Az esztétikai teszteken kacagva átrobogott a GT, de mi a helyzet a Gran Turismósággal? A GTV ordas állat, a GT inkább elegáns, a Veloce elhagyása a Gran Turismo végéről ráadásul azt sejteti, hogy kényelmeskedőbb is. Vezetni sajnos csak a 2.0 JTS-t tudtuk, de mulatságnak az se volt rossz. A 165 lóerős közvetlen befecskendezéses benzinmotort hál' istennek nem a szegénykeverékes fuldoklásra hangolták, hanem a kedvező gumikopás-benzinfogyasztás arányra, így szépen húz középtájt, magas fordulaton kifejezetten erős, és szépen is szól.
A GT-hez lesz még egy 1,8-as Twin Spark alapmotor 140 lóerővel, egy 1,9-es Multijet dízel, direkt a GT kedvéért 150 lóerővel 140 helyett, kicsit több nyomatékkal, mint a 3,2-es, 240 lovas V6-os csúcsmotoré a maga 300Nm-ével. Ez utóbbit ismerjük az új Spiderből, és a róla szóló mondatok még mindig egy hosszú sóhajjal kezdődnek, ezért erősen ajánlott. Mellékesen hallottam egyet a bemutatón elhajtani a sajtósátor előtt, és olyan ocsmány, fojtogató irigység kerített hatalmába, hogy legszívesebben a fülembe tömtem volna az osztrigát.
A GT futóműve a 156-osból jön, kicsit megkutyulva. Ugyanaz a kettős keresztlengőkaros első és MacPherson hátsó felfüggesztés, de játszottak a bekötési pontokkal és a hangolással is. Jobb is lett. A GT szépen fordul, és meglepően kevéssé akar orral előre kiesni a kanyarból. Rendes tempós tesztre nem nagyon volt lehetőség, ugyanis mire kiértünk Monte Carlóból, mindig pont vissza kellett fordulni. De egy kis külvárosi hegyi szerpentines szaladgálás után tiszta lelkiismerettel vállalható, hogy a GT a legjobb futóművű mindennapi Alfa.
Ura a testének, nem nagyon dülöngél, nagyon tapad, mégsem túl kemény, nem veri és rázza a kasztnit, mint egy hajszolt GTV. Nyugodtan vállalható ingázóautónak. Ha jól ráterhelődik valamelyik oldalára kanyar, fék vagy gyorsítás miatt, és ilyenkor találunk gödröt vagy huplit vele, akkor felüt, de azt is egész jól elnyeli, sokkal jobb, mint korábban.
Minden vérmessége dacára sem sportautó, de a hangolásból érződik, hogy így is akarták. Kényelmes, kellemesen és határozottan sportos, pont jó. A váltó Alfa-viszonylatban kiváló, súlya van, rendesen elkülönülő fokozatokba lehet betolni, ahogy kell. Gyors váltásoknál kicsit kelletlenebb, de legalább lehet gyorsakat váltani. És lehet nagyokat fékezni is a jófajta fékekkel. A 3,2-esnek ráadásul gyönyörű piros Alfa Romeo feliratos féknyergei vannak, kis szerencsével a GTA-ról.
A GT-t tehát jó nézni, hallgatni, vezetni és simogatni belül. Birtokolni is jó lehet, külön öröm, hogy a 83 kilométernyi tesztút alatt semmi sem romlott el vagy pottyant le, és egyetlen fals hibaüzenetet sem küldött a komputer. Kecsegtető.
Ami a legérdekesebb, az viszont sehol sem olvasható ki a GT adataiból. Hogy tudniillik az egész autó olyan, mintha kifent szuronnyal készülne a hármas BMW szívébe dőlni. A külső és a belső simán felnőtt a feladathoz, és valljuk be őszintén, kevés embernek számít többet egy autó dinamikai határainak utolsó tíz százaléka, mint a szépség. Akinek meg mégis a vezetési élmény az abszolút mérce a kategóriában, az alighanem Mazda RX-8-at szeretne, mint én.
A GT aktuálisan talán a legjobb Alfa. Jól beleférnek négyen, van rendes csomagtartója, jó vezetni, és kívánatos, mint egy marcipános csoki Angelina Jolie szájában. Az árát egyelőre nem tudni, itthon márciustól kapható, állítólag durván fél-egymillió forinttal drágábban, mint az azonos motorú 156-os.
