Géprablás a Szaharában
Bemutató: Mitsubishi L200 -2006
Kívül izgalmasan diszkó-macho, belül lágyan hiteltelen. A létraváz, a teherautós viselkedés maradt, de a dizájn tovább és nagyot hajolt a brutálistól a divatos, a haszonjárművestől a személyautós felé.
Az úgy volt, hogy a Pirelli meghívott bennünket Tunéziába, a sivatagba, hadd próbáljuk ki hó, vizes aszfalt és sár kivételével valamennyi igazi elemében új SUV-gumiját, a Scorpion ATR-t. (Az útról és a gumiról részletes beszámoló itt.) Cédulát húztunk egy kalapból, és Toyota LandCruisert kaptunk az öt-hat órás kirándulásra. Nem voltunk elégedettek.
Nem a Hummer H3 csábított. Nem is a Ford F150, a Discovery vagy a Dodge RAM. A magyar piacon ezek nemigen lesznek az utcakép meghatározói. De ott volt az új L200-as Mitsubishi is, a soha sehol nem látott autó, német rendszámmal, Tunéziában, kettővel előttünk a konvojban.
Csoda-e, hogy a szép, gömbölyded idomok látványától megrészegülve Milán kolléga kiutálta az autóból a lengyel kollégát, meggyőzte a pirellis embert, hogy a rendet nem bontja meg, ha a sor végére állunk, és egymást előzgetjük két autóval a fotózás végett, engem pedig kizavart a kényelmes Toyotából, és bezavart a szép, új, ám módfelett rázós pickup kabinjába tapasztalatszerzésre? Dehogy csoda, csupán a kötelességtudat és a magyar virtus remek példája.
Gyönyörű jószág, ez vitathatatlan. Az új Navara is légiesebb, dizájnosabb és formásabb, mint elődje, különleges és kívánatos, de az L200 szép is. Szép, akárhonnan nézzük. Teljesen elhagyta elődje darabosságát, ez már külsejében egyáltalán nem haszonjármű, hanem műanyagból és vasból formázott divatos személyautó. Egyik szemem gyönyörködik, örvend, másik csalódottan legyint, és köp egy keserűt.
Hova lesz a világ, ha már a kőkemény japán pickupok is átlátszó műanyag burás fényszórót, látványosan kanyarított kopoltyús hűtőmaszkot, egybe műanyag lökhárítót, szépen kimunkált gyűrűkbe foglalt ködlámpákat kapnak? Krómozott tükör? Fényezett sárhányóívek? Krómkilincs? Formatervezett tanksapkafedél? Szép kis hátsó lámpák, áttetsző, tagolt burával? Mindennek a teteje a plató ajtajának kilincse, ami egybeépül egy helyes pótféklámpával. Azt gondolom, parasztvakítás, nagy, súlyos vasakat akarok. Azt érzem, de kéne egy ilyen a garázsba (ha beférne).
Oldalról nézve észrevenni, hogy élesen elkülönül egymástól a rakfelület és a tojásforma kabin. A fura formájú hátsó ajtó azt sejteti, kényelmetlen lehet hátra a beszállás, pedig nem, sőt: emlékeim szerint a lábak belódításához több hely van az első támla mögött, mint az előző modellben. A lábtér épp, a fejtér bőségesen elég volt odabent hátul 181 centimnek. De ki a fene akar egy pickup hátsó ülésén ülni, nézzük, mi van elöl.
A környezet itt is alaposan megváltozott. Fém(hatású) betétes kormány, a mostanság sok autóban látott szimmetrikus műszerfal, tapsifüles függőleges tájolású középső légrostélyokkal (egyértelmű Lexus RX-hatás). Bőrborítást kapott a váltó és a terepváltó gombja, mindkettőbe szépen belenyomták a kapcsolási sémát. Az automata klíma konzolja bármilyen kategóriájú Mitsubishiben elmenne (egyébként ebben Alfa- és Mazda-előzményeket érzek), végképp a múlté a tolókar, már a levegőkeringtetést is gomb, sőt elektronika szabályozza. A műszeregységben is felütötte fejét a dizájn, uramatyám, még a számlap is kék! Csini keretet és ezüstös világítást kaptak, valamint összefolytak az órák. Vízhőfokjelző szerencsére még van.
Vigasztalhatatlan vagyok viszont a terepműszerek evolúciója miatt. Az előd folyadékban forgó tájolója, dőlésjelzője helyett az új L200-ban már csak egy nagy LCD-t találunk, ami ha akarom, a rádió kijelzője, ha akarom, magasságot, nyomást, irányt mutat. Kicsit rámjött a röhögés, amikor a gombokat véletlenül nyomogatva egyszer csak azt mondta a Mitsubishi: a tájoló beállításához keressen egy nagy, forgalommentes területet, és hajtson körbe-körbe. A jövő műanyag, de vicces.
A belvilág személyautós vonalaihoz, íveihez, domborulataihoz finomabb anyagokat képzelne az ember. Az elődmodell keményebb, ridegebb, de mindenképp sokkal őszintébb is volt az új L200-nál. Az ajtókárpitot színezéssel oldották meg szövetbetét helyett, ami egy haszonjárműnél persze nem feltétlenül hátrány, egyszerűen csak a látvány után kiábrándító a tapintás.