Még egy bébi Hummer is óriás: a H3-as közel olyan széles, mint a kukásautó, több mint két tonnás és közel húsz litert fogyaszt. Kínlódik a belváros szűk utcáiban, annál könnyedebb durva terepen. Sokan szeretik, sokan nagyon nem. Én, miután kipróbáltam, átálltam az első csoportba.
A Hummer névnek van romantikája. Nem csak azt jelenti, rettenthetetlen terepjáró, ami, ha jó volt az amerikai katonáknak a sivatagban, neked is jó lesz dzsindzsázni a telekre, de magában hordozza a szabad, boldog élet, az amerikai álom ígéretét. Úgy tűnt, az embereket alig-alig érdekli, milyen az autó maga, mikor meglátták, kisgyerekké változtak, azonnal bele akartak ülni, megnézni, milyen belül, menni vele, megélni az amerikai álmot, csak azután jöttek a kötelező kérdések.
Persze a H3-nak köze nincs a katonai terepjáróhoz. Ezt a modellt 2005-ben vezették be, nem is teljesen új konstrukció, hiszen a Chevrolet Colorado és a GMC Canyon alapjaira épül. Kisebb, könnyebb és fordulékonyabb, mint elődje, valamelyest igazodott a városi ember igényeihez. A hajtása is egyszerűbb, vagyis a terepjáráshoz szükséges cuccok tekintetében is elmarad az ősapától, ám mindez nem jelenti, hogy a H3 kicsi, praktikus kanyarzsonglőr, aki azonnal felsikkant, ha meglát egy homokbuckát. Egy nagy frászt.
Bár kétségkívül alkalmasabb a hétköznapi autózásra nagytestvéreinél, azért a H3 is csak egy irreálisan nagyméretű szörnyeteg, aki óvatosan lépked a város szűk utcáiban, sőt nem is szívesen merészkedik oda; a bébi elefánt több mint két méter széles, jó harminc centivel szélesebb egy Golf-kategóriás autónál.
A H3, hiába a legkisebb Hummer, minden, csak nem praktikus a hétköznapokban, amikor az V., VI. kerületben, vagy mondjuk a Vár környékén van dolgunk. Nekem szerencsém volt, egyszer sem ragadtam be, de mindig minden nagyon közel volt: a járda, a parkoló autók vagy éppen a sáv széle. Volt már nálam hasonlóan széles kocsi, de nem sok, és azokkal sem volt jó a belvárosban közlekedni. Elképzelem, milyen lehet egy H2-vel zúzni, minden bizonnyal borzalmas. A H3 pont határeset.
Hogy néz ki a H3, ki veszi meg, és mit gondolnak róla a többiek?
A H3 a szó klasszikus értelmében véve nem szép, mégis brutálisan jól néz ki. Az emberek, mikor észreveszik – mert észreveszik, az nem kétséges –, jellemzően kétféleképpen reagálnak. Az őszintébbje mosolyog elismerően, mint mikor először látta az Eiffel tornyot élőben, és rádöbbent, hogy tényleg nagy. Az önérzetesebbek azonban gyorsan elkapják a fejüket, és azonnal lefoglalják magukat valami nagyon fontossal, elkezdenek körmöt piszkálni, megnézik az órájukat, vagy elolvassák a mellettük álló óriásplakát buta szlogenjét 476-odszorra, ezzel is jelezvén, ők bizony nem vágják hanyatt magukat attól, hogy valakinek sok pénze van.
Nem könnyű egy ilyen feltűnő, kihívóan, sőt értelmetlenül nagy járművel beilleszkedni a forgalomba. 10-ből kilencen utálnak, ezért tízből kilencen nem engednek be a sávjukba, hiába indexelünk, és csak azért sem engednek kihajtani a kapun, hiába nézünk extra kedvesen. Ilyenkor persze a hummeresben egy idő után felmegy a pumpa, és kitolja az autója orrát, gondolván, ha ez kell, lehet bunyó. Előbb küzdj meg az autómmal – ami valójában tank – aztán megküzdhetsz velem is, ha marad még belőled valami.
És akkor az egyszeri autós hirtelen elveszi a lábát a gázról, ne adj' isten még fékez is, beenged, de közben szórja az átkokat a bajusza alól és fő a saját levében. Érdekes szociológiai probléma: ha nem engedünk be valakit, mert nem szimpatikus, az tolakodni fog, ha viszont valaki tolakszik, azt utálni fogjuk; és már bele is harapott a kígyó a saját farkába.
Szintén érdekes lehet, hogyan képzeljük a célközönséget. Törékeny nőnek vagy nyugdíjas bácsinak például nem tudom ajánlani a H3-ast, már csak azért sem, mert a csomagtartó ajtajában annyi anyag van, hogy minden egyes alkalommal segítségért kell majd kuncsorognia, miután bepakolta a holmiját, egyedül ugyanis nem, vagy csak nagy erőlködve fogja tudni becsukni.
A célközönség nálunk inkább valami olyasmi lény lehet, mint Ogre. Ogre sajnos túl intelligens és jámbor is, s mivel ez az arcára van írva, nem elég ijesztő, pedig, higgyék el, keményen próbálkozik. Mégis úgy gondolom, az emberek többsége valami nagyon hasonló képet vár, mikor megnézi, ki vezeti a Hummert. És pont ez a sztereotípia lehet, ami sokakat visszatart a kocsitól: nem az amerikai álom sugárzik a H3 boldog arcáról, hanem az alvilági élet fojtó légköre. És ez nem jó. Szerintem a Hummer igenis kedves. Olyan, mint egy hatalmasra fújt játékautó, én legalábbis olyannak látom, és el tudok képzelni nem kigyúrt, nem kopasz, nem tetovált sofőrt is a volánnál.
A mérete miatt azonban kár lenne bántani, aki ekkora autót szeretne, nyilván tisztában van a ténnyel, hogy mostantól két tonna vasat cipel magával mindenhová, találtam viszont igazi negatívumot is. Az utastér nem olyan megdöbbentően nagy, mint a külső alapján számítanánk, de még így is könnyedén, kényelmesen elfér öt ember – a visszapillantót az ülésben hátradőlve lehetetlen elérni, nagyot kell dőlni előre, hogy be tudjuk állítani. A belmagasság azonban nagyon kicsi, a tető hihetetlenül alacsonyan van és az oldalablakok keskenyek, ettől az egész belső tér sokkal szűkebbnek hat.
Mivel alacsony vagyok, be kellett ültetnem a barátaimat, hogy kipróbáljuk, milyen komoly a fejtérprobléma. Kiderült, hogy tökéletesen komolytalan. 193 centiig próbálkoztunk, mindenki kényelmesen elfért, de térérzet szempontjából akkor sem ideális az alacsony tető, a szűk oldalablakokról nem is beszélve.
Úton sem rossz, terepen viszont egyenesen fenomenális. Ezúttal tényleg érdemes lapozni!
