Teszt: Hyundai Santa Fe 1.6 T-GDi plug-in hybrid – 2024.

Nagyon valamilyen

Döbbenetes, hogy mennyire megvadultak a Hyundai-nál az utóbbi években. A dizájnereket és a menedzsmentet valószínűleg valamilyen, a szépérzékre és a bátorságra egyaránt hatást gyakorló, kísérleti szerrel táplálják. Olyan merész, koncepcióautókra emlékeztető fazonú modellek érnek el a szériagyártásig, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt.

Ott van például a felduzzasztott, szögletes kompakt, az Ioniq 5, a furcsa banánra hasonlító Ioniq 6, vagy épp a meredek N Vision 74. De szemléletes példa a Staria is, ami egy sima kisbusz, és mégis úgy néz ki, mintha egy sci-fi kelléke lenne. Csupa fergeteges, olykor megosztó, de mindenképp emlékezetes dizájn. Tavaly ebbe a kollektívába illesztették bele a Santa Fét is.

Már a gyári fotókon, távolról is imádtam a Santa Fe formáját, de nem voltam rá felkészülve, hogy élőben mennyivel hatásosabb. Ott álltam a drabális tömb mellett és percekig csak néztem elhűlve, a kisugárzása hihetetlen. Férfias, pompás arányú toronyház ez, ami a karakán kiállása és a mérete ellenére se akarja elnyomni a nézelődőt.

A kasznit mintha téglából építették volna, amiből aztán precíz szobrászok autóra hasonlító tárgyat faragtak. Mindent élek és tiszta, egyértelmű vonalak határolnak, az ívek mehettek vissza a balettbe ugrálni. Olyan, mint amikor gyerekként anyám helyett én hámoztam meg a krumplit és kissé geometrikusabb lett az elvártnál. A burgonyával ellentétben ez itt dicséret: az egyszerű, világos forma üdítő, kellemesen megnyugtató a szememnek.

Bent komor

A dizájnerek ellőtték az összes puskaport a kaszninál: a belső inkább visszafogottan ízléses, mint kimondottan érdekes. Belül is az egyenesek és az egyértelmű, egyszerű formák dominálnak. A megközelítésről a Mazda CX-60 jutott eszembe: érezték a Hyundai-nál is, hogy nem kell ezt túltolni, kevesen szeretik gagyi, villogó játékteremben érezni magukat utazás közben.

Meglepő körülmény, hogy bár ebben a teljesen fekete színben én is látom, hogy a beltér komor, mégse éreztem ridegnek. Az anyagok és a formák miatt otthonosnak érződött, bár az biztos, hogy némi színnel sokkal jobban működött volna az összkép. Az otthonossághoz tevőlegesen hozzájárult, hogy a Santa Fe belül hatalmas, így a színválasztás ellenére se tűnt nyomasztónak a belső.

Az anyaghasználat és az összeszerelési minőség egyébként nagyszerű: sehol nem hagytak igénytelen anyagokat és nem fogott el a hányinger a kéretlen zörejektől sem. Különösen tetszett az oszlopok puha, mű-Alcantara borítása. A belső tehát masszív, a minősége pont olyan, amilyet az autó külseje sugall. További piros pontokat ítélek meg a fizikai gombokért, és kissé ráncolom a szemöldökömet néhány érintősért.

A nagytestű, pufi első ülésekről a régi, nagy francia autók ugrottak be – mínusz puha tömés –, a Santa Fében is bárki nagyot terpeszkedhet. A második sorban is gigantikus a tér: magasabb felnőttek alsó végtagjai és feje is magabiztosan elfér, talán még cilinderben is. Utóbbiban segít a divatos, lefelé lejtő tetővonal hiánya és az autó tetemes, 1,72 méteres magassága.

Ebben a Santa Fében akadt harmadik üléssor is, de azt már csak kisebb embereknek ajánlanám jó szívvel: 184 centi magas vagyok és technikailag be tudtam hajtogatni magam, de a kényelmes az nem ilyen. A csomagtér két üléssorral 621 literes, ami a második sort lehajtva 1942 literesre növelhető. Jó hír, hogy három üléssorral is marad némi csomagtér, ahova elfér néhány apróság.

Leheletfinoman, étlen-szomjan

Több olyan autóval is mentem már, amik rohadt jól néztek ki, miközben borzasztóan rossz volt őket vezetni. A Santa Fével szerencsére nem ez a helyzet, pontosan azt tudta, amit elvártam tőle. A 2,1 tonnás test hosszan rugózva, kényelmes hajóként ringatózott az úton, egykedvűen vasalta az úthibákat. A komfortos hangolás ellenére a futómű minden helyzetben magabiztosan tartotta a hatalmas testet. Sportosságról és éles vezethetőségről szó sincs, a Santa Fe a kényelemről szól, amit légrugók hiányában csak a legádázabb egyenetlenségek zavarnak meg.

