Ordít róla a mérhetetlen szerénytelenség, mintha a soha nem alvó Las Vegas fényei villognának körülötte szüntelen, ráadásul végtelenül távol esik a zöldellő politikai korrektségtől, de a Ford Mustang Mach 1 annyira imádnivalóan őszinte tahóság, hogy még az ostoba automata váltó sem tudott halványítani rajta, pedig nagyon ambíciózusan küzd a nagyszerűség ellen.
Minden közszolgálati röfögtetés után megjegyeztem magamnak, hogy mennyivel jobb érzés kilökni fokozatból a menő fehér billiárdgolyót, és úgy rúgdosni a gázpedált a benzingőzre ittas alkalmi közönségnek, mint P-be ráncigálni a műanyagos automatát. A jutalom utána nem marad el, mert az ablakon túl mosoly és élő lájk hátán érkezik a pozitív megerősítés, hogy még mindig baromi jó hangja van a szívó V8-asnak.
Irgalmatlanul tudok szentségelni, amikor a 316-os kuplungját nyomom ki huszadjára a Nyugati téri felüljárón, pedig az nem olyan, mint egy makacsabb vádligép. Álomvilágban élünk mi, ha azt gondoljuk, mindenki a kőkemény kéttárcsás kuplunggal szeretne kiváltani egy fél lábnapot a tömött budapesti forgalomban. A 10 sebességes automata ezt egész gördülékenyen csinálja, hiszen szépen lehet vele kúszni a forgalommal és autópályán is hamar felkapcsol tizedikbe, hogy aztán 130-nál 2000-es fordulat körül járjon a motor.
Munkába járni nyilván nem a Mustang Mach 1-essel éri meg a legjobban, mert simán legurul rajta 15-20 liter benzin 100 kilométeren, viszont utazóautónak szinte már ideális. Az alacsony fordulat és a lehalkított kipufogó miatt nyugodtan pörögnek alatta az unalmasabb kilométerek is, a fogyasztása is lecsúszik 9 l/100 km alá. Fűthető és szellőztethető bőrüléseibe is jó belepunnyadni, aztán van abban valami varázslatosan harmonikus, amikor a hosszú gépháztetőn játszanak a tükröződések, közben szól a The Heavy-től a What makes a good man, és a tükörben egyetlen pontba futnak össze a szalagkorlátok.
Négy ülés van benne, de ebből valójában csak az első kettő használható, mert a hátsó padot az etetőszékkel együtt növi ki bárki. 408 literes csomagtartójába még nyaralási homli is fér bőven, mert lopja ugyan a teret a csinos kupéság és a technika, de van is miből. Tetszik az a felfogás, hogy a Mustangban maga a hajtás volt a legfontosabb, a beltér, az ülések, a pohártartó pedig csak úgy van benne, hogy legyen hová rakni a telefont meg a kacatokat. Guszta a retrós hangulatú, szimmetrikus műszerfal és a három kör alakú légbeömlő középen, alatta az érintőképernyős kijelző és a billenőkapcsolós gombsor. Sorban a Start gomb, a menetstabilizáló gombja, majd a legvégén a módválasztó. Így már gyújtáson kinyitja a kidörgő szelepeit, hogy reggelente kellemes muzsika, vérbő V8-as rockzenekar kísérje az ébredést.
Valójában mindent tud, amit tudnia kell, de a műanyagok olyanok, mint egy közepesen felszerelt Fiestában. És nem érdekel a kemény ajtókárpit, a hullámosan varrott bőr és a furán csiszolt dekorbetét, mert a Mustang Mach 1 - szigorúan kézi váltóval - a világ egyik legjobban elköltött 22 millió forintja.
Kedvelem az analóg óracsoportokat, de ez a digitális műszeregység tényleg hozzátesz az autóhoz. Klasszikus nézete mellett lehet minden paraméterét variálni, én azonnal beállítottam a lila és rózsaszín kombinációt, a fogyasztási adatok helyett középen kis kiegészítő műszerekkel, melyek hasznosak lehetnek a hétvégi pályanapon. Vágtázik egy kis vadló a kormány gombjai között, ott van alatta a gumifüstölő üzemmód és a rajtelektronika.
Ha csak a katalógust nézem, akkor a stílusos Bullitthoz van közel, de a Mach 1 kormányműve a Shelby GT350-esből érkezik, az első lökhárítóját a jobb aerodinamika miatt dolgozták át, hátul pedig a GT500-as diffúzora van, hogy hatékonyabb legyen a Mustang hűtése és valóban leszorítóerőt termeljen. A motorolajnak és a váltóolajnak is kiegészítő hűtője van, az első rugótornyokat pedig egy irdatlan Mach 1 feliratos gerenda merevíti. A hangsebesség után Mach 1-nek keresztelt Mustang innen Európából nézve a legsportosabb, amit kapni lehet, amerikai szemmel viszont belépő izomautó.
Egészen addig tudtam megérteni az automata Mustang Mach 1-et vásárlókat, amíg ki nem szabadultam vele a kedvenc szerpentinjeimre, mert ott aztán először hangosan szórtam átkot a váltóra, aztán csak lemondóan csóváltam a fejem. Amikor elcsattan az ostor a 460 ló felett, visszavált tisztességgel néhány fokozatot, majd zavarba jön és elkezd felgangolni. Ezt, mármint a döntésképtelen váltogatást egy egyszerű előzésnél is előadja, ahol visszavált hármat, majd rájön, hogy az úgy sok, ezért közben felvált kettőt. Mintha neki is sok volna ez a 10-es skála, amiből választani kell, ezért néha random bepróbálkozik egy számmal, hátha jó napja van a váltóharangban pörgő rulettasztal mellett. Néha ebből kijönnek olyan furcsa kombinációk, mint az ordító motor és szerény megindulás vagy tövig nyomott gázpedál mellett tanácstalan tétovaság. Ez a bizonytalanság nagyon rossz érzés olyankor, amikor hevesen fűzögetném a kanyarokat, amire egyébként fantasztikus volna a Mustang Mach 1.
