Bemutató: Porsche Taycan Cross Turismo – 2021.

Hogy a minőségét nem kérdőjelezi meg senki, aki már vezetett Porschét, az még egy ilyen groteszk műfajban is magától értetődő, mint a dragster terepsportkombi. A kiállása mellett viszont ne menjünk el ilyen magától értetődő bizalommal, mert ahol ennyi mindent akarnak egyszerre, ott legalább két dolgot megkövetel a fizika: fel kell pumpálni hátul és emelni kell a hasmagasságon. E kettő csak elfele tudja lökni a sportautózástól megjelenésre, de ezt még sikerült megoldani nagy stílusvesztés nélkül; sok szögből alig észrevehető, hogy ez nem a szedán. Amit még szokni kell egy Porschén, de talán egy élet is kevés hozzá, az a műanyagozás.

A Panamera kombiját – ami igazából egy shooting brake – még megoldották anélkül, hogy műanyagba húzzák a kerékjárati íveket. Ezt itt sem a Turismo hozza, ez a Cross műve, mert hiába szóltak eddig inkább arról a hírek, hogy jön a Taycan kombija, a Porschénél legalább ennyire igyekeztek hangsúlyozni a bemutatón, hogy ez egy terepkombi. Alapesetben csak ezek a szolid ívtoldások vannak, amik a Turbókon ráadásul fényesek is. Az Offroad Design csomag csinál paródiát a formatervezők munkájából, ami az alap kétcentis hasemelésre ráemel még egy centit, és ezzel jönnek azok a plusz sárvédő-védő műanyagok. Úgy kell rá, mint krumpliorr egy topmodellre, de annak, aki sokat pörgeti az elsőket a kavicson, akár még hasznos is lehet.

A Cross Turismónál levágták a Taycan kínálat relatív puruttya belépőszintjeit. Itt minden kapható változat kétmotoros, mindegyik a 93,4 kWh-s akkucsomagot kapja, de alapfelszereltség a légrugós felfüggesztés is. A teljesítményszintek szerint így most van itt is egy Taycan 4 380 lóerővel, egy 4S 490 lóerővel, van Turbo 625 lóerővel és Turbo S szintén ennyivel. Ezek ugye az állandó teljesítményadatok, de itt is ugyanúgy benne van a szoftverben a Launch Control rajtautomatika, amivel jó néhány lóerőt ki tud még préselni a hajtásból egy sprinthez. A rituálé úgy néz ki, hogy Sport Plus módban le kell nyomni a féket, padlóig nyomni hozzá a gázpedált, aztán amikor megjön az üzenet a kijelzőn, hogy kilövésre kész, csak le kell lépni a fékről és némán elszabadul a pokol.

A 0-100-ban itt már egy-egy tizedet mindegyik változatban elvesz a kombiság, de az ilyen szintű gyorsulási képesség még a kombitlan Taycanban is pazarló őrültség, hát még itt. Amit a Turbo S-ben tud, azt legalábbis külön jogsihoz kéne kötni, mert sehogy sem kerek, hogyan lehet legális 2,9 másodperc alatt felgyorsítani százig egy négy tenyérnyi gumifelületen az aszfalthoz tapadó 2,3 tonnás szerkezetet ebben az agyon szabályozott világban, annak is közepén, egy három számjegyű közúton Európa mélyén. 761 lóerő és 1050 Nm nyomaték – ezt kínálja a szoftver a rajtautomatikával, ott helyben, amikor csak akarod, mert se a hajtás, se a gumi, se a vezérlőszoftver nem finnyás az útminőségre.

Az egymotoros, csak hátul hajtó legalapabb Taycant ugyan nem próbáltuk, de egyel afölött jutott egy kör a szedánnal. A 380 lóerőst sikerült elvinni, ami hajtásában ugyanaz, mint a kombi alja, és akkor ez alapján meg lehetne írni, hogyan néz ki a belépőszint a kombi Taycannál, de annyi nehezítést azért tettek a feladatba a szervezők, hogy az alapból 83 ezer eurós autóra ráöntöttek 56 ezer eurónyi extrát. Már ez is kétsebességes, de ugyanúgy nehéz észrevenni, mikor vált, mint az ennél erősebbekben, és ennél ugyan nem szalad ki a vér az arcodból, amikor odalépsz neki, de még ez is szürreális, amit kanyarsebességben, rugalmasságban művel.

