Ami belefér egy BMW áráig
A második helyen: Avensis 2.2 D-CAT Executive
Bár az Avensis teljesítménye a legnagyobb, nem volt gyakorlati előnye belőle, noha toronymagasan az övé a legnagyobb nyomaték is: 400 Nm. Mégis, valahogy kicsit petyhüdtebben vette a gázt, mint a másik kettő.
Tény, hogy a tisztaságnak ára van, és ez megmutatkozott a fogyasztáson is: hasonló körülmények között (város+előváros+autópálya) az Avensis inkább a 8 litert verte alulról, míg a Mazda és a Honda a 7 litert vette célba. A kevesebb nitrogén-oxidot és kormot a vezető nem érzi, legfeljebb azt látja, hogy néha városi forgalomban az alapjárat felugrik 1200-ra. Ilyenkor az történik, hogy egy ötödik befecskendezőfúvóka a kipufogóleömlőbe további gázolajat nyom, felszabadítva az első katalizátorban tárolt nitrogén-oxidokat, ahol az nitrogénné és oxigénné bomlik, majd a következő dobban kikormolja a részecskeszűrőt.
Ez persze nem azt jelenti, hogy rosszul megy az Avensis, de az alapján, hogy papíron minden szempontból a legjobb, meglepett, hogy csak egy ponton verte a Hondát: 1000 és 1300 között is volt valamennyi ereje, igaz, a Toyota is visszakapcsolásra figyelmeztetett közben. És persze 2200-nál szigorúan felkapcsolásra. Viszont ettől függetlenül nagyot tol, ha gyorsítani kell az autópálya belső sávjában – de nem nagyobbat, mint a másik kettő.
Ellenben a Toyota minden szempontból a legkomfortosabb autó a háromból. A motorja finoman jár, nagyon csendes, a kuplung, a váltó mozgása annyira csillapított és könnyű, mintha az egész motorteret színültig töltötték volna olajjal. És az övé a legkényelmesebb rugózás is, ezért aztán hamar úrrá lesz az emberen a „nem sietek sehová” életérzés, lemegy a vérnyomás, csökken a pulzus. A futómű azonban nem sportos, bár egy kicsit izgága a kormány a középállás környékén, viszont a magas Avensis billeg leginkább kanyarban, és az orra valahogy jobban törekszik lefelé az ívről. Szóval autópályán jó, mert nem fárasztóan zabálja a kilométereket, de kanyargós utakon a Honda és a Mazda közelébe sem érhet.
Hogy mitől nagy az Avensis? Hát attól, hogy magasabb a másik kettőnél. Amikor nálunk voltak, esett a hó, és egyedül az Avensis tetejéről nem tudtam leseperni a havat a kis kefémmel, mert nem értem el a közepét. Maradt is egy hótaréj rajta, úgy nézett ki, mint egy ősz punk. Az ülései is magasabban vannak, mint az azonos tengelytávú Hondában, ezért lehet lényegesen nagyobb a hátsó tér; tényleg kár, hogy ebben a legrövidebb az ülőlap. Mivel az oldalablakok sem dőlnek befelé, nem érezzük széltében sem szűknek, pedig ez a legkeskenyebb a háromból. Az Avensist tisztelhetjük a csendjéért vagy a rugózásért, ugyanakkor ebben is ugyanazok az egyengombok vannak, mint egy Yarisban vagy egy Land Cruiserben, és ez nem feltétlenül harmonizál a bambuszfaszén mintázatú, finomkodó középkonzollal. Vagy talán pont az tette naggyá a Toyotát, hogy tudják: jó mélyre kell szerelni az ilyen gombokat, úgy bokamagasságba.
És bár a Toyotáé a legnagyobb csomagtartó, egyben övé a legkisebb fedél, megeshet, hogy a nagyobb dolgokat egyszerűbb berakni az utastér irányából, a lehajtott támlák mögötti nyíláson. Azt is el kell ismerni, hogy az Avensisben a legkevésbé zavaró az első tetőoszlop, mert nem is túl vastag, távolabb is van, és van egy kis kiegészítő ablakocskája is.
Nagyjából ennek a használhatóságnak, csendnek és komfortnak köszönheti az Avensis a második helyét, bár egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy takarékosabb lenne a 150 lóerős változata, feltéve, hogy az ember félreteszi a környezet iránti felelősségét. De ez nálunk csak keveseknek okoz gondot.
És a győztes: Mazda6 CD163 TE Plus
A Mazda győzelmét könnyű megindokolni: nagyon jól megy, és jó vezetni, jobb, mint a Hondát. Viszont közben csendes, tágas, hátul is van hely, és a csomagtartója akkora, mint az Avensisé. Jó, jó, kisebb egy literrel. De az 520 vagy az 519 nem 460, mint az Accordé.
Amikor a szerkesztőségből többen végigültük a három autót, mindenki a Mazdát találta a legjobbnak. Az ülései fantasztikusan jók, talán egy picit keskenyebbek a Hondáéinál, de ez csak az egészen dagadtakat zavarná, és nem olyan szivacsos, jobban tart, mint az Avensisé. Hátul pedig egyértelműen itt a legkényelmesebb a pad kialakítása.
Amikor hidegen beindítjuk, nagy gázra felemeli a hangját, de ez a trrrrrááám-hang pillanatokon belül elmúlik, és közel az Avensis szintjére csendesedik. A Mazda az egyetlen ugyanis, amelyikben benne van a gázolajos motormelegítő, ami ugyan nem programozható, de például álló motor mellett használható fűtésre, ha benne ülünk és ráadjuk a gyújtást. Hidegindítás után pedig úgy kergeti fel a vízhőfokot, hogy csak na, lényegében ez a berendezés szinte teljesen kompenzálja a Hondával szemben a magasabb árat.
A motor melegen úgy veszi a gázt, mint egy benzines sportmotor, ha pedig lent terheljük, ezres fordulatról is elhúz, nem villog semmi, hogy „gangoljál má’ vissza”. Csak megy. A váltó nem olyan selymes, mint a Hondáé, de ez csak itt feltűnő, amúgy egy rossz szavunk sem lenne. Persze ez is hatfokozatú.
Nekem úgy tűnt, hogy a rugózása nem zötyögött annyira, mint az eddigi 6-osoké, pedig arra számítottam. Ellenben ez is hihetetlen semlegesen kanyarodik gyorsan, a kormányzása nem lityi-lötyi, kellemesen férfias. Igaz, sajna a kuplung is az, ami dugókban nem feltétlenül előny.
Persze a Mazda sem tökéletes, de ezek a hibák inkább a vicces kategóriába sorolhatók, leszámítva az elátkozott tolatóradart. Így kicsit piaci a kék neonszínben világító Mazda6 küszöbfelirat, a kék-piros színben pulzáló rádiófények. Az is furcsa, hogy a kéziféket az utas oldalára szerelték, de megnéztem: ez Japánban sincs másképp, az Atenza néven árult 6-osban a kardánbox bal oldalán van a kar. Biztos tudják, miért. Ez legalább nem olyan dolog, mint a Renault-k kontinentális ablaktörlője Angliában . És még egy: a Mazdában a vastag első tetőoszlop és a gigantikus külső tükör erősen rontja a kilátást, legalábbis nekem. A már vázolt testmagasságommal, ha alacsonyra állítom az ülést, a balkanyarokat egyszerűen nem látom. De üsse kavics, bátraké a szerencse, annyira jó vezetni a Mazda6-ost, hogy vakon is ez kellene.