Sínbiciklik és motoros hajtányok

A legelvakultabb vasútmániás nem éri be a vonatozással, a vasút fényképezésével, modellezésével. Ő közlekedni akar a síneken, maga vezette járművel. Neki szól a kategória, a hajtány. Pedig nem így indult. A vasút kezdetétől igény mutatkozott az emberi erővel vagy viszonylag könnyű motorral hajtott kisebb járművekre. A pályafenntartók, a sínek útkaparói használták. Végigdöcögtek a pályán, ha jött valami náluk nagyobb, félreállni nem is tudtak, hát lekapták a vágányról.

Nem kell hozzá benzin - kézi és lábhajtányok

A legegyszerűbb technikával készült példányok az utasok izomerejét hasznosítják. A legbizonytalanabb kinézetűnek csak három kereke van, pont olyan, mint a kétéves gyereknek vett első jármű. Egyébként egy evezőpad és egy vaskerekű bicikli hibridje. Ráülünk a fapadra, a lábat megtámasztjuk a tartón, belekapaszkodunk a kormányhoz hasonló fogantyúba, majd érzéssel elkezdjük előre-hátra rángatni. Az alternáló mozgást alakítjuk egyenes vonalúvá. Alapvetően egyszemélyes, hátra kéziszerszámokat, táskát, illetve kimelegedés után a vasutas lajbit rakhatjuk. Természetesen csak bőrszíjjal vagy rafiával rögzítve, a gumipók szentségtörés, mint T-modellbe a CD-játszó.

A kerékpár praktikus erőátvitelét a vasút sajátosságával, a két sínnel kombináló megoldások egy fokkal rafináltabbak. A szélesebb kivitel következtében máris többszörösére növelhető a szállítható személyek száma. Ezek a járművek sem nagy sorozatban készülnek, így a gyártó fantáziájától függően többféle elképzelés valósult meg.

Személyesen a Királyréti Erdei Vasút felső végállomása mellett üzemelő hajtánypályán ismerkedtem a járműkategóriával. A keskeny nyomközű pálya nyomtávja azonos a mellette futó, menetrendszerinti vonatközlekedést lebonyolító Kismaros-Királyrét kisvasútéval. A hajtányokat két kilométerrel lejjebb, a paphegyi csarnokban tárolják, lábon jönnek fel hétvégenként, hogy rátegyék a 750 méter hosszú körpályára. Körpálya, de korántsem unalmas. Egy nagy tisztásról indul, aztán merész kanyarral bevág az erdőbe, komoly lejtők és emelkedők, szűkebb és nagyobb ívek teszik változatossá, néhol töltésen, máshol bevágásban halad.

Az itt rendszeresített hajtányok négyszemélyesek, az első kettő utas biciklinyeregben ül és teker, a hátsó lécpadról pedig buzgón biztatják őket. Az áttétel egyfokozatú, a kerékpárhoz hasonlóan szabadfutós, oldalanként egy lánc viszi hátra a láb erejét. Az eredeti koncepció szerint a hátsó tengelyről meghajtották az elsőt is, de ez nem bizonyult működőképesnek. Ugyanis fék csak elöl van, motorkerékpárokról bontott tárcsafékkel, így a könnyen blokkoló első kerekek miatt megálló lánc meghajlította tengelyeket. Egyébként sem indokolt az összkerék-hajtás.

Milyen vezetni? Pompásan indul a kaland, az ívből kikanyarodva szinte magától gyorsul a masina. Sebességmérője nincs, saccra akár 25-30 km/h-t is elérjük - mivel jó lejtővel kezdődik a suhanás. Aztán balra becsapatunk az erdőbe, és a gravitáció váratlanul ellenünkre fordul. Erős emelkedő szaggatja a lábizmokat, igazi profikhoz hasonlóan ki kell állni a nyeregből, ha nem akarjuk, hogy hátulról utolérjenek.

Puhányoknak bőven elég az egy kör (200,- Ft / koponya), megszállottak viszont többet is lenyomnak. A képek kedvéért gyalogoltam is a pályán, el kell mondanom, úgy a könnyebb. Pedig a kerekek és a viccesen vékonyka sín (7-9 kg/folyóméter, annyira karcsú, hogy ellopni sem érdemes házépítéshez áthidalónak) között szinte elenyésző a súrlódás. Csak a rendes vasúti járművekhez hasonlóan itt is mereven összekötött a bal és a jobb oldali kerék, tehát ívekben a külső csúszik, a belső kapar.

Összességében remek mulatság, a technológiai hibákból (gyenge pedál, elszakadó lánc, csapágyolvadás) eredő üzemszünetek pedig némi átalakítással lecsökkenthetők. Királyréten hétvégén lehet hajtányozni, reggeltől estig, és bár sehol sem láttam a környéken kiírva, mégis napi több száz jegyet adnak el.

7 lóerő 12 utasra - hajtány Tatran 125-ös blokkal, két pótkocsival

A járműtípus jellegzetességei miatt kimaradt egy köztes fokozat: állati erővel vont hajtányt nem ismer a technikatörténet. A belsőégésű motor viszont viszonylag gyorsan elterjedt, abból is a kisebb kétütemű blokkok. Az előbb már említett minimális súrlódási veszteség miatt pár lóerővel is könnyedén elboldogulunk, főleg ha a szerény végsebességet nézzük.

Így tehát a Tatran 125 egykori csehszlovák robogót mozgató 7 LE egy keskeny nyomközű síni járműhöz bőségesen elegendő. Nem csak magához, de vígan elhúz két pótkocsit is. Így felnőttből kényelmesen elfér 12 fő; gondoljunk bele, közúton ehhez már buszvezetői jogosítvány kell. A kis blokk sokoldalú: négyfokozatú sebességváltója bármilyen pályaviszonyoknál vagy terhelésnél optimális. Még jobb, hogy elektromos önindítója van: a dynastarter járó motornál dinamó, álló helyzetben önindító.