A hatótávból pár kilométereket vesz el mindegyik változatban a kombiság, azaz még mindig marad 388-456 kilométer változattól és mérési módszertől függően. A kombi bemutatójának része volt egy gyorstöltés az Ionity állomáson. Ez egy naviban előre betervezett töltés volt, így a nemrég frissített fedélzeti rendszer tudott vele számolni előre: a töltésnek optimális harminc fok körülire temperálta az akkumulátort az érkezésre. Mivel még harmincpár százalékon volt az akku, a 270 kW-os csúcstöltésből nem láttunk semmit, olyat teljesítménnyel csak a nagyon lemerült akksi tudja felszívni magát, de így is ijesztő volt közelről látni, ahogy egyszerre négy Taycan töltött oszloponként 120 kW-tal egyazon állomáson. A fizikával persze nincs mit tenni, a végére itt is drasztikusan lassul a töltés, de szűk fél óra alatt kaptunk közel 300 kilométer hatótávot, ami persze még mindig nem annyi, mint két perc alatt belecsorgatni a benzint, de ennyi kompromisszummal könnyű volna együtt élni.

A Prága környéki bemutatón tényleg nem spórolták le a terepet, amit nem egy keményre taposott földúttal alibiztek el, hanem bevitték a csoportot egy néhai kőbányába. A Jaguar I-Pace bemutatója óta könnyebben elhiszem, hogy a csúcskategóriában is bevállalható húzás jobb-rosszabb képességű újságírókat beengedni darabonként sokezer eurós 20 és 21 colos kerekekkel a vízmosott domboldalakra, de szürreális érzés/látvány 40-70 milliós Porschékkal tipegni az éles, ökölnyi köveken. A Cross Turismo itt nagyon él, másik nagy sajátja ugyanis, hogy van egy dedikált gravel, azaz murva módja, ami a lehető legmagasabbra emeli a felfüggesztést, közel még egy centit nyerve a kombi eleve nagyobb hasmagasságán, és úgy hangolja a nyomatékelosztást, hogy laza talajon is jól fogja az utat. Azután, hogy a legrosszabb minőségű főutakon is felfoghatatlanul jól tompítja az úthibákat, nem kéne hogy meglepjen, de a kőbányában sem lehetett kihozni a komfortzónájából a felfüggesztést, még egy tompa felütést sem produkált, ami után nehéz lenne béna marketing húzásnak csúfolni azt a cross-t a nevében.

Nehéz eldönteni, hogy a terepezhetősége vagy a kombisága miatt vonzóbb, mert nem olyan rég még egyiket sem vártuk volna el egy csúcssportautótól. A kombiság negyven litert hoz a csomagtartónak (446 liter) és plusz 4,5 centit a hátul ülök fejterének, ami éppen elég ahhoz, hogy 190 körüli magasságnál ne legyen sportautósan kényszerülés hangulata a hátsó sornak. A hétköznapi használhatóságon minden, ami a Cross Turismóval jön, rengeteget dob, más kérdés, hogy hétköznapi használatra vesznek-e Taycant, akik vesznek. Felvágós sportautónak azért még mindig a szedán az igazi, de akinek belefér egy pici műanyagozás, és hogy a Porschéjának egy kicsit még kevésbé hajaz a sziluettje egy 911-esre, nem tudom, miért ne ezt venné. Az már csak az utolsó utáin érv, hogy rá lehet rögzíteni egy biciklitartót a végére, vagy a tetőboxot a tetejére, azaz nem nagyon marad gyenge pontja egy családi autós kritériumlistán. És hogy tényleg dilemmát okozzon a sportautóért érkező ügyfeleknek, a Porsche csak pár ezer euróval kér többet a terepkombiért, mint az alap Taycanért.

Nagy megkönnyebbülés volt csalódás nélkül kiszállni a tesztautókból, mert nincs más gyártó, amiről elhinném, hogy egy olyan nem létező kategóriába képes csúcsminőséget produkálni, ami a Taycan Cross Turismóé. Lehet, hogy a Tesla még mindig sokkal jobban érti és gyártja a villanyhajtást, de hiába mennek el kicsit még többet az autói, ha egy Taycanban összehasonlíthatatlanul jobb érzés létezni, mint abban a minimalista borzalomban. Csúcskategóriás sportterepjáróval tele a piac, ekkora csomagteret sem nehéz találni a 100 ezer+ eurós autók között, de ez mégiscsak minden pórusában Porsche, ami úgy túra, úgy sport, úgy családi és úgy dragster, hogy egyik jelző sem csorbítja a másikat. Az pedig, hogy villany, a hangját (van neki hangszóróból kevert, ha zavar, hogy néma) leszámítva semmiben sem hátrány, mert bő két tonnája ellenére úgy tartja magát a tempós kanyarokban, hogy komplett fizika tanszékek sem tudnának meggyőzni róla, hogy nincs benne varázslat.

Az ára pedig tényleg baráti, legalábbis a sima Taycantól nézve. A 4 Cross Turismo 93 ezer euróról (32 millió forint) indul, a 4S már 111 ezer (38 millió forint), a Turbo 154 ezer (53 millió forint), a nyaktörő csúcs-csúcs Turbo S pedig 187 ezer euró (65 millió forint).