Diszkrét, opeles kultúrtehén

Finom formaterv. Nem az a mellbevágó-letaglózó brutál, mint az Audi Q7, nem is a finomságával nyűgöz le, mint a Volvo XC 90, pedig mindkettőből van benne egy adag, legalábbis az elejében. A motorháztető V alakú domborítása kicsit volvós, az oldalnézet valamennyire BMW X5, de lopásról nincs szó, inkább csak annak mesélné így az ember, aki még nem látta.

Mértéktartó, arányos, kis híján elegáns, de inkább kulturált. Ez a sötétszürke illik is hozzá: nehéz észrevenni, de ha elkezdjük nézegetni, valószínűleg tetszeni fog. A mamut-kategóriában arányos, nagyon finomak a vonalak, a domborítás, ami az oldalán fut végig, a hűtőrács a büszke Chevrolet-kereszttel. Eleinte nem értettem a külső tükör alatti fekete nyílást, de csak mert túl közelről néztem: az a nyílhegy a fény-árnyék vonal elején. Tetősín, hátsó szárnyacska, sötétített oldalablakok, a lökhárító alatt nagy kamu védőlemez - rendben.

A belseje ugyanolyan szerényen minőségi, enyhén opelvectrás a hangulat. Fabetét nincs, ami nagy áttörés egy koreai luxusautótól, de - talán nosztalgikus felségjelzésként - azért jutott bele egy Szent Kvarcóra. Integrálhatták volna a műszerfalba, a nagyobbik LCD-kijelzőbe, amiben digitális iránytű is van, dolgozhatna óraként a CD-táras hifi kijelzője is, de nem, a Szent Kvarcóra kihagyása Szöulban istenkáromlásnak számít, alighanem máglyahalál jár érte.

A vezetőülést lehetne nagyobb tartományban és változatosabb helyzetekben állítani, a középkonzol is lehetne vékonyabb, hogy még kényelmesebb legyen, de természetesen így se szűkös. Jó jel hogy gondolkoznom kell, ha össze akarom szedni a negatívumokat, az első pillanattól az utolsói nagyon jól éreztem magam a Captivában, úgyhogy csak olyan apróságokat tudnék felhozni ellene, mint hogy a középső kartámasz teteje nekem túl alacsonyan van. Egy jókora napfénytető azért hiányzik.

A 150 ló egy kétliteres dízeltől nagyon jó, az Alfa 1,9-es multijetje ugyanennyi, de az eleve sztárnak született. Viszont már elgondolkodtató, meg az ember reméli is, hogy a mérnökök elég jól elgondolkodtak, alkalmas-e egy 1,8 tonnás testhez. Szerencsére ez nem sokadjára használt lejárt licencű ősdízel egy kambodzsai teherautóból, ezt frissiben fejlesztette a GM-nek a VM Motori nevű olasz cég.

Érdekes, de nem rossz. Arccal a fogyasztás és az emisszió felé, egy katalógusban jól mutató teljesítménycsúccsal. A várakozásnak megfelelően erőtlen, amíg be nem indul a változó geometriájú turbó. Alul gyenge, de úgy, hogy induláskor nem gond, egyszer se fulladtam le vele. Olyan 2300 körül már teljesen jól húz, emelkedőn se hagy szégyenben. Ha viszont dinamikusak vagyunk, könnye elrontjuk a fogyasztást. Idegesítő takaréksport-stílusban gyakran sikerül a városi fogyasztást tíz liter alatt tartani, de ha nem nézegetjük a kijelzőt, 11-12 liter a reális érték, és ez se rossz.

Főleg ha a komputert tankoláskor ellenőrizzük. Nálam kétszáz kilométer alatt, a veresegyházi kalandot leszámítva városban, sok dugóval, de takarékosan vezetve 11,5 litert mutatott a fedélzeti számítógép. 17,6 liter kellett a 184 kilométerre, ami 9,5 literes fogyasztás. A Captiva tehát két teljes litert tévedett felfelé, ami majdnem olyan, mintha Gyurcsány Ferenc a kampányban megválasztása esetére garantálná a harmadik világháborút.

Terepre viszont már pusztán a motor, a kézi váltó és a felező hiánya miatt se vinném; az akadályok leküzdésével párhuzamosan fogyna el a kuplung. Még egy magasabb járdaszegélyre is csak úgy mászik fel, ha felpörgetjük a motort és a kuplunggal játszunk.

Van még valami, amiért nem erőltetném vele a terepjárást. Hétvégén kimentünk vele a veresegyházi medveparkba, beálltam a parkolóba, egy füves, dimbes-dombos, de hivatalos parkolóba. Az egyik buckán akkorát krákogott valamelyik vas odalent, hogy inkább óvatosan visszatolattam és máshová álltam. Mire visszatértünk, a helyet elfoglalta egy régi Corsa, szolid ültetéssel.