Tető nélkül is ízig-vérig Mercedes

Bemutató: Mercedes-Benz CLE Cabriolet – 2024.

2024.06.09. 16:10

A Mercedes-Benz évekkel ezelőtt kezdett modellpalettájának egyszerűsítésébe. Ennek keretében az E osztály és C osztály kétajtós változatait beledobták egy hatalmas turmixgépbe, majd alaposan összedarálták. A folyamat végén a két modell egyként született újjá, ezzel pedig 2023-ban megszületett a végtelenül szerethető CLE típus.

Ez a szemrevaló nyúlánk kupé olyan jól sikerült, hogy Elvis kollégánk is csak áradozni tudott róla. Szinte minden porcikájából sugárzik mindaz, ami miatt a Mercedeseket szeretjük: letisztult, elegánsan sportos modell, németesen precíz minőségben, kiváló menettulajdonságokkal. Most, 2024-ben végre bemutatkozott a CLE Cabriolet is, melyről a sajtóbemutatón és menetpróbán szerzett első benyomások alapján már érezni: a kupéhoz hasonlóan remekül sikerült.

Bár a CLE a C és E osztály keverékeként született meg, több szempontból is utóbbihoz áll közelebb. Hosszában még a korábbi E osztálynál is nagyobb, miközben a tengelytávja szinte ugyan akkora. Emellett akár sorhatos motorral is kapható, mely a jelenlegi C osztályról nem mondható el. Bár ezeket a tulajdonságokat a kupé változat is magáénak mondhatja, a Cabriolet számos egyedi jellemzővel rendelkezik. A legtöbbnek örülünk, némelyiknek viszont kevésbé.

Az első és legszembetűnőbb elem a piros, fekete és szürke színekben elérhető vászontető, mely több szempontból is különleges. Akár 60 km/h sebesség mellett is 20 másodperc alatt nyitható és csukható, ez a képesség pedig a napsütésben kezdődő, ám borús időben végződő tesztvezetés során is kiemelkedően hasznosnak bizonyult.

Ennél is nagyobb durranás, hogy a tető többrétegű akusztikus anyagból készült, mely kiemelkedő hangszigetelési tulajdonságokkal rendelkezik. A megoldás nagyon meggyőző, ráadásul mindkét irányba működik: amellett, hogy a szélzaj kabrióhoz képest kifejezetten alacsony, az utastérben bömböltetett zenét alig hallani az autón kívül.

A komfort nyitott tetővel is abszolút megfelelő. Erről az Aircap rendszer két terelőeleme gondoskodik, melyek gombnyomásra bújnak elő a szélvédő tetejéből és az ülések mögül. Az első elem tulajdonképpen egy jókora szárny, mely a hátsó szélfogóval együtt segít a levegőt a megfelelő irányba terelni. A megoldásnak hála a menetszél még magasabb sebességnél sem zavaró.

A sajtóbemutatón külön kiemelték, hogy a CLE Cabriolet kompromisszummentes négyévszakos autó, nem csak egy nyári kabrió. Erről többek között a nyakszirtfűtés gondoskodik: ez a megoldás a fejtámlába épített légbefúvókon át biztosít mindig kellemes hőmérsékletet a fej és a nyak számára, akár téli hidegben is.

További Cabriolet-specifikus tulajdonság, hogy a középső kijelző 14 és 40 fokos dőlésszög között gombnyomásra billenthető. Ez a funkció főleg akkor jöhet jól, ha az erősen tűző nap zavaróan megcsillan a kijelzőn, vagy olvashatatlanná teszi a képernyő tartalmát. A túlzottan erős napsugárzás ellen máshogyan is védekezik az autó: a kárpit fényvisszaverő tulajdonságokkal rendelkezik, így az utastér tűző napon akár 12 fokkal hűvösebb marad.

Az újdonságok sora azonban még mindig nem ért véget. A CLE Cabriolet az Avantgard és AMG-line felszereltég mellett is 15 milliméteres ültetést kapott a sportosabb megjelenés kedvéért. Opcionálisan akár Dynamic Body Control felfüggesztés is rendelhető, amely automatikusan az aktuális körülményekhez igazítja a csillapítás keménységét.

A csillapítás megfelelő, az úthibákat szépen kisimítja az autó, miközben remek az úttartás, a karosszéria pedig betonstabil marad. Persze közúton, pláne nagy forgalomban nem tudtuk feszegetni a határokat, de amit tapasztaltunk, abszolút biztató.

Hiába a rengeteg kabrió-specifikus extra, egy nyitott tetejű modell bizony kompromisszumokkal jár. Mivel a vászontető mechanikája sok helyet elvesz a csomagtartóból, alulra már nem fért el egy nagyobb akkumulátor. Plug-in hibrid változat így nem lesz az új modellből. A kupé kivitel hátsókerék-kormányzása is kimarad – legalábbis ami a "normál" változatokat illeti. A később érkező AMG modellbe ugyanis valahogy belepaszírozzák a mérnökök. Az elektromosan csukódó csomagtartó szintén hiányzik.

Az infotainment rendszeren az MBUX legújabb generációja fut, több különleges újítással. A rendszerre már harmadik féltől származó alkalmazások is telepíthetők, mint a TikTok, Angry Birds vagy a Vivaldi nevű webböngésző. A rendszer legnagyobb dobása azonban a rutinrendszer. Ennek lényege, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén automatizálhatunk egyes mindennapi folyamatokat, azaz rutinokat. Beállíthatjuk például, hogy ha az utastér hőmérséklete lecsökken, bekapcsoljon az ülésfűtés, vagy hogy kedvenc gyorséttermünk drive-throughjához közeledve magától leereszkedjen a bal első ablak. Az új tulajdonosoknak már csak azt kell kitalálni, mit fognak kezdeni azzal a temérdek idővel és energiával, amit megspórolnak ezzel a funkcióval.

A motorkínálat nagyrészt megegyezik a kupéváltozatéval, de ahogy említettem, a plug-in hibrid változatok hiányoznak a listáról. A CLE 200 és 300 más hangolással ugyan, de ugyanazt a 2 literes négyhengerest rejti a motorháztető alatt, mely már a kupé változatban is gyengepontnak számított. Nagy gond persze nincs vele, de a motor kellemetlen karaktere nem illik egy ehhez hasonló sportos, kétajtós modellhez.

Szerencsére nincs minden veszve: a CLE 450 kivitel már egy tisztességes 3 literes hathengeressel érkezik. Ennek közel 400 lóerős teljesíténye játszi könnyedséggel mozgatja a több mint két tonnás tömeget, alacsony fordulaton ráadásul szinte teljesen néma. Persze ha kicsit jobban odalépünk neki, megérkezik a hangja is, és bármilyen legális sebességnél – vagy afölött – remekül húz. A 220d kivitel kétliteres sornégyes dízelét sajnos nem tudtuk kipróbálni. Természetesen minden motor munkáját egy 23 lóerős lágyhibrid rendszer segíti.

A CLE Cabriolet-ról kifejezetten kellemesek az első benyomásaink. Megörökölte a remekül sikerült kupé változat szinte összes áldásos tulajdonságát, a vászontető pedig még inkább fokozza az élményt. A plusz mókának persze megkérik az árát: míg a kupé alapára 20,9 millió forint, a kabrió már 24,3 millió forintról indul az alap négyhengeressel. Bár ezzel a motorral sincs komoly baj, élmény szempontjából a CLE 450 és a háromliteres sorhatosa a jobb döntés, ezért azonban már 31 millió forintot kérnek el. Ha valakinek ez is belefér a keretbe, mindenképp megéri!