Nagyobbrészt jó tanuló voltam a Fazekasban, de különösen a magyar ment jól. Szerettem, és keményen tanultam is, jellemzően jeleseket kaptam, alkalmilag dicsérettel. Egy, egyetlen egy alkalom volt, amikor valahogy úgy jött ki a lépés, hogy nem készültem semennyit egy órára, de alig rettegtem, mert nem sokkal korábban feleltem, és szinte kizárt volt statisztikailag, hogy megint én kerüljek sorra. Soha nem fogom elfelejteni a dermedt pánikot, a kétségbeesett hadoválást, a luftballonok köré font üres körmondataim közben az arcomra égő szégyent, ahogy az előző óra szórványos emlékeiből próbáltam összevakarni valami az elégtelennél épp csak jobbat. Hölgyeim és uraim, drága feszengő osztálytársak: ennyit tudtam én, és ennyit tud a Lexus UX 300e is.
A Toyota nem csinált titkot belőle az elmúlt években, hogy gyűlöli az elektromos átállás puszta gondolatát is. A stratégia olyasmi volt, hogy miközben a károsanyag-kibocsátási előírásokat teljesítik a tiszta üzemű hibridekkel, a CO2-kibocsátási normák szigorítását irtózatos lobbizással és odamondogatással fúrják minden kontinensen az USA-tól Európáig, és így sikerülni fog kibekkelni a dolgot addig, amíg végre a sötétzöld lázálmodók keze beleér a villámos bilibe, és ráébred a világ, hogy az üdvözüléshez vezető igaz úton kizárólag hidrogén tüzelőanyag cellás Miari-okkal érdemes végigsuhanni.
Az előzmények ismeretében nem csoda, hogy az első Toyota villanyautó egy négyéves Lexus típus félszívű elvillanyosítása. Az a szinte észrevehetetlenül halk nyüszítés, amit gyorsításkor hallunk, nem is a villanymotorból jön, hanem a vállalat szelleméből, amiért a fogát húzzák.
Az UX kategóriája a kompakt városi crossover, a magas székű normális autó. Ilyet vesz az európai középosztály, és ők kapják a villanyosításra a rengeteg ingyen pénzt, szóval jó célzás volt ide lőni az UX 300e-t. A prémiumság, az emelt has és a vételárba kalkulált állami támogatások hivatottak megteremteni a piaci helyét, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy a létező világunkban ez a hely különösebben nagy volna. De ne szaladjunk előre, először ismerkedjünk meg.
“Dizájn”
Az apukám annyira szereti a Lexusokat, és én annyira őt, hogy az UX külsejéről egyetlen szót sem gépelek most ide. Talán csak annyit, hogy annyira igyekeztem megtalálni a jó szögeit a fotózáskor, hogy a júniusi naplementében élénkvörös artériás vért izzadtam minden pórusomon, és hát így is. Vagy hát így se. Miféle sátáni gonoszság volt azt a rémálomszerű alienpofát még azzal a két irtózatos króm agyarral súlyosbítani?
Kinek volt hiányérzete ennyi iszonyat láttán, hogy kollégák, gyötrelmes, borzalmas, de nem lehetne-e még valami igazán félelmetes rá, hogy jobban tiszteljék? Már aki fel meri venni a szemkontaktust egyáltalán. Jó, azt is elfogadom, hogy nem gyárthat mindenki prémium hódokat alomszám.
Belül
Az ülései fantasztikusan szépek. Elöl nagyon kényelmesek is, és az a finom perforáció, az tényleg olyan, hogy látom magam előtt a papír tolóajtós bőrdíszműves műhelyt, mit műhelyt, szentélyt, ahol az egész életükben erre a munkára tréningező bőrlyukasztó robot-takumik pettyezik, minden jól sikerült perforálás után pár másodpercig tűnődőn szemlélődve megapixeles robotszemükkel, merengve, hogy másfél mikrométerrel jobbra igazítani egyetlen likat a százezerből vajon már wabi-sabi-e.
Hátul is jó volna ülni, ha a sajnálatosan elharapózó nyugati woke “kultúra“ nem zárná ki az olyan tiszteletre méltó hagyományok fennmaradását, mint a lótuszláb néven ismert lábfejrövidítő beavatkozás, ugyanis a magas padló miatt az első ülések alá sajnos nem lehetséges becsúsztatni a cipőorrot, amitől az egyébként elegendő lábtér mégis szűkössé válik.