Majd’ 4,8 méter hosszú és 1851 kiló a Ford Mustang Mach 1, de legalább akkora élvezet vele örömautózni, mint a Mazda MX-5-össel vagy akár az Alpine A110S-szel, csak más az íze. Soha nem volt még annyira isteni autó a Ford Mustang, mint most. Több mint 50 évet kellett rá várni, de én azt mondom, hogy barátaim, ez mocskosul megérte. Minden évtized a merevtengellyel, a Fox bodyval és a ‘90-es évek jellegtelen lágyságával együtt. Annyira vastagon benne van az amerikai nehéz vas érzése, hogy szinte folyik a kezeim között a olaj, csorog a pulled pork hamburger szaftja a szakállamon, habzik a kupak alól a kétliteres kóla. Benne van az önfeledt gépészkedés öröme, hogy a kanyarív szűkítésével egyre határozottabb kezet kíván a kormányzása, ahogy egyre jobban bele kell állni a fékbe, hogy a hatdugattyús Brembo nyergek rendesen megszorongassák az elöl 380 mm-es, hátul 330 milliméteres tárcsákat. Egy percig nem töri magát a Mustang azon, hogy elrejtse a kilókat, inkább ezzel együtt mozog fergetegesen.
Csodálatos karaktere van az 5,0 literes, dupla vezérműtengelyes, változó szelepvezérlésű, szívó V8-asnak, amire 87 milliméter átmérőjű fojtószelep került és egy vödör méretű direktszűrő, ami miatt még egy kicsit intenzívebben tolakszik be a 460 lóerő hangja az utastérbe. 4000 környékén megtörténik a csoda és egy pengeéles, dühös sportmotor lesz belőle, mennyei gázreakcióval, szóval cseppet sem bánom, mert klassz fémes hangon szól, aztán tüdőből üvölt, istentelen robajjal zúz végig a világon.
4,4 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100-ra, de ez már nem az az amerikai autó, ami kizárólag negyedmérföldes egyenest képes maga alá rántani, mert van alatta egy igényesen belőtt futómű (elöl MacPherson, hátul független soklengőkaros). A Ford szerint a Shelbytől származó szilentek és stabilizátorok, valamint a csillapítás is versenypályára hangolt, de nekem ez amolyan lelkesítően feszes, ami jól egyensúlyozik az élhető és a szigorú között. MagneRide lengéscsillapítókkal szerelik a Mach 1-est, mely a kerekenként elhelyezett szenzorok jelei, az útviszonyok és a beállított menetmód alapján szabályozza a fémrészecskékkel kevert lengéscsillapító olajra ható mágneses teret.
Eszelős showt csinál már Sport+ módban is, mert itt már rányitja az aktív szelepet a kipufogóra, ezért rendesen érezni a motor alapjárati dohogását és hallani a váltások utáni tűzijátékot. A menetstabilizáló nem vonul teljesen háttérbe, inkább csak segít játszani a súlyos géppel, mert a Mustang ugyan nem lesz könnyebb és kisebb sem, de remekül kommunikálja, hogy hol vannak a határok. Bőven hagy benne játékot, a hosszú tengelytáv és a súly miatt megengedően viselkedik, rendesen elkeni a fenekét az olajhűtővel szerelt Torsen sperr, amikor a kanyarkijárat előtt rásimítok a gázpedálra.
1964-ben mutatták be az első Ford Mustangot, aminek első darabjait még a nagy premier előtt adták el, többek között egy tanárnőnek, ami jól mutatja, eredendően mennyire nem egy autós találkozó után tömegbe csapódó izomautó ez, hanem egy megfizethető és szexi kupé a második világháborús P-51 Mustang vadászgép után keresztelve. Egyszerre tapintott rá a Ford a széles rétegek számára elérhető árra és a szépérzékre, így a kezdetben tervezett évi 100 ezer darab helyett több mint a négyszeresét adták el, két éven belül pedig legördült a szalagról az egymilliomodik Mustang is.
Hosszan nyújtózkodó cápa orrával és a szépen lejtő tetejével nekem az egyik kedvenc kupém a ‘67-es fastback, aminek formájához visszatértek ezzel az új Mustanggal is. Megvan az agresszív orr, a mélyen ülő, morcosan néző vetítőlencsék a fényszórók burája alatt, a hatszögletű hűtőrács a vágtató szürke lóval, a kör alakú kiegészítőlámpák helyével, de minden vonalában van valami egészen gyönyörű. Ahogy a gépháztető légkilépőitől induló élek körbeölelik a kabint, az a vaskos combizom a hátsó sárvédő felett mindig és a hármas osztású hátsó lámpák, alattuk a négy masszív kidörgővel.
Nagyon kevés autó van, ami beváltja azokat az ábrándokat, amik első pillanásra beugranak róla, de a Mustang Mach 1 pontosan ilyen. Ha az átkozott 10-es automatát kiradírozzuk a képletből. Sőt, még jobb is, hiszen tud kanyarodni. Mit tud, imád, kívánja. A motorja egyszerre rotyogó nyolchengeres és fordulatra éhes V8. Van gyorsabb, praktikusabb és kényelmesebb is, de ennyi pénzért ekkora adag örömöt nem ad semmi más.
460 lóerős a Bullitt Mustang is, de a pályanapok helyett inkább a stílusra mentek rá. Nézd!
