Személyenként hatszázötvenezer

Meg kell nézni, ki kell próbálni, ha nagyon béna, el kell felejteni – mondtam Gergő barátomnak, aki mindenképpen valami nagyon nagy autót szeretett volna, lehetőleg minél kevesebb pénzért. Én sosem vezettem a Carnivalt, anno Égő Ákos írt róla tesztet, neki tetszett, csak a töréstesztje katasztrofális. Elméletileg tehát olyan nagyon rossz nem lehet: nem kell vele karambolozni, és akkor remélhetőleg minden rendben lesz.

Mire észbe kaptam, Gergely meg is vette az autót, hívott nagy boldogan, milyen klassz, mennyire tetszik neki, mondta, nekem is mindenképpen ki kell próbálnom. Fenntartásokkal fogadtam a lelkesedését, tudtam, egy KIA Pregiót hajtott vagy három éven át, a Pregio pedig teherautó, szóval minden emberi szempont szerint maga a borzalom, ha személyautókhoz hasonlítjuk.

Nem mondom, hogy azonnal rohantam tesztelni, de előbb-utóbb csak sor került a nagy eseményre. Gergő ekkor már vagy fél éve boldogan használta a kocsit, volt vele külföldön is többször, és talán még lelkesebb volt, mint amikor megvette.
– Jól megy, nagy, kényelmes, városban kilencet eszik, városon kívül nyolccal is bőven elmegy, imádom – nyilatkozott a tulaj, de az ilyen jellegű ajnározás mindig gyanús, főleg, ha valaki a saját autójáról nyilatkozik. Egy szavát sem hiszem, inkább jól megnézem magamnak – gondoltam, elvettem a kulcsot meg a forgalmit és elindultam.

Egy jó és egy rossz pont azonnal leesett. A 144 lovas motor ereje meggyőző, nincs az a szörnyű mennyémá érzésünk, mikor lenyomjuk a gázpedált, annak ellenére, hogy a kocsi gyorsulása kifejezetten gyenge: 15,2 másodperc kell, hogy elérje a száz km/h-t. A sofőr mégis úgy érzi – nem is annyira a közel 150 lóerő, inkább a bő 300 Nm-es nyomaték miatt –, hogy jól megy, és ez fél siker. Sajnos a nagy dízelnek hangja is van, hiába a szigetelés, gyorsításkor markáns, csúnya, teherautós kerregés szivárog az utastérbe; szerencsére csitul, ha csak tartjuk a fordulatot, szóval autópályán, autóúton nem zavaró.

A következő meglepetés a rugózás miatt ért, a Carnival ugyanis nagyon kényelmes. Természetesen dülöngél a kéttonnás batár, de nem zavaróan. A futómű puhán egyenesíti ki még a legnagyobb kátyúkat is, pedig hátul merevtengelyes, a fene se gondolta volna. Kényelmesek az ülések is, gyakorlatilag végtelen sok hely van mindhárom sorban. Semmi sem különösen jó, de minden elfogadható: a Kia belsejét leginkább egy háromcsillagos szállodai szobához tudnám hasonlítani. Jó fogású a puha üléskárpit, de ami a legjobb, rekeszek, zsebek, asztalkák vannak mindenütt, mindennek lesz helye, ha sokan utazunk, akkor is. Szinte csak egy mobil WC hiányzik a fedélzetről.

A hétszemélyességet azonban nem pontosan értem. Mivel középen több a hely széltében, az ember azt hinné, mint általában a többi egyterűben, ebben is ide ülhetnek hárman, de nem. Középen a két szék között öles hézag húzódik, hátul érnek össze az ülések padszerűen, és itt van három biztonsági öv. Sajnos nem alakítottak ki rendes ülőlapot középen, ezért a hetedik személynek a két szék közötti elválasztáson kell ülnie, ráadásul szűk helyen.

A Carnival hat személynek tökéletes kényelmet kínál, lehet terpeszkedni, nyújtózkodni, enni, inni, olvasni, de heten csak akkor utazhatunk vele, ha a hátsó sorba gyerekeket ültetünk; viszont még ilyenkor is marad bő 350 liter hely a csomagoknak. Négy üléssel a csomagtér ennek ötszörösére duzzad, ha pedig kivesszük az összes ülést – kötekedők kedvéért: csak a hátsó négyet –, több mint 3000 liter tátongó űr keletkezik a Carnival bendőjében.

LAPOZZON!