Ezt a diszkomfortot kompenzálja valamelyest, hogy USB-csati és kétfokozatú ülésfűtés van itt hátul is, utóbbi ráadásul olyan bámulatosan vintázs hangulatú HI-LO feliratos billenőkapcsolóval, hogy igazi vétek volt az első könyöklő tövének legaljára száműzni, ahol méltatlanul könnyen belevész a padlószőnyeg bolyhaiba. A megoldás ergonómiai mestermű; a didergő ember ösztönösen magához akarja ölelni fázó lábait, kétrét hajol, és ekkor szinte akaratlanul is aktiválja libabőrös csüdje mellett a kapcsolót, aminek évtizedes nosztalgikussága a lelket is úgy melengeti, mint fűtőszál a derekat.
Elöl meg, nem is tudom, hogy mondjam. Nagyon szép a bőr, tényleg, mindenhol, és a japán papír (washi) felületet idéző kék műszerfali betét is fantasztikus. Az ajtó sivár oldala kicsit kilóg, de nem is az a baj. Hanem hogy én egyszerűen nem számítottam arra, hogy 2018 ennyire irtózatosan rég volt. Az UX 300e jópofa, ódivatú ismerőssége a legjobb youngtimerekét idézi, hihihi, de aranyos, pont ilyenek voltak az autók tíz éve, amikor még rendesen meg voltak csinálva.
Ez is rendesen van megcsinálva. Szépen járnak a kapcsolók, szellőzőrostélyok, finoman tekeredik a kormány, ráadásul a végállásban nem felütközik, hanem mintha nekisimulna a fogasléc végének. A középső könyöklő egyedi mechanikával mindkét ülés felé felnyitható - ha rá kéne mutatni, hogy dereng elő a prémiumság megfoghatatlan szelleme, hát az ilyenekből.
A műszerfalról hirtelen nem is tudom kiválasztani a kedvenc részletemet. Talán a sofőr előtti műszeregység, ami duplókocka méretű, monokróm pixelekkel mutat fityiszt a mai digitális tacskóknak, akiknek már a Kanagawai Nagy Hullám nyomata se elég retinás? A valódi, becsületes, világító pálcikákból kirakott számokkal operáló hőmérsékletkijelző a klímapulton? Nem, összességében talán a középső monitor lesz az, mely navigáláskor úgy segít tájékozódni a térben, hogy közben időben érezésre örökre 2003-ban vagyunk. Elektromos útvonaltervezésre természetesen teljesen alkalmatlan, a felvetés is sértő, töltőállomások alatt csak benzinkutakat sorol a navigációja.
A Lexus különösen alapos, ha retrózni akar a képernyővel, akkor nem áll meg a felbontás és a grafika múltidézésénél, hanem kézzelfoghatóvá teszi az élményt egy touchpaddel (a szintén fizikailag markolható váltókar mellett) a középkonzolon. Maga kijelző természetesen nem reagál érintésre, az kéne még, hogy rögtön tapogatni kezdjék a gyerekek ész nélkül, mint a tik-tokot. Még a végén ujjlenyomatos lenne a képernyő mellé szerelt igazi, kétmutatós analóg óra. Azt sajnálom, hogy ingája nincs, és egészkor nem kakukkol, ezekkel lehetett volna még (óra)toronymagasabban meredni a konkurens lelketlen villanyautók feje fölé. Ezt nektek, szánalmas mobil porszívók! Motorizált fridzsiderek! Kakukk! Bimm-bamm!
A gombos indítás után káprázó szemmel meredtem a feléledő műszerfal két oldalát vadvirágos rétként elborító tizenkilenc (19) színes kis piktogramra, melyek nagyobbik részének kihunyása után a Star Wars 1979-es őskópiája előtt tisztelgő hipertérugrás-animáció jelzi, hogy az UX 300e üzemkész. Nem hiába kapta a gépkocsi a nevét a felhasználói élményről (User eXperience), én ilyen jól autós képernyő előtt nem szórakoztam a Zsigulimóba épített piros Junoszty óta.
