Használt-teszt: Mitsubishi L200 - 1995

Most kicsit hosszabb időre sikerült megkaparintani, így míg Jani egy Mahindrával barátkozott, én szorosabb kapcsolatot létesítettem a Mitsubishivel. Mióta utoljára láttam, eltűnt róla a szerkesztőségi gyorsulás tiszteletére készített impozáns Totalwar felirat, mint kiderült, rosszul bírta a gépi mosást.

Külsőleg rögtön látszik, hogy nem kímélte szegény jószágot az elmúlt 18 év. A rozsda egyre aktívabban rágcsálja a kasznit, főleg a klasszikus helyeken, mint a kerékjárati ív, a plató részeinek összeeresztései, vagy a küszöb. Még menthetőnek látszik, de félek, egy-két tél, és elporlad. Erre szokták mondani, hogy ugyan már, alvázas, ledobod a bódét, raksz rá másikat. Igen ám, de a második generációs L200-ból a legfiatalabb is 17 éves, így jó állapotban lévő és eladó bódét gyakorlatilag nem találnánk. Marad a lakatosmunka, szerencsére a tulaj is így gondolja, jövőre elvileg nekiugranak a rozsdának.

Alánézve az is látszik, hogy az alvázas autó se elpusztíthatatlan, hiszen idővel az alváz elemeit is megtámadja a korrózió, így érdemes arra is ránézni néha. A pickupok is olyanok, mint a legendás, elpusztíthatatlan Mercik, amikre azt mondja az első, második tulaj, hogy hozzá se kell nyúlni, így nem is teszi meg, míg a harmadik, sokadik meg szitkozódik, hogy mekkora ócskavas. 

Bár kívülről kihívásokkal küzd, belsőleg még mindig nagyon egyben van. Egykor igyekeztek strapabíróra tervezni, így szövet az üléseken kívül csak padlón van, de a kritikus helyeken ott is gumiborítást kapott. Bírja is, nem zörög, nem esik szét, nem esik be. A műszerfalon, ami olyan barna, amilyenek csak a 1990-es évek japán autói tudnak lenni, gyakorlatilag kizárólag derékszögek találhatók. Ahol nem, ott is csak annyira hajlott meg az egyenes, mintha kicsit megcsúszott volna tervezés közben a papír.

Olyan pohártartódömpinget, mint például a Renault Masterben, ne várjunk, konkrétan egy sincs benne. De azért a vackoknak, telefonnak nem kell keresni a helyet, pakolórekeszből bőven jutott, és itt még széria volt a hamutartó, nem pedig egy bödön, mint manapság. Mondjuk zárható tárolót - persze a kesztyűtartón kívül - ne keressünk, a táskánkat nem igazán tudjuk hová eltenni. Elrejthetjük a hátsó ülés mögé, de Jani szomorú tapasztalata a fotós felszereléssel azt mondatja, inkább ne, mert a rossz fiúk is tudják, hova kell nézni.

A platófelépítmény meg persze hátul ablakos, így szintén jól látni, mi került bele. Mellesleg a platóajtó még kétoldali húzózáras megoldással rögzül, itt nincs mindenféle központi záras megoldás, mint némelyik mai modellnek. Aminek ugye sok értelme nincs, mert a nyitott platónál gyakorlatilag majdnem mindegy, a ráépítéseknél meg úgy is annak a zárómechanizmusa védi a rakteret, mint itt is.

A jobb térdemnél találtam a kedvenc kezelőszervem, ami az előző Ford Rangerrel halt ki, az esernyőnyél rögzítőfék-kar. Ma már semmiben nem találni ilyet, így jó néhány utastársam csodálkozott, mit művelek én ott indulás előtt. Apropó indulás. A motor első izzításra indult a hidegben is, és gyakorlatilag egyáltalán nem füstölt. Kis kellemetlenség, hogy bemelegedni se nagyon akar (a termosztát elvileg jó), így Jani a hideg időre való tekintettel rásegített egy klasszikus kartonlappal a hűtő előtt. Ezzel elérte, hogy elfogadható hőmérséklet lett 0 fokban is.

Normál városi tempóban nem hangos a motor, kijutva az autópályára viszont már kellemetlen, mondhatni audió sebességmaximalizátor van benne. Pedig bírja a 130-at is, bár akkor a fogyasztás is jócskán megszalad a szép szögletes bódé miatt. De nem is az autópályán használja a tulaj, a földeken, meg falvak közti széthulló utakon meg úgyse száguldozik az ember, ott tökéletes.

Apróbb hibák persze akadnak, az elmúlt közel két évtized és a vidék útjai megviselték a futóművet, aminek néha hangot is ad, pár szilent már elfáradt. A platódoboz ajtaján a teleszkópok megadták magukat, cserélni kellett őket. A vezetőoldali ülőlap szélén lévő műanyag csík kissé megtört a sok ki-be szállástól.

Mint egykori összehasonlítónkban kiderült, a terepképességei nem igazán maradnak el egy mai modelltől, így összességében egy kis kompromisszumokkal teljesen használható, megbízható, barátságos külsejű autó. Kéne.