunk, tényleg nincs sok tennivaló. Illetve mégis: az indexkar végén egy pöccintéssel kikapcsolni a szigorú sávtartót. Nagyon szoknom kellett a Kuga fékjeit, amik egészen kis pedálnyomásra is váratlanul nagyot haraptak, ezért nem volt könnyű finoman közlekedni és hozzászokni sem igazán sikerült. Felfüggesztése elöl MacPherson, hátul igényes módon független, és a merészen direkt kormányzással együtt azért mélyen benne van az a fordosan lelkes vezethetőség, ami miatt még a legegyszerűbb Fiestával is jó menni. Mégis lemondanék a sportosabb ST-Line csomagról és a 19 colos felnikről is, mert ezzel a kombinációval már keresztbordákon, felhullámzott aszfalton ütöget, máshol simán csak ráz a futómű. Hibrid SUV-ben ezt annyira nem kívánom, hiába néz ki hunyorogva úgy, mintha a Macan-imitátor verseny vigaszdíjasa volna.

Amikor a remek hathengeres Z3-ashoz autópályáztunk Bolla Gyurival a Bakonyig, akkor mi épp a komfortzónánk felé tartottunk, a Kuga pedig hagyta maga mögött minden kilométerrel. Ha tempóból kell gyorsulást produkálni, akkor felbőg a 190 ló, a táj pedig nem iramodik meg az ablak mögött, csak nyúlósan növekszik a sebesség. Fogyasztása így már 7-8 liter közötti, ami nem rossz, de nyilván a mild-hybrid 2,0 literes dízel kellemesebb és takarékosabb, ha autópályáról van szó. 130 km/óra körülig halkan susog körülötte a szél, szóval azért lehet vele nyaralni menni.

Már csak azért is, mert a beltér ugyan picit komor ebben a feketében, de a piros cérna és a nagy ablakok, valamint a panorámatető azért menti a hangulatot és megmutatja, mennyire tágas mindenütt a Kuga. A hátsó pad inkább kétszemélyes, de tologatható, a támla szöge állítható és itt még fűthetőek is a szélső helyek. Elöl bőven lehet kacatokat és PET palackot pakolni az ajtózsebekbe, a középkonzol kis rekeszeibe meg a könyöklőbe is. A csomagtere alapból 400 liter körüli (támladőlés függvényében), ledöntött ülésekkel pedig 1481 liter, a nyílása széles, így simán bepakoltam mindenféle szétszerelés nélkül a biciklimet.

Akadnak benne remek ötletek, mint a kis spricnivel tisztán tartott tolatókamerák, az ajtó nyitásakor kiugró élvédők vagy a kupak nélküli üzemanyagbetöltő nyílás. A csomagtartót fedő puha és könnyen deformálódó anyagot is annak szánták, de a zsinórokon lógó lebernyeg nem igazán minőségi látvány. Ugyanígy tízmillió felett már fájó a végtelenül sivatagos műanyag ajtókárpit, jelzésértékű bőrrel megijesztve könyök alatt, meg az irgalmatlan kemény középkonzol. Mindennek a tetején ott trónol a kéken virító központi érintőkijelző, ami tudja a feladatát, de érezhetően előrébb jár már az ipar a Ford kicsit lassú, eleve ódivatúnak kinéző rendszerénél (erről részletes keretes van Papp Tibi plug-in tesztjében). Az mindenképp szerencsés, hogy a klímának és a hangerő állításnak vannak fizikai kapcsolói.

Na, de ott tartottam, hogy kegyes volt az időjárás és én meg hezitáltam az önfeledt kabriózás, meg a józan kugázás között. Egyrészt a szívnek nem lehet parancsolni, másrészt a Kugában irdatlan kényelmetlen az ülés. Eleve a pozíció olyan, hogy ebben a helyzetben inkább a vasárnapi túltolt erőspistás húslevest fogyasztja az ember, meg aztán rövidke az ülőlap és sehol nem ad semmiféle tartást. Oké, nem hibátlan, de mindennek ellenére könnyedén használható, alapvetően egyszerűen működő, igazi hétköznapi autó a hibrid Ford Kuga, amibe befér a család és egész jól fogyaszt, közben meg nem kell kuplungot nyomogatni.

11,65 millió forinttól indul az elsőkerekes hibrid Ford Kuga, ettől majd’ félmillióval többe kerül az ST-Line. Helyette én inkább a Titanium opciós tételeire költeném, hogy legyen benne LED-es fényszóró (Technológia csomag 410 ezerért), panorámatető (430 ezer, aki igényli) és ülésfűtés (Téli csomag 185 ezer). Nekem ez az autó sokkal kerekebb volt a dízelmotorral, viszont miután ültem Hyundai Tucsonban, nehéz érveket felhozni a Ford Kuga mellett. Ha pedig hibrid kell, akkor ott az eredeti verzió a Toyota RAV4-ben, ami formára is jobban bejön a maga macsós szögletességével.