A mulatságos anakronizmusok szerencsére nincsenek mind a műszerfal környékére száműzve. A töltőnyílás fedele alól egy CHAdeMO aljzat néz fel rám bűntudatosan két konnektorszemével, mintha ő szégyellné, hogy nem sikerült az összeurópai szabvány CCS csatlakozót belefejleszteni az UX-ba. Ez egyébként itthon alig jelent tényleges hátrányt töltősűrűségben, és igazából töltési tempóban sem, mert az UX eleve csak szűk 40 kW körül tud enni a gyakorlatban legfeljebb. Nehéz erre mit mondani, a mai közepes képességű, relatíve olcsó villany crossoverek ennek a háromszorosa körül járnak, a jók az ötszöröse fölött.
Ezzel a tempóval nem lesz nagyon hamar tele az 54,3 kWh-s aksi, pedig nem lenne baj, mert merülni elég lenyűgöző tempóban tud. Az UX 21 kWh/100 km-es városi fogyasztása autópályán már inkább 27, szóval teljesen életszerű, hogy bő fél órát kelljen “villámtölteni” 100 km hatótávhoz. Ezekhez a számokhoz egészen a szépiásra sárgult korai oldalakig kell visszalapozni a villanyautózás történelemkönyvében. A 6,6 kW-s maximális AC töltés se hozza a ma normálisnak tekinthető 11 kW-t.
Jól értem, hogy ez egy szörnyű autó?
Az a furcsa, hogy nem. A fenti összes bekezdés ellenére a mindennapi felhasználásban egészen furcsán, váratlanul jó közlekedni az UX-szel. Tök jó dinamikával mozog, a 7,5 másodperces 0-100 igazából mindenkinek mindenre szuper, jól fordul, egyszerűen kellemes menni vele. Természetesen nem sportautó, eleve lehetetlen elsőkerékhajtással sportos villanyautót csinálni, mert a 300 Nm instant nyomaték nagyja a hátrabillenő súlyponttal csak a kipörgésgátló stresszelésére hasznosul, ráadásul padlózva nagyon csattog is a futómű az úthibákon. Ezzel együtt van életkedve, a maga fura módján egész tüzes, és igenis élvezhető.
Idővel azt is megszoktam, hogy a fék iszonyú beharapós, miközben regeneratív fékezése lényegében nincs, még a direkt legerősebb fokozatban is teljesen komolytalan a lassulás, egypedálos vezetésről szó sem lehet. De hülyén ki is lógott volna az általános dacos középszerből. Autópályázni ilyen fogyasztás és ilyen lassú töltés mellett teljesen értelmetlen. A WLTP hatótáv 305 km, ez nagyon komótos nyári városnézésre lehet igaz. A Budapest-Balaton egy irányban tényleg vállalható, ha ez valakinek pont elég.
Én igazán kész voltam lelkileg gyűlölni az UX 300e-t a kőkorszaki megoldásai miatt, de az az igazság, hogy ha csak úgy ingyen adnák, hogy tessék, közlekedj ezzel városban, boldogan eljárkálnék vele. Tízéves használtnak már most titkos tipp. Lényegében rémes katalógusadatokból és avítt elektronikából sikerült az óriási autógyártási rutinnal és prémiumügyi elhivatottsággal egy nagyon kellemesen használható mindennapi tárgyat faragni. Nem is emlékszem az utóbbi évekből olyan autóra, ami ennyire jó lett volna, miközben papíron ilyen vacak.
Csak hát 25 millió forint
Ez az összeg egyetlen dolgot jelöl, hogy ebben az ártartományban érzi a helyét az autók világában a Lexus. Az UX 300e ehhez az árszinthez műszaki színvonalában nem hogy nem méltó, hanem egyenesen vicces, már ha valaki épp nem a saját zsebéből fizette ki. Ennyiért másfélszer ekkora aksis, ötször gyorsabban töltő, sokkal gyorsabb, kényelmesebb, kétmotoros-összkerekes Hyundai Ioniq 5-öt, Kia EV6-ot lehet venni, de ha kell a prémium márkanév, a BMW iX3 is kijön ennyiből. Talán még fontosabb, hogy a Toyota első igazi, nem rosszkedvűen átalakított villany SUV-ja, a bZ4x is, összkerékkel, repedtre extrázva, kétszeres hatótávval. Ebből is készül Lexus változat, az éppen érkező RZ450e , amit megvenni egyelőre még pont nem tudunk, de az UX-et meg nem érdemes. Mindenkinek vannak rossz napjai, csináljunk úgy, mintha ez az egész meg sem történt volna, és nézzünk inkább előre.
