Olcsó családi partner
Jó nagy a csomagtere. Jó keveset eszik. Öööö, mi is van még ... ja, igen, a legunalmasabb autó, ami létezik.
Legalábbis Magyarországon, és legalábbis ez a darab. Fehér dízel
F-Astra* kombi,
még jó, hogy belülről nem látom kívülről, mert elaludnék a
kormánynál. No persze így se rózsás a helyzet: a fekete belvilágot
a szerelvényfal tetejének és az ajtókárpitoknak lágy ívelésével
csak még lehangolóbbá tették a rüsselsheimi tervezőmérnökök. A
gömbölydednek szánt formák az egyébként dicséretesen puha
műanyagelemek találkozási pontjain inkább tűnnek illesztési
hiányosságoknak, mint feszültségoldó szeglet-töréseknek. A
kilincsek kilógnak keretükből, a bajuszkapcsolókat ízléstelen
porvédő gumiharmonikák fedik, a szépnek szánt szellőzőrostélyok
pedig hát - nem azok, bár már találkoztam olyan elvetemült
Astra-tulajjal, aki állítása szerint ezért vette meg az autót.
Sajnos a formatervezés, szép magyar szóval dizájnolás folyamatában
nem csak a szépség, de az ergonómia szempontrendszere is az
asztal alá csúszhatott. A légzsákos kormány közepe ordít a
püfölésért, ravasz módon mégsem itt, hanem a felső küllők sarkában
rejtezik a két kürtkapcsoló.
A reteszgombok nagyon nehezen húzhatók fel - a centrálzár nem jellemző a korai, magyar piacon értékesített Astrákra -, kilinccsel pedig nem ugraszthatjuk ki őket. Női körmök guillotine-ja ez. Az ablakokat elöl hét és fél nehézkes kurblifordulattal engedhetjük le, a kormány bő három és felet fordul, az indexkapcsoló működtethető bekattantás nélkül sávváltáshoz, de a visszajelző a ciklust nem a villanással, hanem a szünettel kezdi.
Vannak persze pozitívumok és ügyes megoldások is. Az Astra
gyártásának megkezdésekor, azaz 1991-ben
még nagy újdonság volt az integrált és kijelzőjétől elválasztott
gyári rádiómagnó, a hőmérő. Az ülésmagasság-állítás sem volt
mindennapos, de meg kell emlékeznünk a belső levegő-keringtetésről
is. És persze egy nyolcéves, 250.000 céges kilométert lefutott
autóban szép dolog, hogy pár műszerfalizzó kivételével ugyanaz a
lomha, nehézkes, de biztos működés jellemzi valamennyi belső
szerelvényt, kapcsolót, mint valahai szalonbéli csillogása idején.
Az általunk kipróbált Astra-motor
a kezdetben 57, később 60 lóerőt tudó szívódízel
továbbfejlesztése. Az Isuzu által fejlesztett 82 lóerős 1686
köbcentis, a tulajdonosok által agyondicsért intercooleres motor
mellett ez az alacsony turbónyomású, épp-hogy-csak-érezhetően
turbós jellegű, a réginél 14 köbcentivel nagyobb és ugyanannyi
lóerővel gyengébb csettegő '94-től kerülhetett az Astrák
motorterébe. A két motor katalógus szerint egyformán fogyaszt - a
gyengébb egyetlen előnye, hogy olcsóbb volt, mint az Isuzu.
A motor szervesen illeszkedik a fapados Astra kombi, ahogy Opelék
mondják, Caravan egyéniségébe. Hidegen
hosszas izzítás után, nehézkes indítomotor-vartyogással
kelletlenül ébred, sokáig melegszik és komótosan pörög fel,
valamint lassan ejti vissza a fordulatot. A katalógus szerinti 16,5
másodperces gyorsulás még csak-csak elérhető, ha az embernek van
szíve agyonpörgetni a motort, de a 164 km/h végsebesség sík úton
már a múlté, a 140 körüli utazó viszont tartható. Óra szerint. És
ez Opeléknél azért alacsony szintű korrelációt mutat a valósággal;
mindenesetre autópályán sem lassítjuk le nagyon a forgalmat.
A 132 Nm-es nyomaték (az Isuzu-blokké 168) viszont emelkedőkön jó szolgálatot tesz, a hírhedt érdi domborulat előtt mellettünk elszáguldó Suzukisok arcán a púp tetejére a kárörvendő vigyort a szégyenkező értetlenség váltja fel, miközben visszaelőzünk - és ez jó érzés a kombi-Astra alapvetően jóindulatú, türelmes és megfontolt pilótájának.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.