Szebb napokat is látott már a Nissan, az elmúlt pár évben különösebben vágykeltő modellt sem adtak elő, a GT-R is 15 éves. Eközben viszont a Leaf egy időre a világ legnagyobb példányszámban forgalmazott villanyautója lett, ami a jövő szempontjából reménykeltő eredmény, majd’ 600 ezer autóból és közel 10 milliárd levezett kilométerből már bőven lehet levonni tanulságokat. Komoly tét van tehát az asztalon, ami köré három fajsúlyos, részben vagy egészben elektromos újdonságot ültetett a márka.
A bemutatót Madridban, a Jarama versenypályán bonyolították le, ami az erősen SUV-bázisú palettától azért némiképp idegen, de a szervezés szempontjából nyilván könnyebbség. Megnéztük az új full-hibriddel megtolt Juke-ot, és a zsebkendőnyi álcázással még takargatott új X-Trailt; gyakorlatilag a világon elsőkként vezettük az elektromos SUV Ariyát és a márkának pillanatnyilag a villanyautóknál is fontosabb modelljét, az új e-Power hajtású Qashqait. Értelmezhető volument valószínűleg utóbbiból tudnak majd értékesíteni, az Ariya egyelőre megmarad a márka glóriájának.
Juke Hybrid
Személyesen még nem volt szerencsém a Juke-hoz, vezetni most sem lehetett. A kollégák szerint az egyetlen elérhető, 114 lóerős háromhengeressel kimondottan nyomorult, de a forgalmazó elmondásai alapján a célközönségnek ez mindegy, jól fogy. Az új hibridet valószínűleg mindenki üdvözli majd: vezetni is jobb lesz, kevesebbet is fogyaszt és az emissziós kvótán is javít.
A rendszert nem önállóan fejlesztették a japánok, a generátor/indítómotor, az inverter és az 1,2 kWh-s vízhűtéses akkumulátor a Renault-tól származik, de a teljesen új, 94 lóerős, 1,6-os négyhengeres és a 49 lóerős villanymotor saját. Az összteljesítmény 143 lóerő, azaz negyedével erősebb, mint a jelenleg elérhető benzines, míg a fogyasztás szűk egy literrel kevesebb, 5,1 liter - ezek a Nissan által becsült értékek, a homologizáció lehet, hogy más mond majd.
A hibrid Juke minden esetben tisztán elektromos módban fog elindulni, a multimodális váltó első fokozatában, illetve 55 km/h-ig igyekszik is így maradni. A váltóban nincsenek hagyományos szinkrongyűrűk, a fokozatokat a villanymotorok szinkronizálják, a rendszer pedig képes soros, párhuzamos és soros-párhuzamos hibridként is működni. A Nissan szerint városi környezetben az út 80 százalékában a benzinmotor segítsége nélkül közlekedik a Juke, ami 40 százalékos fogyasztáscsökkenést jelent a benzineshez képest.
A Leafből már ismert egypedálos funkció is bekerült az autóba, ezzel is a villanyautózás felé igyekeztek mozdítani a vezetési élményt, kis kellemetlenség a Juke-nál és a Qashqainál is, hogy a gázpedál felengedésére nem áll meg teljesen az autó. Kívülről csak a feliratok, a zárt, kéttónusú felnik és a félig zárt hűtőrács árulkodik a hibridségről, laikusként az apróbb aerodinamikai módosításokat aligha lehet észrevenni. A hűtőrács egyébként az egész modellpalettán jelzés lesz, a benzines Nissanok teljesen nyitott, a hibridek félig zárt, az elektromosak pedig teljesen zárt panelt hordanak az orrukon. A komolyabb hajtás a csomagteret sem hagyja érintetlenül, 68 literrel kisebb, mint a benzines társáé, 354 liter.
Ariya
A legnagyobb durranás nyilván az Ariya volt, de a név hallatán nyalka náci osztagok kezdenek masírozni sok ember képzeletében, semmint hogy elektromos, nemes SUV-k cikázzanak mindenfelé. Szörényi kolléga bátran rá is kérdezett a sajtótájékoztatón, hogy a kellemetlen konnotációk ellenére honnan a név, de a francia Nissan-katonák csak pislogtak, hogy hát ez... hát ezt még soha nem mondta nekik senki.
Pedig a Pajero-féle véletlenek elkerülése végett egész csapatok dolgoznak egy-egy modell nevén, minimum furcsa, hogy egyetlen marketingesnek sem lógott ki egy ennyire érzékeny lóláb. Egyes források szerint eredetileg Airának szánták az autót, de azt valamiért nem sikerült bejegyeztetni, ezért módosítottak végül Ariyára. Mindenesetre ha lefejtjük az eleve blőd fajelméleti marhaságokat a kifejezésről, ritkaszép párhuzam buggyan a felszínre: az árja eredetileg az indiai szubkontinensre áramló hódító nép önmegnevezése volt, akik - feltételezések szerint - az éghajlatváltozás miatt eleve hanyatló Indus-völgyi civilizáció helyébe léptek. Éghajlatváltozás, átvett uralom - ugye, hogy passzol.
