Meghasonlott vérmókus

Teszt: Mini Cooper S – 2021.

2021.07.26. 06:08

Egy jó kiegészítő öltöztet. Lehet az egy elegáns óra, egy frankó nyakkendő, egy vagány napszemüveg vagy egy csinos táska. Bizonyos körökben az autó is számíthat annak, de a magyar átlag sajnos irdatlan messze van azoktól a köröktől. Ez nem feltétlenül baj, mert a Mini nemcsak kiegészítőként, hanem használati tárgyként is jópofa.

Az úgynevezett neo-retró stílusú autók mindig megosztóak, különösen ha az adott típusnak valóban vannak múltbeli gyökerei. Vannak egyrészt, akik imádták a régi elődöt, és rosszallóan fogadják a feltámadás gondolatát. Mások zsigerből rühellik ezt az egész szentimentális nosztalgiát. Aztán vannak, akik szerették az ősöket, ezért talált be náluk az új is, és persze olyanok, akiket ez az egész körítés nem érdekel, csak egy aranyos kisautót látnak az egészből.

Ilyen volt a nem is olyan régen elkaszált Bogár-utód, a Volkswagen Beetle, és ilyen a műfaj két meghatározó játékosa, a Fiat 500 és a Mini. Ezeket nem feltétlenül csak az aranyos retróforma adja el: a tervezők bizonyos korlátok között szabadjára engedhetik fantáziájukat, és egy sor olyan jó ötletet, picurka geget belecsomagolnak, amilyet egy – autóként egyébként teljesen rendben lévő – Swiftben vagy Corsában nem látunk.

Aztán ezt az egészet még tovább tudják bolondítani az olyan sportos változatoknál, mint a Fiat 500 Abarth vagy ez a Mini Cooper S. Ez a forma kisebb-nagyobb frissítésekkel már elég régóta piacon van, de ahogy Cristiano Ronaldót sem hatja meg kétszer tizenöt perc hosszabbítás, úgy a Mini sem akar fáradni. A sima Cooperhez képest az S ábrázata annyiban más, hogy a lökhárító alsó részén, a maszk alatt kapott két jókora odút, az embléma fölé pedig egy beömlőt, amely inkább dekorációs célt szolgál. Jól néz ki a kerek lámpát körülölelő ledgyűrű, egyébként az irányjelző is így villog – maguk a lámpatestek pedig a géptetőből figyelnek kifelé, konkrétan ott vágtak nekik lyukat, nemcsak körbefuttatták őket.

A kerek és ovális formák mindenhol feltűnnek, elég ha csak a külső tükröt mondom, de a tankajtó kialakítása is ötletes, egy klasszikus, letekerhető kupakot mímel, de természetesen egyszerűen csak nyitható. Hátul a Union Jackkel cicomázott lámpák a kedvenceim, a brit zászló motívuma amúgy több helyen is feltűnik, például bent, a kormányon meg a fejtámlákon. Nekem egyedül ez a furcsa rajzolatú felni nem adja ki, sokkal pofásabb darabok is léteznek a Minihez, a durván peres gumik sem segítenek sokat rajta.

A körző odabent is elszabadult, így egy hatalmas karika foglalja magába a középső képernyőt, amit a váltókar mögötti tekerentyűről is vezérelhetünk. Alatta szintén kerek kezelőszervek jutottak a légkondinak, de a legnagyobb királyság az egész autóban még egy sorral lejjebb lakik: akik kitalálta ezeket a billenőkapcsolókat, díjat érdemel, talán csak a Peugeot-féle zongorabillentyűk vetekednek vele, de szerintem ez még azokat is lenyomja. Amúgy a plafonra is jutott belőlük, azokkal a belső világítást kapcsolgathatjuk.

Ezen a Mini Yours felszereltségi szinten persze már mindenhol bőr vesz körül minket, stílusos a hosszanti bordás ülés is, amely amúgy minden irányba kézzel állítható, első belehuppanásra is nagyon kényelmes, de hosszabb távon sem volt rá panaszom, jól tart a kanyarokban is, van comb- és deréktámasza, meglepően kellemes volt benne ülni. Elöl. A hátsó sort már véletlenül sem dicsérném ennyire, na nem az ülések rosszak, csak egyszerűen a hely kevés. Bár fejtámla és biztonsági öv egyaránt három van, a pad ülőlapjának kialakításáról ordít, hogy soha nem gondolták komolyan, hogy ide hárman beüljenek. A lábtér amúgy normális, saját magam mögött is elvoltam, inkább a fejnek szűkös, de pluszpont, hogy a tarkóm mögött a plafon volt, nem az üveg.

Ha pedig valaki anyataxinak venné a Minit, jobb ha tudja, hogy bár hátul mindkét oldalon van isofix, már egy átlagos babahordozóval is szűken leszünk. Befér, nyilván, de az első ülést olyankor már eléggé előre kell húzni, aligha lesz ott kényelmes az utazás. 180 centi fölött legalábbis tutira nem. A csomagtartó 278 literes, ledöntött ülésekkel közel egy köbmétert hozhatunk ki belőle. Alapból tehát nem valami hatalmas, de két sporttáska, pár televásárolt szatyor vagy néhány megrakott iskolatáska meg tudja húzni magát benne.

Ha egy autóra ennyire kellemes ránézni, sőt hozzáérni se rossz, már csak egy ponton bukhat nagyot: ha pocsék vezetni. A megbízhatóságot most ne keverjük ide, arról előre nem sokat tudhatunk, és amúgy se lenne most sportszerű felemlegetni a Mininek a kukába való Prince-motorokat. A Cooper S-t azonban szerencsére vezetni is jó, méghozzá duplán. A kiválasztott menetprogramtól (Green, Sport és Normal) függően ugyanis két, egymással merőben ellentétes karaktert lehet kicsalogatni belőle. Mint egy cuki kis mókus: olyan aranyos, szőrös, legszívesebben megölelgetnéd, aztán megérzi rajtad a reggeli pirítós illatát, és vérben forgó szemekkel nekiugrik a torkodnak.

