Újra kisautók, újra összehasonlítás. Ezúttal 1,4 literes apróságokat, köztük két nem is olyan apró apróságot mértünk össze. A Yaris és a Jazz már nyert egy-egy versenyben, a 207 és a Corsa viszont újak, frissek, erőtől duzzadóak. Lássuk, mire mentek egymással, mire mentünk velük!
QWER, QWER, QWER, doboltunk ujjainkkal tűnődve a szerkesztőségben: hogy legyen? Vannak új kisautók, viszont eltolódtak a kategóriahatárok, az új Corsa és az új 207 nem egészen egy méret; ugyanakkor nagyon hasonló árfekvésben kínálják őket. Meg persze ott vannak a régiek is, amiket továbbra is tisztelünk és szeretünk. Végül oda lyukadtunk ki, hogy fogjuk két eddigi kisautó-bajnokságunk ( egyik, másik) győztesét, és odatoljuk őket a két új modell mellé, aztán majd lesz valami.
1,4 literes benzines modelleket kerestünk, Corsából, 207-ből, Jazzből találtunk is, viszont a Yarist egyrészt csak 1,0 és 1,3 literes benzinmotorral kínálják, másrészt a múltkor is dízelt kaptunk. Harmadrészt árban is közelebb áll a dízel a versenytárs benzinesekhez. Negyedrészt az importőrnek csak dízel tesztautója volt, így a kérdés el is dőlt.
Sajnos a többi importőr tesztautóparkja is meghatározta, mit mivel mérhetünk össze. Így tehát egy 90 lóerős, 4,6 milliós, kormányfűtéses, kanyarfényszórós, ESP-s háromajtós Corsa nézett farkas, illetve cicaszemet egy ugyanilyen erős, Premium, azaz közepes felszereltségű, 3,56 millió forint listaárú ötajtós 207-es Peugeot-val. Az öregebb modellek sem voltak egyformák, a Toyota ugye dízel volt, automata klímás, EXE-csomagos, listaára 4 113 000 forint. A Jazz pedig kölcsönautó volt , kétéves példány, 1,4-es, manuális klímás, amilyen már nincs is a Honda kínálatában, most nagyjából az 1,4 LS felel meg neki, 3 410 000 forintért. A gyakorlati próbán ezeket a különbségeket igyekeztünk nem figyelembe venni, az ár-érték öszehasonlításnál pedig az ötajtós, klímás, hasonlóan felszerelt modellek árcéduláit vetettük össze.
A kocsikat a Visegrád környéki hegyi utakra vittük ki megjáratni, lefényképezni. A félnapos teszten három kollégám, név szerint Kari, Karotta és Winkler urak, valamint jómagam váltogattuk egymást a stilizált T betűs, oroszlános, körbe zárt villámos, négyszögbe zárt H-s volánok mögött. Az autókról pár szóban ki-ki elmondta magánvéleményét, a végeredményt pedig Excel-tábla segítségével határoztuk meg. Nézzük először az autókat, külön-külön.
Corsa
Kívülről csinos, arányos, harmonikus, bár a hátsó oldalablak és a tetővonal közti terület némileg a kacsaseggű Renault Mégane paródiájának tűnik. Háromajtós lévén, a tesztautó némi versenyelőnyben volt a többiekhez képest, mindenesetre ez a legfickósabb, legvadabb forma a mezőnyben. Ahogy Karotta mondja: Meglepően prémiumautós a hangulat, de amióta tudom az árát, meg is értem. Külsőre ez tetszik a legjobban. Nekem is.
Apró termetűnek hat, csak beülve jövünk rá, hogy nem az. Elöl kifejezetten tágas, de ami még érdekesebb, hátul is gond nélkül elfér maga mögött a bő 180 centis, jólétben kissé elterebélyesedett újságíró. (Persze nem mind: Winkler egyedülálló ítélete szerint a Corsa nagy hátránnyal indul, már a mérete miatt nem kéne, érezhetően szűkösebb egy kicsit elöl, mint a többiek.