A Nissan már jó két éve húzza az Ariya bevezetését, a hivatalos álláspont szerint ennek a pandémia és a csiphiány volt az oka, de jó volna azt hinni, hogy azóta csiszolgatták is róla a sorját. Nem is lenne baj, csúnyán bele tud marni a soktízmilliós élménybe egy gyatra, kehes szoftver, lásd ID.3, Polestar, stb.
A két 12,3 col átmérőjű felületen futó infotainment sebességével nincs gond, a dizájn kicsit koros ugyan, és szebb rajzolatú kijelzőt is találni a piacon, de ha stabilnak bizonyul a rendszer, felőlem maradhat. Egyetlen monolit egység húzódik a műszerfal tetején, közepén a kis törést azért ejtették, hogy ne kelljen akkorát nyújtózni az érintőkijelzőért. Alatta az Ariya legszebb megoldása, felületbe integrált, haptikus gombok világítanak, ilyenből jutott az elektromosan előre-hátra mozgatható középkonzolra is. Szép, kétségtelenül szép, de a kezelését szokni kell, a visszajelzés elsőre kicsit furcsa. Elülső csomagtér sajnos nincs, részben ide került a klímarendszer is, a műszerfalban így felszabaduló helyre egy második, rejtett kesztyűtartó került.
Az üléseket a 181 centis önmagamra állítva is bőven maradt hely hátul, a 2775 mm-es tengelytáv miatt a beltér tágas, a süllyedő tetővonal se bántja a hátul utazók fejét. Tengelytávban egyébként szinte az összes versenytárs (Ioniq 5, Mach-E, Model Y) veri az Ariyát, stílusban ugyanakkor mérföldeket ver rájuk: eltúlzott kijelzők nélkül megnyugtató, finom bent a környezet, még ha az elcsépelt japán vendégszeretetet nem is könnyű megtalálni benne. A Kumiko motívumot minden rácsozat megkapta (kevésbé hangsúlyosan, de a hűtőrács panele is), de az eleganciát erősen csorbítja a műanyag, évszázados hagyományt fröccsönteni valahogy méltatlan.
Kumiko
A kumiko a japán asztalosok egyik csodálatos technikája, ennek lényege, hogy vékony lécekből készítenek rácsozatot, különböző mintákkal - szög vagy ragasztó nélkül, kizárólag fakötésekkel. A kumikót tradicionálisan kézzel készítik, fűrésszel, gyaluval és vésőkkel alakítják ki a nagyon precízen megmunkált hornyokat.
A kumiko paneleket használják térelválasztásra (gyakran shoji papírral bevonva) és dekorációnak is, a kumiko mintáknak pedig komplett szakirodalma van, jelentéssel, természeti utalással - illetve más-más funkcióval, hiszen a kumiko mintája olyan dolgokat is befolyásol, hogy a beszűrődő fény milyen mintát vessen, vagy a kumiko panel hogyan tereli a térben a légmozgásokat.
Ha kedvet kaptál hozzá, így képzeld el az elkészítését.
Technológiában sem hoz forradalmat az Ariya, a kötelező vezetéstámogató rendszereket a ProPilot csomag hordozza, de pl. automatikus sávváltásra nem képes - ezt a koreaiak és a Tesla is tudja; a Nissan szintén csak a megszokott adatokat vetíti a szélvédőre, kiterjesztett valóságot néhány konkuressel ellentétben (Skoda Enyaq) szintén nem tud. A digitális szolgáltatások a mai szintet képviselik, az Apple Carplay vezeték nélküli, de az Android Auto madzagot kíván. Érdekesség, hogy az Amazon asszisztensét, az Alexát is megkapja az autó, így normál, élő nyelven lehet vele kommunikálni - már ha tud az ember külföldiül.
A kisebb, 63 kWh-s akkumulátor elsőkerékhajtással 403 kilométeres hatótávot ad ki, a nagyobb, 87 kWh-s csomag szintén elsőkerekesként nagyjából 500 km-re lesz elegendő. A nyomatékvektoros összkerekes e-4ORCE változatok valamivel rosszabbul teljesítenek majd, a Nissan hozzávetőleg 340, illetve 460 km-re teszi a hatótávokat, de ezek is homologizációra várnak még. A pályán a 63 kWh-s, 214 lóerős változatot próbálhattuk ki, ami kanyarból kifelé, emelkedőn el tudott erőtlenedni az 1900 kilója alatt, de normál közlekedésre így is bőséges. Meg kell jegyezni, hogy a legerősebb, 389 lóerős Performance kivitel is közel 100 lóerővel elmarad a versenytársaktól, ha tehát valakinek prioritás a teljesítmény, és nem elég neki az 5,1 másodperces 0-100, nem a harmóniára építő Ariya lesz az autója.
