Teszt: Alpine A110S

Akárhogy nézem az A110-est, egyszerűen mindennél jobban süt róla, hogy itt a mérnökök és a formatervezők nagyon élik a klasszikus autózás örömét és tisztában vannak azzal is, hogy mennyire sokat jelent az Alpine azoknak az ínyenceknek, akik csillogó szemmel nézik, amikor meglátják. Ez azért van, mert ez pontosan olyan szűretlen sportautó, mint a Mazda MX-5-ös vagy a Porsche 718 Cayman, hogy minden kifejezetten csak érte készül, ami nagyon jót tesz neki.

Alumíniumból van az egész karosszériája, nagyrészt szegecselve és ragasztva, ami miatt csak 1114 kiló a legerősebb A110S. Még az elegáns bőrnyerges Légende is csak szűk 10 kilóval nehezebb, szóval azt is meg tudja gurítani egy hűsítő szellő. Lehet, hogy ez nem egy Lotus, de az egészen biztos, hogy Colin Chapman elismerően biccentett onnan fentről, mert a mai biztonsági és kibocsátási előírások mellett egy ilyen, mindennapi használatra is alkalmas, de valójában maradéktalanul zseniális sportautót kihozni 1,1 tonnára igazából varázslat.

Súlyelosztása 44:56 arányú, de sokkal fontosabb, hogy minden grammot igyekeztek megfogni, ezért a fűtéstől és villanymotoroktól mentes, kevesebb mint 15 kilós Sabelt kagylókat torx csavarokkal lehet állítani, valamint az alumínium Brembo féknyergekbe integrálták a kéziféket, így 2,5 kilót spóroltak. Üzemanyagtankját az első kerekek mögé tolták, a motorja pedig ott van közvetlen az utastér után, így a tömeg nagyja a két tengely közé esik, amitől annyira fantasztikus lesz a mozgása, amilyen csak egy középmotoros autónak lehet.

1798 köbcentis, négyhengeres, közvetlen befecskendezéses motorja, golyóscsapágyas turbófeltöltővel a Megane RS-ben is megcsinálta a hangulatot, de az A110S-ben valami egészen döbbenetes show-t hoz. Az alapmodell 252 lóereje helyett az S-ben 292 lóerőt ad le 6400-nál és 2000-től egészen 6400-ig van mellé 320 Nm nyomaték. 3,8 kilót kell vinnie egyetlen lóerőnek. Nem is simán csak viszi, hanem lelkesen, finom könnyedséggel szalad vele. Ez a légiesség az A110S alapvető élménye, hogy mágikus módon csavarodik rá a vezetőre a kormányon és az ülésen keresztül, annyira beszédes és érzéki, hogy még az utasoldali fém taposón is érezhető az autó mozgása.

Éppen ezért lehet neki olyan istentelen módon kenni, mintha maga Ferjáncz Attila vezetné a kezem a szerpentinen át. Fantasztikusan közvetlen a kormányzása, nagyon élő karakterű a motorja, ami minden fordulaton remek koncertet csinál közvetlenül a fülem mögött. Amikor a gázra lépek, elkezdi mohón szippantani a levegőt, süvít a turbó, aztán fordulaton rendesen úgy üvölt, hogy hallom benne a bosszúsan kalimpáló dugattyúkat, a váltásokat pedig olyan ropogással és durrogással kíséri, hogy meg kell őrülni. Tűzerő mindig van, de ahogy a fordulattal élesedik a gázreakció, az szuperül visszaadja, milyen is hevíteni a technikát, megdolgozni, idomulni, számolni az autóval. Szép hagyomány a kézi váltó, de a Getrag hétsebességes duplakuplungos automatája villámgyors. és manuális módban, a kormány mögötti fülekkel is élmény vezetni.

Döbbenetes tempókat enged meg a rágógumiként aszfaltba kapaszkodó négy Michelin Pilot Sport 4S és a minden sarkában kettős keresztlengőkaros futómű. Annyira krémesen terhel át, és olyan tűpontosan ott lesz kemény, ahol kell, hogy egyértelmű: a Renault… szóval Alpine nagyon súlyosan ért a futómű hangolásához. Mert elég feszes ahhoz, hogy versenypályán és hétvégi örömautózáson is odavágjon, de nem olyan élhetetlen, hogy ne kívánd meg hétfőtől péntekig bármikor. Precízen tartja azt az ívet, amit a kanyar megkíván, könyörtelenül zúz rajta végig, amikor elszántan célzom az apexet és gyorsítok ki szédítő tempóval. Csak hangosan vihogok, olyan mesés, színtiszta, klasszikus vezetéssel töltött pillanatok ezek.

