Nőrokonok autója

A beltérrel sem volt különösebb probléma, a jellegzetes korabeli német design már persze idejétmúlt, a gumiszoknyás bajuszkapcsolók pedig kimondottan ocsmányak, de friss hatású maradt a tartósnak bizonyult kárpitozás, alig kopott a műszerfal fénye. Autónkban még az Opeleknél jellemzően gusztustalanra kopott váltószoknyát is kicserélték valaha egy olyanra, ami még most is újszerű. Mindössze három hibát sikerült felfedeznünk: a rádió keresőgombjai nem, vagy csak alig működnek, a külső levegő hőmérője néha fals értéket mutat (persze az is nagy szám, hogy van ilyen műszer egy tízéves kisautóban) a vészvillogó kapcsolója pedig - mint szinte az összes korabeli Corsánál és Astránál - hajlamos beragadni.

Ez utóbbi hibát látványosan sikerült demonstrálni, amikor az ujjammal rámutattam a kapcsolóra és mondtam a húgomnak, hogy ezt ne nyomja meg, mert beakad, rámentünk egy zökkenőre, véletlenül megnyomtam és beakadt. Tízperces bűvészkedéssel azért sikerült abbahagyni a folyamatos köszönömözést, a piros gomb azóta tabu. Persze párezer forintért cserélhető lenne a kapcsoló, de hát egy húgtól mit várjon az ember, forgó szirmú virágos illatosító mindenesetre már van az autóban.

Ehelyütt kérek elnézés a piros pöttyös kormányvédőért is, de hát a lányok már csak ilyenek.

A vezetőülésben örömmel tapasztaltam, hogy a magasság az Opeleknél megszokott módon kurblis tekerentyűvel állítható. Sajnos az ülőlap dőlésszöge fix, ami még nem lenne baj, de rettentően lejt is hátrafelé. Kényelmesnek kényelmes, csak mindig attól féltem, hogy gyorsításkor hanyatt esek.

Na nem mintha annyira gyorsulna az autó. Hiába nyom csak 850 kilót még az ötajtós kasztni is, a régivágású, egyszerű motor nem tud csodát tenni. Óra szerint 160-at már ment a Corsa (ez talán még 150 is van), a gyorsulás öreguras. Ráadásul hirtelen intenzív gázadásra nincs gyors reakció, az autó megtorpan, összeszedi magát és lassan-lassan kezd csak elnyamnyogni a többletbenzinen. Pörgetni felesleges. Szóval nem vadállat, de legalább van idő elgyönyörködni az egyszerű műszeregység helyes kis mutatóiban, mire a sebességmérő mutatója nagy keservesen felkúszik a kívánt értékre. Bele sem merek gondolni, milyen lehet az 1,2-es Corsa.

A Swinghez '95-ben nem járt szervokormány, de a nagyméretű kormánykerékkel és a nagy kormányáttétellel még húgom sem panaszkodik nehézkes manőverezhetőségre. A futómű inkább kényelem-, mint állatkodáspárti, de ebben az autóban ez így van jól. A váltás pont annyira precíz és könnyed, mint amilyennek egy olcsó német tömeg-kisautóban lennie kell. Vagyis a kar lötyög és nehézkes, de soha nem akad. A zajszint már normál országúti tempónál is magasabb kissé annál, mint amit egy mai kisautótól várna el az ember, de a kortárs konkurensek között tapasztalataim alapján több zajosabb (Swift, Punto például) akad, mint csendesebb.

A Corsa 2443 mm-es tengelytávja 7,7 centivel rövidebb csupán az Astráénál, ennek megfelelően még magam mögött is tűrhetően elférek. Öt átlagos termetű felnőtt, ha nem is főúri kényelemben, de törődés nélkül eljuthat A-ból C-be, persze azért jólesik B-ben kiszállni egy nyújtózásra. A csomagtartó méretére sem lehet panasz, ma már szokatlan viszont, hogy az üléstámla csak egyben dönthető. Fejtámlákat, középső automata övet is hiába keresünk hátul.

Megvallom őszintén: korábban nem sokra tartottam a Corsát. Volt egy a családban (unokatestvérem feleségéé), egy háromajtós alapkivitelű jószág, úgy tűnt, hogy használható, lélektelen kis városi személyszállítóeszköz, semmi több. Azóta már tudom, Corsája válogatja.

Képzeljék, még ötletes és fantáziadús kis részletmegoldásokat is találtam benne! Ott van például a belső tükör elsötétítésére szolgáló kis bigyó: nem az emberi ujj számára megfoghatatlan pöcköt kell billenteni, mint a legtöbb korabeli (és a legtöbb új) autóban, hanem elegánsan elfordítunk egy kapcsolót, hihetetlen! Vagy az ablakemelő: mindkettő le-fel automata, egy tízéves Corsában, bámulatos! A csomagtartóban gumiszalag tartja a helyén a KRESZ-csomagot, nahát! A Swing felszereltség még további extrákat is tartogat, belülről állítható tükrök, központi zár és műszerfalba integrált kijelzőjével a maga korában hi-technek számító, hellyel-közzel ma is működő gyári rádiómagnó emeli a komfortszintet.

Ezt a kis piros Swinget én már elfogadtam, csaknem szeretem, húgom viszont egyenesen imádja. Akár tucatautó, akár nem, hétköznapi nyugodt tempójú jövés-menésre akár még országúti használatban is megfelelő, a kategóriában kimondottan tágas, viszonylag kényelmes, nyugodt jószág, hét liter alatti fogyasztással eljárkál. Sosem vennék ilyet magamnak, de már meg tudom érteni azt, akinek a Corsa pont megfelel. Feltéve hogy nő az illető.