Féltem az egyhatos, turbós benzinestől. Az agyam még mindig nem tudja elfogadni, hogy ennyire pici motor mozgat 2,1 tonnát. A Santa Fe minden változata ugyanazt a 160 lóerős benzinest kapja, minden verzióba hibrid rendszerrel kiegészítve. Nálam a tölthető kivitel járt, aminek 253 lóerő a rendszerteljesítménye, a csúcsnyomatéka pedig 367 Nm. Nem tépte fel az aszfaltot – a 9,3 másodperces nulla-száz alapján nem is vártam ilyesmit –, de korrekt svunggal megindult, ha kellett.

A tölthető hibrideknél gyakran kilóg a lóláb: ezek papíron nagyszerűnek tűnnek, de gyakran darabosak, hülyén programozottak és kellemetlenek napi használat közben. Őszintén meglepett, de Santa Fére ilyesminek a halvány árnyéka se vetült. A rendszer lehetetlenül finoman működött: a motor szinte észrevétlenül indult és állt le, az elektronika nem forgatta eszetlenül, miközben a hatsebességes automata úgy kapcsolgatott, mintha ott se lett volna. Az elektromos rendszer szépen támogatta a benzinest a háttérből.

Ügyes mérnökök csiszolták hihetetlenül finomra ezt a rendszert, le a kalappal előttük. A nagy nyugalmon olykor azért átsejlett a négyhengeres motor zaja, de nem tűnt idegesnek, néha simán csak tudatta, hogy ott van. Ezúttal sajnos nem állt módomban letesztelni a 13,8 kWh-s akkumulátorral elérhető tisztán elektromos hatótávot, amit amúgy 55 kilométeresnek mondanak. Szinte végig lemerült akkuval közlekedtem, így jött ki a 6,8 literes átlagfogyasztás, ráadásul főleg városban. Ritkán írhatok le ilyen örömhírt, de ez a gyári, 7,5 literes kombinált értéket is jócskán alulmúlta. Egy ekkora autótól ez igen derék teljesítmény.

Többiek

A Santa Fe méretes tárgy: 4,83 méter hosszú, a tengelytávja pedig 2,82 méteres. Nagyjából ebben a kategóriában focizik a Hyundai tesója, a Kia Sorento, a Skoda Kodiaq és a Mazda CX-60 is. A Santa Fe friss modell, magasan kezd az ára: az elsőkerekes, 215 lóerős sima – nem tölthető – hibrid alapára 22,6 millió. A tesztautó hétüléses, összkerekes, 253 lóerős tölthető hibrid volt, amiért minimum 25,3 milliót kell kicsengetni. Sok extrát mondjuk már nem lehet bele pakolni, hiszen a konkrét, nálam lévő autó ára is megállt 25,8 milliónál.

A legolcsóbb 225 lóerős, tölthető hibrid Skoda Kodiaq ára 19,9 milliónál kezd, da nem árt figyelembe venni, hogy ennyiért még nem jár hét ülés, illetve a Skoda egy rövidebb, 4,76 méteres autó. A 4,74 méteres, de a Hyundai-nál lényegesen szűkebb Mazda CX-60 tölthető hibrid változatának ára 21,1 milliónál indul. A méretben szinte tökéletesen ugyanekkora, 4,82 méteres tesóért, vagyis a Kia Sorentóért ugyanezzel a plug-in hibrid hajtáslánccal minimum 21,4 milliót kell fizetni. A fentiek fényében a Santa Fe ára borsosnak tűnhet, de ezt árnyalja, hogy a Hyundai-ból jelenleg nincs gyengén felszerelt változat, jelenleg minden modellben szinte minden elérhető extra alapáron benne van. Ebből az következik, hogy mire konkurenciába is beleikszelünk mindent, az ára is hasonló lesz.

Tehát

Rég járt nálam olyan hobbiterepjáró, amit annyira mélyen, zsigerből kedveltem, mint ezt a Hyundai-t. Rajongok a merész, téglából metszett szoborra emlékeztető dizájnjáért, szeretem a marcona, de mégse nyomasztó kisugárzását. Eközben autóként is remek: kényelmes, tágas, a hibrid rendszere kiemelkedően nagyszerű. Akadnak apróbb hibák, de semmi komoly, mérhetetlenül szimpatikus a Santa Fe, na. Kellemes meglepetés, hogy ugyanazzal tudom zárni ezt a cikket, mint amivel a Mazda CX-60 tesztet: ha minden gyártó annyira merész lenne, mint a Mazda Hyundai, egy sokkal színesebb és érdekesebb jövő várna az autóiparra.