Érdekes kis stílusjegyekben is bővelkedik a belső, jó az immár Opel-védjeggyé kristályosodott ravaszos váltókar (az elsütőbillentyő a rükverc reteszelését oldja), szépek az áttetsző ablakemelő gombok, praktikus a biciklitartó a lökhárítóban, Karit meg lenyűgözték a hátsó pohártartók és az egyszerű, de okos magyar nyelvű gyári navigáció. Nem szerettük viszont a túl darabos, kisautós, csúnya szellőzős középkonzolt, a rettenetes elektronikus indexkart (nem kattan be, az ember sose tudja, hogy most indexel, vagy nem). Winklerben a kézifék szoknyája ébresztett undort.
A csomagtartó sem használhatatlan: rövid bár, de mély. Ha a két szinten fixálható okos kalaptartót alulra helyezzük, 285 liter kapunk, ami több, mint a Yarisé, sőt több, mint a Peugeot-é!
A többi paraméterben feltétel nélkül egyetértettünk. Motorja gyenge és unalmas, akaratszegény, lapos. Kormányzása az idegességig közvetlen, minden milliméternyi kormánymozdulatra ugrik, de mesterkélt, digitális az élmény. Gyorsan is kanyarodik, de 215-ös gumikkal el is várnám, ilyet dupla ilyen erős autóra se szereltek pár éve. Nincs is semmi értelme, mondja Karotta. És így is van, az autó kifejezetten gokartos, még ezzel a hihetetlenül lassan felpörgő, és a fordulatot még hihetetlenül lassabban ejtő Euro-IV-es átok motorral is képes egy sportautó illúzióját adni. Az örömmel száguldozó, kanyargó, sávok közt ugrándozó autós arcáról csak egy-egy könnyedén előző olcsóbb, kisebb, öregebb autó látványa vagy a kilométerórára vetett pillantás tudja letörölni a mosolyt.
Yaris
A Yaris külseje már közel sem keltett eufóriát. Winklernek tetszett az orra, szerintem meg, ha nem is különösen szép, de legalább harmonikus, a legtömörebb a négy közül. Karotta még ennyire sem volt oda érte. A Yaris külseje olyan nekem, mint az előző Corsa volt. Az elődje tetszett, ezen meg már csak a konzerválószer formalinszagát érzem. Kari: Nekem ez a forma nem tetszik, ahogy igazából ekkora autó sosem kéne, de ha már választani kell, olyan kellene, ami legalább megpróbál nagynak látszani. Ez sem nem próbál, sem nem nagy.
A beltérrel kapcsolatban is hasonló érzéseink voltak: nem túl szűkös, nívós, itt-ott ötletes, de egyértelműen kisautós. Tartom, amit egy korábbi tesztben mondtam, hogy a Yaris akár városi Lexusnak is elmenne, de az itt hátrány volt, mert a többi három egyáltalán nem akart városi autónak látszani.
Odabent nagyon szerettük a fehér, macintoshos műanyagokat, Karotta és Kari képes volt lelkesedni a 3D-s, zölden fluoreszkáló műszeregységért is, annak ellenére, hogy olyan, mintha valaki egy tokiói céllövöldében lőtte volna, 3 hurkapálcáról. Szerintem meg ez a legidegesítőbb dolog az egész autóban. Térdelve imádtuk viszont a számtalan rakodórekeszt, nagyon nagy ötlet még a függőlegesen elrendezett klímablokk, ami teret ad a térdeknek. A csomagtér viszont kicsi. Ha előretoljuk a hátsó üléssort, megnő, de ilyenkor célszerű térdből lecsatolni lábainkat.
Vezetési élményben kevesebbet nyújt az autó, mint amire a pörgős, erős, nyomatékos kis dízel predesztinálná. Karotta szerint városban jól megy a dízel, szépen forog is, nem az a középen kifulladós fajta. Kari a határban így látta: Bár a hegyi szerpentinen Karotta nem tudott lerázni az Corsával, végig szidtam a Yarist, hogy milyen lomha, és milyen túlkormányzott tud lenni a visszafordító kanyarokban. A parkolóban vettem észre, hogy dízel. Ekkor mindent visszavontam, amit a menettulajdonságokról mondtam, és más szemmel kezdtem nézni rá.
Winkler szépen summázta mindezt: a Yaris tökéletes, csak egyetlen bajom van vele: egy kicsit túlságosan Toyota. A vezetés élményéhez nem sokat tesz hozzá, egyszerűen teljesíti a feladatokat, bár érezni benne a potenciális GTI-t.