Amikor először beültem a tesztautóba, az ismerkedés jegyében Green módba kapcsolva vezettem haza Vecsésről Borsodba. Százötven kilométer alatt egyáltalán nem volt hajlandó kimozdulni a benzinszintmérő, a kalkulált hatótáv is egyre nőtt, a műszeregység takarékosságjelzője pedig szépen számlálta, hány kilométert adott hozzá a megtehetőhöz a kíméletes stílus. Maga a vezető előtti képernyő amúgy tök jól néz ki, legalábbis a formája, amúgy enyhén homályos a képe, de ezt a matt felületnek tudnám be, így tudtak harcolni a tükröződés ellen, többnyire sikerrel.

Ebben az üzemben a hétfokozatú automata észrevétlenül kapcsolgat, tényleg nem tűnik fel, hogy dolgozik, legfeljebb a vehemensebb gyorsításoknál érződik a visszagangolás. Közben viszonylagos csönd uralkodik bent, motorzajra nem panaszkodhatunk, ami viszont még kis tempónál is szinte őrületbe kergetett, az a kerekek gördülési zaja. Hogy ezt a Pirelli gumiknak köszönhetjük, vagy csak simán ilyen, nem tudom. Ebben a módban amúgy hat liter alatti értékeket mutatott a fedélzeti.

Ha már elég volt a nyugiból, két pöccintés a billenőkapcsolón lefelé, és következhet a megőrülés. Sport módban legelőször az tűnik fel, hogy sokkal érzékenyebb lesz a gázreakció, határozottan idegesebbé válik az autó. A váltókart jobbra pofozva a kapcsolgatás is sportosabb lesz, de a kormány mögötti fülekről mi is belenyúlhatunk. Ha hagyjuk az automatát dolgozni, hamar feltűnik, hogy folyamatosan alacsonyabb fokozatban, aránylag magas fordulaton tartja a motort, hogy amikor odalépünk, rögtön meg tudjon indulni.

Jóval öblösebben, kéjesebben trombitál a hátul középen kivezetett dupla kipufogó, noha nincs olyan szaftja a hangjának, mint egy öthengeres Audi-turbómotornak, és nem durrog, recseg-ropog úgy, mint egy N-es Hyundai. A kétliteres Twinpower turbómotor 178 lóerőt és 280 newtonmétert tud – ez ugye nem dupla turbót, hanem kettős megfúvásút jelent. Ehhez van bő 1,3 tonnánk, a súly-lóerő aránytól tehát nem esik le az állunk, de ezzel a hangolással egy véletlenszerűen kiválasztott szerpentinen ezzel is lehet mosolygósat kanyarogni. Ha pedig van előttünk út, 60-70 km/h-s andalgásról szempillantás alatt eléri a pályatempót. A kanyarokban szépen betapad, a futómű nemhogy feszes, egyenesen kőkemény, ha nem sportolni akarunk, konkrétan kényelmetlen is.

Így tempózva már keményebben kell kapaszkodni a kormányba, és a féket is lelkesebben nyomkodjuk a féktávokon, közben az üzemanyagszint sem szégyenlősködik már annyira, mint Green-üzemben. Egy lelkesebb, ritmusosabb rohanás közben hasonlóan tempósan szívja be a naftát a kis testébe, olyan lendülettel, mintha csak a tikkasztó hőségben húznánk az arcunkba a frissítő fröccsöt. Ebben a részben kíméletes, részben tiprós tesztüzemben, megismerve a Cooper S mindkét arcát, egy tizeddel nyolc liter alá jött ki a vegyes fogyasztás, ami normális középútnak tűnik, ennél egészen biztosan lehet vele jóval takarékosabban közlekedni, de akár sokkal nagyobb étvágyat is gerjeszthetünk a gázpedál szorgalmas csiklandozásával.

A sportsabb Minik palettáján az ötajtós Cooper S a kissé praktikusabb megoldást jelenti a háromajtóssal szemben. Árban nincs túl nagy különbség a kettő között, előbbi 8,4, utóbbi 8,1 millió körüli alapról indul, de ennyiért még a kézi váltósakat mérik. A Steptronic Sport automatával az ötajtós S már a 9,2-t közelíti. Ha erre még rápakoljuk a tesztautó Mini Yours felszereltségi szintjén, további 180 ezerért a színátmenetes tetőt, meg egy-két további csomagot, akkor könnyen átszaladunk a 12 millión is.

Bár méretben más kategória, de ha már a bevezetőben megemlítettem a Fiat 500-at, abból az Abarth 595 Competizione hasonló teljesítménnyel nyolcmillió körül van. A kereken 200 lovas, és a kategória egyik legjobb futóművét magáénak tudó Fiesta ST szintén nyolcmillió körül kapható, de ezen az árszinten mozog a 204 lovas Hyundai i20N is. Ha nem az ötajtós Cooper S alapmodelljéhez, hanem az extrásabbakhoz viszonyítunk, akkor érdemes lehet megfontolni az egy kategóriával feljebb játszó Kia Ceedet az 1,6-os, 204 lovas T-GDI-vel, a 190 lóerős Seat Leon FR-t – ezek 10-12 millió közt vannak, csakúgy, mint a 280 lóerős i30N, de kedvezménnyel beférhet ide a 300 lovas Cupra Leon is. A Mini mellett az őrületesen eltalált stílus szólhat leginkább, mert ebben a mezőnyben nem az észszerűség adja majd el.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.