Teszt: Alfa Romeo 159 1750 TBi

Ha egy szóban kéne összefoglalni, milyen érzés volt a 159 TBi kormánya mögött megtámadni a Bécs környéki hegyek szerpentinjeit, azt mondanám: szuper. Végre olyan az Alfa limuzinja, amilyennek mindig is lennie kellett volna. Üres tömege még mindig 1430 kg, ami nem kevés, de a turbómotor fölényes nyomatéka, közvetlen gázreakciói, mindig lelkes, ugrásra kész karaktere már képes feledtetni a felesleges pluszkilókat.

Tényleg a pincéből megindul, ha azután taposunk a gázra, hogy a fordulatszámmérő mutatója elhagyta az 1000-es osztást, akkor magabiztos, késlekedés nélküli és határozott gyorsításra számíthatunk. 2000 körül megérkezik a hátba verés is, és bár a 159 TBi gyorsulása soha nem lesz lélegzetelállító, egy elismerő ejha előcsalogatására mindig képes. 5000-ig szűnni sem akar a lelkesedés, fölötte azonban mintha kifogyna a szuszból az apró turbó. 6000 fölé teljesen felesleges pörgetni, ott már inkább elgyengül, mint tovább erősödik.

Az új motornak elsősorban nem az ereje a lenyűgöző. Sokkal inkább a közvetlensége, azonnali reakciói, tényleg bámulatosan lelkes karaktere. Ilyennek képzeltük el a modern és erős Alfa benzinmotort, és most végre meg is kaptuk. TBi 159-esből egy JTS-be visszaülni maga lehet a modernkori inkvizíció, ez az új motor tényleg annyira jó, annyira fölényesen, erőlködésmentesen erős.

Ráadásul ennek az erőnek hála a motor körüli autó is kivirult, összeért: az egész egy igazán szerethető csomaggá alakult. A 159-es közvetlen és pontos kormányzásával, feszes, stabil, rugózni és kanyarodni egyszerre képes futóművével, pontos, bár kicsit hosszú úton kapcsolható váltójával és harapós, hatékony fékjeivel eddig sem volt gond, de ahhoz, hogy ezeket igazán kiélvezhessük, hiányzott az erő. Már nem.

A 320 Nm nagyjából minden helyzetre bőségesen elegendő, de még nem annyira sok, hogy túl nagy gondokat okozzon az elsőkerekes hajtásláncnak. Persze érezhetők hajtási befolyások a kormányon, és lassan vett kanyarokban ész nélkül lepadlózva bizony kipörgeti az ívbelső kerekeit, de ezek a hibák csak valódi sportolás közben tűnnek fel. Az Alfa ezzel a motorral vezetési élmény szempontjából odaért a kategória legjobbjai közé, ennél már csak hátsókerék-hajtással lehetne jobb.

De a sok ömlengés mellett meg kell említeni a TBi motor hibáit is. Hétköznapi felhasználókat a fogyasztásával lehet elrettenteni: nekünk, a tesztútvonal sportosan teljesített, szerpentines része után 17,7-et mutatott a fedélzeti számítógép, amit aztán egy rövidebb, de nagyon visszafogott tempójú autópályázással 14 liter körülire sikerült leszorítani. Érzésem szerint mindennapos használatban, a vezető lelkesedésének függvényében 10 és 15 liter között bármi elképzelhető. Egy hasonló teljesítményű V6-os benzinesnél valószínűleg annyiban takarékosabb, hogy ha nem nyomjuk neki, akkor viszonylag kevéssel is beéri. De a 8,1 literes katalógusadat egy rossz és elkésett áprilisi tréfa csupán.

Viszont az iszákosságnál sokkal jobban fáj, hogy a mérnökök elfelejtettek hangot tervezni a motorhoz. Az Alfa sportos benzinmotorjainak hangulatához mindig is szorosan kapcsolódott a jellegzetes, férfias motorhang: régi két vezértengelyesek üvöltő hörgése, a bokszerek mély gurgulázása, a twin spark motorok érces csatakiáltása és a V6-osok hátborzongatóan izgalmas éneke. Ehhez képes a TBi csak morog. Távolról, alig hallhatóan morog, sem a kipufogó, sem a turbó, sem maga a motor nem ad ki magából fülcsiklandozóan kellemes hangokat. Sőt, szinte egyáltalán nem adnak ki hangokat. Értem én, hogy ez egy középkategóriájú, polgári limuzin, viszont azon belül meg egy Alfa. Talán egy sportosabb kipufogó és egy diszkrét lefújószelep segítene rajta, bár igazából nem az a baj, hogy nincs hangja, inkább az, hogy nem szól szépen az a kevés, ami van.

Ezenkívül csak egy gond van vele, bár ez már tényleg apróság. Indulásnál, alapjárat közelében gyengécske a motor, ezért ha nem figyel az ember, eleinte könnyen lefullad vele. Szerencsére ez hiba a gázpedál lelkesebb használatával könnyen kiküszöbölhető.

Egyébként meg az Alfa 159 maradt, ami volt. Nem túl tágas, de gyönyörű, igényes és jól felszerelt autó, ami annyira karakteres, annyi benne a szeretni való, szemkápráztató részlet, amennyit egy átlagos német vagy japán gyártó nyolcgenerációnyi középkategóriás kocsiba sem tud beépíteni. Ráadásul, mióta a BMW-től érkezett Karl-Heinz Kalbfell gatyába rázta a gyártást, a minőségi és megbízhatósági gondok is az elviselhetőség szintjére csökkentek, a 159-es már közel sem annyira problémás autó, mint a 156 volt. Az új motorral pedig kellően sportos, és ha az ára is jó lesz − amire minden esély megvan, bár pontos információkat nem adott az importőr −, akkor bizony számomra előlép a középkategória legkívánatosabb autójává. Üdvözöljük kellő tisztelettel az Alfa vallásúak új szent tehenét.