A hiányzó láncszem
Bemutató: Alfa Romeo Crosswagon
Az Alfa mérnökei hangsúlyozták, hogy az elektronikát kifejezetten vezetési élmény-orientáltan programozták. Az ilyen kijelentés általában nem felel meg a valóságnak, mert a vezetési élmény általában azt jelenti, hogy a megvadult vezető csúszkálni szeretne, az ilyen programok lényege viszont éppen az, hogy a stabilitás érdekében írmagjában fojtsa el az ilyesmit. De a Crosswagon VDC-je itt most egész jó, enged egy kicsit farolgatni, de ha abból indulok ki, hogy ez most az én drága pénzen vett autóm, magam sem engednék több játéklehetőséget a csúszkálásnak. Kellemes kompromisszum, no.
Crosswagon egyféle motorral, az 1.9-es, 16 szelepes Multijet dízellel létezik, nemcsak nálunk, de Európában is. Mint dizájn, számomra újdonság ez a teljesen körbeposztózott koncepció, hogy tényleg csak a szelepfedelet fedő műanyagburkolatot látni, a többi mind fekete posztó. 150 lóerejével nem lenne rossz, de kell egy kis elszántság, hogy őszintén szeressük. Jó a hangja, nekem legalábbis bejön ez a nazális gargarizálás. Jó lenne a teljesítmény- és nyomatékkarakteriztika is, de az életben nem muzsikál olyan szépen.
Az Audi 1.9-es PD TDI-je papíron jóval gyengébb volt, 130, ugyanúgy le lehetett vele fulladni, mint ezzel, de ha egyszer elindult vele az ember, már igazi, bika dízel módjára tolt. A Crosswagon Multijetjével lehet valami gond, vagy a súly, vagy az összkerékhajtás nyűge, vagy a kézi váltó fokozatainak kiosztása, de már 80-100-as tempón se olyan jó vele előzni. Rendben van, majdnem 5000-ig pörgethetjük, de ha váltunk, azt várnánk, hogy jó dízel módjára rendeset lök rajtunk, és nem az lesz belőle, hogy a következő fokozatban kifogy a szufla, és taposhatjuk, míg magához nem tér.
Barátságos, elegáns, minőségi és sportos beltérben nálam régóta az Alfa az etalon. A Crosswagoné is tökéletes, de mivel nem igazán találtam eltérést a korábbi Sportwagonhoz képest, részletekbe menően nem lelkendeznék. Szép és jó fogású kormány, a kombinak már mintha korábban is jobban kitüremkedtek volna a csőműszerei, a levegőbeömlőket azonkán az autóknál is sokat dicsértük, amiknél csak lopták az Alfától. A bőrkárpitok is szépek, egyedül a klasszikus Alfa betegség bosszant, hogy még mindig olyan magasan van a vezetőülés, mintha a bakon foglalnánk helyet, bal kezünkben gyeplővel, jobban az ostorral.
A Fiat konszern rákfenéje ezennel meggyógyult, eddig épp az egyik legdinamikusabban bővölő piaci szegmensből hiányoztak: nem volt szép hobbiterepjárójuk. Most már nekik is van ütőképes szereplőjük, szép is, jó is, olasz induló ára 33 900 euró, ez olyan 8.5 millió forint, ami a magyar árakra nézve nem szentírás, de a miheztartás végett nem árt tudni. Toyota RAV-4 dízellel, ötajtós kivitelben félmillióval olcsóbban is van. Ezzel kapcsolatban a kötelező ellenérv-pár:
1.: Jó, de az nem Alfa!
1.: Jó, de az Toyota!
Tehát inkább nem foglalok állást. Az biztos, hogy a Crosswagon összkerék-megoldása kifinomultabb, az autót rengeteget tesztelték sarki körülmények között, a Toyota viszont Toyota.
Éves viszonylatban világszerte 15 ezret terveznek eladni, Crosswagont és összkerekes Sportwagont összesen. Kíváncsi lennék, mennyit piackutatott az Alfa, mielőtt kitalálták volna a SUV-ozást, de a cég imidzséhez abszolút illik, hiába nem csináltak még ilyet.
| Értékelés: 4 - A motor és a kis csomagtér miatt fél-fél csillag levonás, egyébként tökéletes. |  |
|
|
|
 |
|