Normál váltóáramon 10-ről 100 százalékra 3,5 óra alatt lehet feltölteni a kisebbik akkumulátort, a nagyobbhoz 5 óra kell. Itt két dolgot érdemes kiemelni, az egyik, hogy a Magyarországon elterjedtebb 22 kW-os váltóáramú töltő feláras, az alapot a 7,6 kW jelenti; a másik pedig, hogy nem a szokásos 5-80 százalék közti időt adták meg. Érdekes. Az egyenáramú töltés maximum 130 kW-tal történhet, ami messze elmarad a mai 300 kW fölötti csúcsoktól, de a Nissan kiemelte, hogy a konkurensekkel ellentétben a töltési görbe lapos, tehát ezt a teljesítményt szinte végig képes tartani az autó, így akkumérettől függően 35, illetve 40 perces időket produkál az Ariya.
Összességében tehát leginkább minőségben és összeszedettségben próbál versenyezni a Nissan, mert villanyautóságban nem tud vagy nem akar kitűnni. Papíron legalábbis több területen elmarad a csoportelsőktől, de egy racionális árazással így is simán lehet versenyképes. A dologhoz tartozik, hogy az elektromos rendszer gyakorlatilag ugyanaz, mint amit a Renault kínál az új Mégane-ban, sok mozgásterük tehát nem volt.
Qashqai e-POWER
Mivel az Ariyát 40-50 ezer euró környékére várjuk, bőven jut még hely az időszerűbb hajtással szerelt és olcsóbb Qashqainak. Az autó a márkacsoport közös platformjára, a CMF-C egy változatára épül, ami az előző generációnál merevebb karosszériát, 2 centivel hosszabb tengelytávot és alacsonyabb csomagtérpadlót jelent. Az e-POWER hajtásrendszer igazából nem újdonság, a nálunk nem forgalmazott, harmadik generációs Note Japán legnépszerűbb típusa lett 2018-ban, az eladások 70 százalékát az e-POWER adta. Ám mivel az európaiak finnyásak a vezetési élményre, és a Qashqai is bőven nagyobb a Note-nál, hozzánk egy felpumpált változat érkezik: az 1,5 literes turbómotor majdnem kétszer erősebb a japán eredetinél -155 lóerő -, a villanymotor teljesítménye pedig másfélszer nagyobb nála - 187 lóerő -, a nyomatéka 330 Nm.
A Qashqai esetében egy lépéssel tovább vitték az elektromos vonásokat a Juke hibridjénél, a benzinmotor egyáltalán nem áll mechanikus kapcsolatban a kerekekkel, az autót 100 százalékban a villanymotor mozgatja, a motor csak generátorként működik. Hogy miért nem kínálnak plug-int, arra a Nissan fejesei azt válaszolták, hogy a piackutatásaik szerint a tulajoknak nyűg a töltögetés. A benzinmotor nagy terhelés mellett alacsony (8:1), takarékon viszont magas (14:1) kompresszióval dolgozik, az átlagfogyasztás így 5,3 literre jön ki.
Versenypályán persze mit csinál az ember, főleg, ha autós újságíró, hát nyomja - az autó 15 literes átlagot írt a legutóbbi tankolás óta, de ez tényleg csak érdekesség. A gázpedál állásától független bőgésnek nyoma sem volt, lineárisan, a sebességgel arányosan pörög fel a benzinmotor, ez egy hibridnél örvendetes. Hallani, hogy külön dolgoztak rajta a mérnökök, a motor rántásait is ügyesen eldolgozták, közben viszont érezni a vibrációkat, és a motort is hallani, ha odalép a sofőr. Állítom, hogy ez sokaknál plusz pont.
A japán gyártók - a villanyautós fejlesztések mellett - látványosan összezártak a hibrid mögött is, érdekes lesz majd egymásnak ereszteni a három rendszert, a Toyota Synergy Drive-ját, a Honda e:HEV-jét és a Nissan e-POWER-ét. A Nissan hangsúlyozta, hogy elkötelezett a villanyosítás mellett, de szerintük az átmeneti technológiákat (értsd, a hibrideket) sem lehet egyszerűen átugrani. Az mindenesetre beszédes, hogy az Euro 7-es normával már meg se próbálkoznak, 2023-tól nem költenek többet belső égésű motorok fejlesztésére. Hogy kitart-e a most bejelentett hibrid offenzíva lendülete a villanyautók demokratizálódásáig? Kénytelen lesz.