Sportosabbra hangolt az A110S futóműve, mint az alapmodellé és a féktárcsák is nagyobbak, 320 milliméteresek. Az acéltárcsa úszó ágyazású, hogy könnyebb legyen és hatékonyabban vezesse el a hőt, továbbá ott a klassz Alpine nyomás az alumínium agyon. Precízen adagolható fékek vannak alatta, keményen beleállva is nagyon hatásosan lassít és stabilan akaszt hasba a négydugós Brembo.

4,4 másodperc alatt villan 100-ra és 260 km/óra a végsebessége, de talán pont ezek az A110S legunalmasabb számai, mert ez az autó arra született, hogy a klasszikus autózás mennyei legyen vele, csak a margón túl ott van az is, hogy pokoli gyors.

Érintőképernyője mögött egy közepes fedélzeti rendszer van (kihangosít, navigál, zenél, de kicsit lassú), melynek Alpine menüjében egészen részletes adatokat lehet nézegetni mindenféle hőmérséklettől és nyomáson át a váltó működését élőben mutató animációig. Nagyszerű, hogy azokat az infókat, amiket az A110S agya tud, megosztja. Kétszemélyes kabinjában nincs kesztyűtartó, és az ülések közötti tárolóhelyről is minden kihullik egy lelkesen vett kanyar után, ezért a motyókat inkább 96 és 100 literes csomagtartókba pakoltam a második naptól. Bármikor elindulnék vele a világ végére is, mert ahhoz elég csendes és komfortos, az 1,8-as turbómotor pedig Normal módban 8-9 liter/100 km-es fogyasztással már ideális utazóautót csinál az A110S-ből. Igaz, a világért se sanyargatnám az unalmas autópályával, inkább hegyi átkelőket fűznék össze végtelen sorba.

Tömegközépponthoz és az aszfalthoz közel ülni mindig remek, főleg ilyen bőrbe és alcantarába húzott kagylóülésekben. Rám borulnak a tükröződést megelőző fekete tetőoszlopok, előttem a sárvédők dombjai az ablakon túl, kattan az öv, megnyomom a középkonzolon a D gombot és rámarkolok a kis sportkormányra. Innentől egészen addig le se vettem róla, ameddig ki nem fogyott az utolsó csepp benzin.

Amíg a szomjas Alpine A110S-szel az út melletti fa árnyékában vártam az ötliteres piros kannát, addig bőven volt időm nézegetni, hogy milyen bájosan gyönyörű autó. Antony Villain nagyon jó érzékkel modernizálta az eredeti A110-es formatervét, melyben megmaradtak a retró stíluselemek, de egyértelműen látszik rajta az is, hogy ez egy friss, vérbeli középmotoros sportautó.

Giovanni Michelotti ‘60-as évekbeli autójának minden jellegzetessége megvan az A110S-en is. A bura alatt mélyen ülő körfényszórók és a menő ralis távfények adják a messziről kiszúrható lámpapornót, az Alpine felirat felett összefutó vonalak adta él és az oldalsó dombormű is az eredeti A110-esről van. A hátsó sárvédő feletti motívum ízlésesen utal az egykori farmotoros elrendezés hűtőnyílásaira, akárcsak az oldalt lefolyó hátsó ablak alatti rácsozás, mely mögött valóban zúgnak a hűtőventillátorok egy hajtós menet után.

Jean Rédélé kezei között a versenyzésből született meg az Alpine, mely az 1952-as Criterium des Alpes versenyen aratott győzelme után kapta a nevét. 1961-ben mutatta be a Renault R8-as alapjait használó Alpine A110 Berlinette kétajtós kupét, mely a ‘70-es évekre annyira a ralik sztárja lett, hogy Monte Carloban esélye sem volt másnak a dobogóra állni.

24,3 millióért ennek az esszenciája van az Alpine A110S-ben, hogy megmutassa, mennyire csodálatos a hosszabbik úton menni, a naplementében nézni a pattogva hűtő gépet, hogy aztán újra ropogó kipufogóval kísérje a kanyar előtti átterhelést, utána pedig mohón robbanjon rá az egyenesekre. Megtanítsa, milyen, amikor csúszik ki az ívről, amikor az adrenalinlöket tiporja tövig a fékpedált, hogy aztán a heves zihálás után büszkén elmesélhesd, hogyan szedted össze. Az Alpine A110S nem csak stílust ad, hanem magát az igazi autózást meséli.