Renault Kangoo Express Maxi 1.5 dCi 105

Az ám, de ha benn nagy a hely, kinn elvész a kompaktság – gondolnánk, és kicsit így is van meg nem is. Való igaz, hogy egy átlagos autóvezetőnek a Kangoo Maxi már nem átlagos autó, számára fokozott figyelmet igényel vele a manőverezés, különösképp a parkolás. De annyira nem is zavarba ejtőek a méretei, mint egy full-size furgoné, még bőven autóméreten innen van, távol a teherkocsik világától. 4,6 méter hosszú, tehát nagyobbacska középkategóriás személykocsihossz, igaz, kilátni, főleg hátrafelé, egyáltalán nem lehet belőle (ne higgyenek a hátsó ablakoknak, azok igazából csak grafikai elemek rajta), a hosszú tengelytáv miatt pedig furcsán is fordul, nagy íven.

Viszont be lehet vele például állni a tipikus parkolóházba, nem kell attól félni, hogy a bejáratnál betámadó födémétől megrogyik középen, mint a bakui úttörőtábor vaságya. 1,84 méter a legnagyobb terheletlen magassága, Árkád, Eurocenter, Ikea – no problem.

Nem tudom, kinek, hogy jön le ez a méret dolog az ilyen minifurgonok kapcsán, de például a normál Kangoo-ba egyáltalán nem lehet betömni robogót, legfeljebb egy Romet Ponyt, az extra hosszú Ford Transit Connectbe feszítővassal már sikerült belegyilkolnunk egy Benelli Pepét, mindeközben a Kangoo Maxi úgy nyelt el egy Aprilia Gullivert (ami egy elég nagy testű, ötvenes robi), hogy még korgott utána a gyomra. Halkat talán büfizett is.

A raktérben mindenfelé jó sok (bár kicsit vékonyka) rögzítőfül, erős, takarítható, műanyag raktérpadló, világítás, masszív megvezetőfülek a B oszlopban az oldalajtó biztos záródásához, valamint temérdek világosszürke műanyag burkolat a kerékdobok táján, amelyek valós használatban szerintem egy-két év alatt karcos törmelékké silányulnak majd.

Utazni vele pedig igazán felemelő – tényleg. Ezt a kocsit mindenki szerette vezetni. Nyoma sincs benne az első szériás Kangoo zörgős, támolygós, nyers karakterének, fényévekkel jobb annál, legalábbis most, amikor még új. Masszív az egész – ha az ilyen járművek velejáróját, a visszhangos rakteret nem számítjuk –, a 105 lóerős, közös nyomócsöves dízel úgy repíti, mintha extra adag Friskie's várná a lakás túlsó végében. Van benne kraft, de lent is bírja az erőltetést, a magas konzolon lévő váltó jól kézre esik, és ha nem is valami hűde pontos, de azért nem is bizonytalankodik. Lehet vele autózni, sebmérő mutatóját nagy számra tenni, ott tartani árkon-bokron át. Ügyes gép.

A legjobb, hogy mindezt milyen kulturáltan teszi. Eleve nem túl zajos – legalábbis ahhoz képest nem, hogy mekkora egy pléhhodály ő –, az ülése hosszú úton sem gyötri meg a hátat, a kormánya nem kíván állandó korrekciót, s a futóműve elég jó ahhoz, hogy épeszű tempóban nagy nyugalommal kanyarodjunk vele.

A rugózása pedig kivételesen jó. Egyrészt, mert viszonylag puha, de azért elég jól csillapított ahhoz, hogy ne billegjen, bólogasson a bódé. Másrészt ott van még az extrém nagy tengelytáv, aminek köszönhetően még kisebb a bólogatás – a Kangoo nem siklik ugyan, de bamba egykedvűséggel nyeli az úthibákat. És még csak nem is túlzottan szélérzékeny.

Klímával, üvegezett hátsó ajtókkal négy misi az ára, erre jön még az áfa annak, aki nem tudja leírni a költségeket. Nem kevés, de kibírható, mert ad érte valamit. Tizenhárom alatt van százon, százhetvenet megy, reálisan 7–7,5-öt eszik, és mivel Euro 5-ös, szinte bárhova beengedik Európában.

Sajnos ötüléses verziót nem lehet konfigurálni a Renault-honlapon, pedig az lenne igazán érdekes – annál a hátsó üléssort a válaszfallal együtt el lehet tüntetni a vezető mögött, illetve a padlóban. Ha lehetne, én olyat vennék. Elnézném neki a nagyon is teherautós műanyagokat, a személyautóénál nehezebb manőverezhetőséget, a tizenkét méteres fordulókört. Mert az a változat nemcsak furgonnak, hanem családi kocsinak, nyaralni, mindenre jó lenne. A Kangoo Maxival együtt lehet élni.