Fiat Tipo Integrale?
Használtteszt: Alfa Romeo 155 Q4
Életemben most vezettem először Alfa Romeót. Harminc perccel később arcul csapott a pénzköteg szele, amiért épp eladták.
Alfa 155 Q4, Alfa 155 Q4, Alfa 155 Q4... Ezt mantráztam magamban odafelé menet. Izgultam, mint mindennap, amikor új élmények elé nézek. Csupa jót olvastam az autóról korábban, egy ideig az ifjonti hévvel írt bevásárlólistámon fenn volt a 75 V6 America mellett. Aztán elkezdtem öregedni.
Szóval az Alfa 155 az egy Fiat Tipo. Ugyan saját, felfelé emelkedő övvonalú, ék alakú kasztnival, de az alap a Tipóból jön. Sajnos a hely is onnan való, elég szűkös. A Q4 – a név második része – pedig egy Lancia Delta Integrale, kicsit alkalmassá téve a mindennapi közlekedésre. Értsd: visszavett teljesítménnyel. Fiat Tipo Integrale? Tipograle? Lancia Romeo? Igen, mind egyben. Beülve először az tűnik fel, hogy az ülés nekem kényelmes. Tehát másnak bizonyosan kényelmetlen lehet. Szinte a padlón van, és tekintélyes méretű púppal kell rendelkezni hozzá, hogy a hát felvegye az alakját. Az előrehúzható lábtartót minden autóban imádom, itt is. A kormány teteje az orrom előtt. Állítható. A kuplungot nem tudom benyomni elsőre. Kemény is, de a fő baj, hogy nem fér oda a 45-ös lábam a fék és a lábtartó közé. Valahogy mégis sikerült megtalálni, hogyan nyomhatom be. Gáz! A gondosan előmelegített autóban prüszköl a lefújószelep, ordít a kipufogó, viszonylag hamar – két váltás után – elérünk abba a régióba, ahol azonnal elveszik a jogosítványt, ha a nyílt utcán csináljuk mindezt. Az első három fokozat, a turbó és a gyári lefújószelep hangja több, mint meggyőző.
Kábé háromezer és háromezer-ötszáz között érkezik meg a teljes turbónyomás, de nincs hátbavágás, csak folyamatos gyorsulás. Szépen, finoman, alattomosan visz bele a minősíthetetlen gyorshajtásba. Könnyű Katát táncba vinni. Elsokallni viszont elég nehéz vele. Az összkerékhajtása remek, és a Főtaxinál megszokott citromsárga billegős Tipóhoz képest olyan futómű van alatta, hogy lehet benne valamilyen gravitációs lengőkar, esetleg útmágnes szilent, ami az útra ragasztja. Lehet, hogy a gumik vannak bekenve ragasztóval? A váltó olyan, mint egy francia-olasz filmben a szerelmes jelenet, kicsit szirupos, kicsit ragacsos, de élvezhető. A futómű igényes: elöl MacPherson, hátul hosszlengőkaros. Épp csak annyira billegős, hogy le lehessen ültetni, ha valaki nagyon hülye, de igazából így a jó, ahogy van.
Az Alfa 155 az Alfa szerint a 75-ös utódja. Aha, ahogyan a Citroën CX-é az XM, meg a Ford Scorpióé a Mondeo. A kor szelleme körültáncolta és az addigi elődökben (Alfetta, Giulietta, 75) alkalmazott hátsókerék-hajtás helyett itt az elsőket hajtották alapból. A 155-ös Alfa létezett 1.8-as benzines, 2 és 2,5 literes VM dízelmotorral, valamint kétféle, kétliteres négyhengeres benzinessel 8 (láncos vezérlésű) és 16 (szíjas vezérlésű) szeleppel. Ezek a benzinesek mind a két gyújtógyertyás TS motorok, kivéve a miénket, ebben ugyanis a Lancia által fejlesztett kétliteres, tizenhat szelepes, turbós motor van 188 lóerővel hatezres fordulaton és 297 newtonméterrel kétezer-ötszáznál. Egy kicsit gyengítettek rajta az Integraléhoz képest, épp csak annyit, hogy ne kelljen harmincezrenként generálozni. Ez a motor még így 150 ezer környékén is jó egészségnek örvend, az Isten éltesse legalább ennyi ideig!
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.